Ultrabalaton: rekordok várhatók a 211 km-es versenyen

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.29. 10:07
Fotó: Nemzeti Sport, archív
Több mint huszonötezren vesznek részt Magyarország legnépesebb tömegsport rendezvényén, a 18. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalatonon, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg balatonfüredi versenyközponttal.

A 211 kilométeres távnak közel 300-an vágnak neki egyéniben, de a távot lehet teljesíteni duóban, trióban és többféle összetételű váltóban is, 2500 csapat indul. Huszonhat országból érkeznek versenyzők, többek között Albániából, Kanadából, az Egyesült Államokból, Törökországból és Dél-Koreából – tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

Az Ultrabalaton egyik emblematikus alakja Takács Krisztián: az ultrafutó tavaly előbb letekert a Balatonra Budapestről, majd körbefutotta a magyar tengert, aztán újra nyeregbe pattant, és visszakerékpározott a fővárosba. Idén emeli a tétet: a tervei szerint, miután teljesíti a több mint 200 kilométeres távot, alvás nélkül újra nekivág a körnek, azaz egymás után kétszer akarja lefutni Magyarország egyik legpatinásabb ultraversenyét.

A részvételi rekordon túl a szervezőknek továbbra is fontos a környezetbarát lebonyolítás. A váltópontokon nem használnak műanyag poharakat a frissítéshez, valamint szelektíven gyűjtik a szemetet. A szemléletnek köszönhetően évről-évre sikerül jelentősen csökkenteni a szemét mennyiségét. A 21. századi szemlélethez hozzátartozik egy, a lehető legtöbb részletre kiterjedő applikáció, amely a futókat segíti majd. Az esemény kapcsolódott a Sportoló Nemzet Programhoz, és a balatonfüredi versenyközpontban megrendezik a térség legnagyobb sportszakmai expóját.

A BioTechUSA-cégcsoport és az NN Ultrabalaton közös jótékony kampánya keretében idén hatodik alkalommal biztosítanak lehetőséget a futók számára, hogy időmérő chipjeik letéti díját karitatív célra ajánlhassák fel, melyet a vállalat két különböző forrásból is kiegészít. Ezúttal is egészségügyi célokat, intézményeket, civil szervezeteket és alapítványokat lehetett javasolni az NN Ultrabalaton közösségi média oldalán.

 

Legfrissebb hírek

Huszonkét helyszínen rendezik meg idén a Futókörök Napját

Egyéb egyéni
2025.03.28. 19:08

Szoboszlai Futammal bővül az idei futófesztivál

Egyéb egyéni
2025.03.14. 15:13

Május 4-én rendezik a Futókörök Napját

Atlétika
2025.03.12. 09:02

Rekord látogatói létszám a Városligeti Műjégpályán

Téli sportok
2025.02.24. 13:17

Június 21-én rendezik a MOL Campus Öbölúszást

Úszás
2025.02.03. 12:14

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Egyéb egyéni
2025.02.03. 09:17

Március elején újra megrendezik a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját

Egyéb egyéni
2025.01.30. 18:37

Ronda pulcsis verseny, Mikulás- és pezsgőfutás – különleges sportos programokkal zárul az év országszerte

Egyéb egyéni
2024.12.03. 11:18
Ezek is érdekelhetik