Szaúd-Arábiába költözhet a darts-vb? A PDC elnöke reagált

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 12:05
Barry Hearn nagyobb vb-t akar, de nem Szaúd-Arábiában (Fotó: PDC, archív)
Könnyen előfordulhat, hogy a nem túl távoli jövőben elköltözik a londoni Alexandra Palace-ból a PDC-dartsvilágbajnokság. Erről Barry Hearn, a szervezet elnöke beszélt, s elmondta, a szaúdiak szívesen vendégül látnák a világelitet.

Hearn a Mirrornak adott interjújában beszélt arról, hogy a világbajnokság kinőtte az Alexandra Palace ama termét, amelyben 2008 óta minden világbajnokságot megrendeztek. Ott 2500 ember fér el, ami a vb három hete alatt 90 ezer nézőt jelent.

„Az Ally Pallyben mindig fantasztikus a hangulat, de vizsgáljuk a lehetőségeinket. És ez nagyon érdekes folyamat, mert nagyon sokan érdeklődnek, még a szaúdiakkal is beszéltem, akik rendkívül lelkesen állnak a kérdéshez. A darts népszerűsége folyamatosan nő, a világ minden tájáról keresnek minket, szeretnének részt venni a világbajnokságon – idézte a Mirror Hearnt. – Itt az ideje, hogy nagyobb legyen a világbajnokság. Ha 96-ról 128 fősre növelnénk a főtáblát, amit egy szempillantás alatt megtehetünk, rengeteg pénzt szerezhetnénk csak azzal, hogy több országnak tudnánk eladni a közvetítést. Nem beszélve arról, hogy több nap több néző jönne, magasabb lenne a jegybevétel is.”

Hearn elmondta, a jelenlegi 90 ezerről könnyen 250 ezerre növelhetnék a világbajnokság helyszíni nézőinek számát. A legkézenfekvőbb az lenne, ha az Alexandra Palace nagytermébe költöztetnék az eseményt, és 2500 helyett 6000 néző figyelhetne egy-egy etapot.

„Ez lenne az ideális megoldás, de tényleg rengeteg helyen tárt karrokkal fogadnának minket – mondta Hearn. – Szaúd-Arábia? Ne hülyéskedjünk! Még nem állnak készen erre. Ott tilos az alkoholfogyasztás, a darts lényege viszont a felhőtlen buli. Szórakozás és egy remek sport egyben.”

 

Legfrissebb hírek

Luke Littler 21 győzelem után kikapott, Van Veen először nyert PDC-tornát

Egyéb egyéni
2025.03.13. 10:19

A hét végén Belgiumban rajtol a darts European Tour

Egyéb egyéni
2025.03.06. 15:49

Nagy meccset játszott egymással a világ legjobb férfi és női dartsosa

Egyéb egyéni
2025.03.01. 09:36

Luke Humphries a megreformált World Masters dartsverseny bajnoka

Egyéb egyéni
2025.02.02. 23:32

Bunting nyerte a bahreini World Series-tornát

Egyéb egyéni
2025.01.17. 21:50

Nem jártak sikerrel a magyarok a PDC Pro Tour-selejtezőjében

Egyéb egyéni
2025.01.12. 20:35

Őrjöngő belga kizárása segítette Jehirszkit a PDC-selejtező 2. szakaszába

Egyéb egyéni
2025.01.11. 17:01

Öt évre 125 millió fontot fizet a Sky Sports a PDC-nek a dartsos jogdíjakért

Egyéb egyéni
2025.01.11. 15:51
Ezek is érdekelhetik