Paralimpia 2024: Időarányosan még soha nem álltunk ilyen jól – Szabó László

Vágólapra másolva!
2024.05.20. 15:37
Szabó László szerint még 45-50 sportoló van versenyben a párizsi indulásért (Fotó: Koncz Márton)
Száz nappal a párizsi paralimpia kezdete előtt 23 visszaigazolt kvótával rendelkezik a magyar küldöttség.

„Időarányosan még soha nem álltunk ilyen jól bő három hónappal a paralimpia előtt” – idézte a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) hétfői közleménye Szabó László elnököt, aki szerint „további 45-50 sportoló még versenyben van a párizsi indulásért.”

A sportvezető az esetükben úgy számol, hogy ötven százalékban járnak sikerrel, így 40 és 50 fő közötti lesz a magyar paralimpiai csapat létszáma Párizsban, ez növekedést jelent a tokiói 38 fős delegációhoz képest. Szabó László kifejtette, minden olyan sportágban, amelyben a tokiói paralimpián szerepelt magyar sportoló, reális a kijutás Párizsba is.

„Emellett a díjlovaglás révén már biztosan kint vagyunk olyan sportágban, amelyben Tokióban nem sikerült. Ehhez még további új sportágak is csatlakozhatnak, ha a bocsázóinknak, dzsúdósunknak és tekvondósunknak sikerül a kvótaszerzés” – mondta a sportvezető, aki az eredményesség kapcsán ugyancsak bizakodóan nyilatkozott kiemelve, hogy a tokiói éremszerző sportágakban – úszás, kajak-kenu, atlétika, asztalitenisz, vívás, sportlövészet – Párizsban is reális a dobogós helyezés elérése.

Kifejtette, a Tokióban résztvevő 160 ország között a magyar küldöttség 18. helyen zárt az éremtáblázaton, amit nagyszerű eredménynek tart.

„Az előttünk végzett 17 ország nagyrésze főként gazdasági erejük és parasport tradícióik nyomán csaknem megelőzhetetlen, így ha Párizsban is hasonló eredményt sikerül elérnünk, esetleg egy-két hellyel még előrébb is végzünk, akkor nagyon elégedettek lehetünk a csapat teljesítményével. Összességében 18-20 magyar éremre számítok Párizsban, amelynek egyharmada aranyszínű. Persze az érmeink számát a sportszakmai kérdések mellett a sportdiplomácia is nagyban befolyásolni fogja, ideértve főként az orosz és fehérorosz sportolók részvételét a játékokon” – tekintett előre az MPB elnöke.

A paralimpiai mozgalom legjelentősebb sporteseményét augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik a francia fővárosban. A magyar sportolók eddig nyolc sportágban huszonhárom kvótát gyűjtöttek: hetet úszásban, hatot kajak-kenuban, négyet asztaliteniszben, kettőt sportlövészetben, egyet-egyet pedig atlétikában, íjászatban, díjlovaglásban és kerékpárban.

 

Legfrissebb hírek

NS-élménybeszámoló: Ekler Luca elvarázsolta az iskolásokat

Atlétika
2025.03.19. 19:30

Novák Károly Eduárd lett a Román Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
2025.03.14. 20:49

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39

Közeleg a magyar parasport ünnepe

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:59

A paralimpiai bajnok Pap Bianka hosszabbított a Vasassal

Úszás
2025.01.24. 14:34

Tarek Szuei: Lenyűgöző volt a párizsi paralimpia kreativitása

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:31

M4 Sport – Az Év Sportolója Gála: „A hazai kultúra legjelesebbjeit állítjuk a sport mellé”

Egyéb egyéni
2025.01.06. 08:16
Ezek is érdekelhetik