Lópucolás, nyergelés, lovasedzés: kikopó szavak az öttusából – ilyen Gulyás Michelle felkészülése

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 11:06
(Fotó: Koncz Márton)
Lassan, szomorúan, de végérvényesen el kell fogadnunk, hogy a tradicionális sikersportágunkból, az öttusából kikopik és csak halvány emlék marad az egyik legszebb versenyszám, a lovaglás. Az utolsó olyan olimpiai felkészülésén látogattuk meg Gulyás Michelle világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes öttusázónkat, amikor a lovaglás még része a sportágnak. Balogh Gábor sportági elnöknek azonban más miatt fáj a feje, mint a sportág átalakulása, hiszen azt a nem kis vállalást tette, hogy békét teremt a sportág acsarkodó egykori klasszisai között.

 

Érdemes jól megjegyezni ezeket a képsorokat, mert alig néhány hónap és soha többet nem látjuk már ilyennek hatalmas tradíciókkal bíró sportágunkat, az öttusát. Kikerül belőle a lovaglás, utoljára a párizsi olimpián ülnek még lóra a versenyzők, köztük az egyik legkomolyabb magyar éremesélyes, Gulyás Michelle, akit a Csisztu Sport Cast stábja a Nemzeti Lovardában és egy úszóedzésen is meglátogatott a Duna Arénában a minap.

A lovasedzőim is figyelnek arra, hogy minőségi munkát végezzünk, változatosak legyenek az edzések, és sokféle személyiségű lovon üljek. Hogy mindenféle típusú lovat tudjak kezelni stresszhelyzetben” – meséli a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzett nyomozója, Gulyás Michelle, aki nem véletlenül helyez ekkora hangsúlyt erre a számra, mivel a tokiói olimpián épp a lovagláson csúszott el a sikeresebb olimpiai szereplése. Michelle percre pontosan kiszámított napirendje, a szigorú edzésbeosztás, a kőkemény munka elképesztő elszántságot igényel, a magyar versenyző – sokak szerint – a hazai sportvilág egyik legnagyobb munkabírású alakja.

Balogh Gábor, a sportág nemrég megválasztott elnöke sem az a tétlenkedő alkat, de lesz is dolga, ha a sportágban az utóbbi években egymással szinte acsarkodó sportági klasszisok, olimpiai bajnokok között akar végre békét teremteni, s aki így beszél a videóban: „Etikai bizottságot kell létrehoznunk, pont azért, mert szeretnénk lezárni, és házon belül tartani ezeket a régi problémákat – van elég kihívás az öttusasport előtt” – mondja.

Persze más megoldandó feladatokról is beszél az elnök a Csisztu Sport Cast NSO Tv részére készült kivonatában, amelynek teljes epizódját vasárnap 11.00 órakor nézhetik meg a Csisztu Channel YouTube-csatornán.

 

Legfrissebb hírek

Gáll András: Az öttusa továbbra is a gladiátorok sportja

Egyéb egyéni
2025.03.27. 10:09

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
2025.03.25. 12:34

98 éves Benedek Gábor, a legidősebb magyar olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 11:20

Öttusa: öt magyar döntős a férfiaknál a Viwa Openen

Egyéb egyéni
2025.03.22. 16:50

Öttusa: Guzi Blanka az A-, Zemán Zóra a B-csoportot megnyerve döntős a Viwa Openen

Egyéb egyéni
2025.03.21. 21:02

Bauer Blanka csoportgyőztesként jutott be az elődöntőbe

Egyéb egyéni
2025.03.19. 22:05

Öttusa: az első hazai viadal következik az új lebonyolítás szerint

Egyéb egyéni
2025.03.19. 11:01

Jövő héten a budapesti fedett pályás versenyen válogatóznak a hazai öttusázók

Egyéb egyéni
2025.03.13. 10:20
Ezek is érdekelhetik