Nemzet Sportolója: Ugyanazt érzem, mint az olimpiai dobogó tetején – Wladár Sándor

– Újra felállt a dobogó tetejére?
– Pontosan ezt érzem – válaszolta Moszkva úszóbajnoka, a Magyar Úszószövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke. – Váratlanul ért Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hívása, és bár ezúttal elmaradtak az örömkönnyek, az érzés ugyanaz volt, mint 1980-ban, amikor felállhattam a dobogó felső fokára: érthetetlen volt számomra, hogy mindaz velem történt. Emlékszem, egy napig csak sétáltam az olimpiai faluban és fogdostam az aranyérmet, s próbáltam felfogni, hogy ezt tényleg én élem át. Ezúttal is valami hasonlót érzek: felfoghatatlan meghatódottság, tisztelet a bajnokok iránt, s mellette a hihetetlenség érzése, hogy tagja lehetek ennek a csodálatos grémiumnak. De azért nehéz megfogalmazni, ha egyáltalán meg lehet, mit is érzek valójában, hiszen Magyarországnak sok-sok bajnoka van, ők mindannyian dicsőséget hoztak a hazának, s az élő bajnokok közül én lettem a kiválasztott. Egészen különleges az élmény, biztos, hogy még napokig kell barátkoznom vele. Semmiképpen sem szeretnék elmenni amellett a szomorú tény mellett, hogy a jelölésem lehetősége egyben egy másik bajnoktól való búcsút is jelent. Szembesülnünk kell az élet körforgásával: Hammerl László személyében egy nagyszerű embertől, fantasztikus sportolótó búcsúztunk néhány napja – ő 2004 óta volt a Nemzet Sportolója, őt követni, az ő örökébe lépni, nagyon nagy megtiszteltetés.

– Felrobbant már a telefonja a bejelentés óta?
– Nagyon sokan hívnak, keresnek, írnak, de a bejelentés után néhány perccel megígértem, hogy az első interjút a Nemzeti Sportnak és a Sportrádiónak adom, és tartottam magam ehhez az ígéretemhez. Azt hiszem nyugodtan mondhatom, erről is híres vagyok: amit ígérek, azt mindig igyekszem tartani is.

– Olimpiai bajnoknak lenni, egy sportszövetséget vezetni felelősséggel is jár – a Nemzet Sportolójaként ez a felelősség csak hatványozódik, csak még erősebb. Egyetért ezzel?
– A felelősséget mindig is éreztem, rossz szóval élve, ez valahol átok is, hiszen az ember életének minden pillanatát meghatározza, hogy felelősséggel tartozik – a munkájáért, a körülötte lévőkért, állatorvosként az állatokért, a kollégáiért, az úszókért, az edzőkért. Ez tényleg szolgálat, és ezt komolyan is gondolom: a nap huszonnégy órájában ott kell lenni, és fenn kell tartani az egységet. Jó néhány éve ismerkedtem meg az ubuntu hitvallással, melynek az a lényege, hogy ismerjük el, nem mi vagyunk a legrátermettebbek, vannak nálunk okosabbak, értelmesebbek – én ezt elfogadom, de tudom, hogyan kell összetartani az embereket, hogyan kell egységes egészet képezni. Azt hiszem, az a titkom is: életem során valahogy mindig képes voltam összehozni az embereket, egyfajta katalizátorként működtem, jelenleg is olyan csapatom van a szövetségben, amelynek minden egyes tagja a lelkét is beleteszi a munkájába.

– Önt ismerve megvan a fejében a lista, ki mindenkinek köszönheti ezt az elismerést.
– A magyar úszósport huszonegy olimpiai bajnokának. A szüleimnek, akik embert faragtak belőlem, akiknek azt is köszönhetem, hogy mindig kitartó voltam. Az edzőimnek, köztük természetesen Széchy Tamásnak, hiszen ők akkor is ott voltak mellettem, amikor annyi erőm sem volt, hogy kimásszak a medencéből. És mindenekelőtt köszönöm az elismerést a Nemzet Sportolóinak – nem tudom, lesz-e annyi időm, hogy a bizalmukat megszolgálhassam, hogy ledolgozhassam azt a hálát, amit érzek. 

– Biztosan azt mondja, kérdezzem őket, de én önt kérdezem: mit gondol, vajon miért önt jelölték maguk közé? Azért vetődik ez fel bennem, mert az olimpiai arany, a szövetségi elnöki pozíció mellé-után tavaly azt nyilatkozta, élete fő művének azt tartja, hogy elindították az Úszó Nemzet Programot.
– Ez egy jogos kérdés, a választ még nekem is meg kell találnom rá. Talán azért esett rám a legendák választása, mert volt egy sikeres pályafutásom, mert Csik Ferenc győzelme után negyvennégy évvel én voltam a következő férfi olimpiai bajnok úszó, mert volt három-négy szép évem a sportágban. S bár kétezerben klubelnökként visszatértem, mégiscsak 2017 az az év, amikor bizalmat kaptam, amikor elnökként elkezdhettem szolgálni az úszók közösségét. Életem legnehezebb időszaka volt a megválasztásomat követő három esztendő, s bár helyzeti előnyben voltam, hiszen a sportág belső lélektanát ismertem, mégsem volt könnyű menet, ráadásul utána jött a koronavírus-járvány, de átvezettük azon is a sportágat – közben buborékban rendeztünk egy kontinensviadalt, majd 2022-ben négy hónap alatt szerveztük meg a világbajnokságot. Ez utóbbi esemény számomra különösen nehéz volt, hiszen édesanyám haldoklott… Aztán 2021 szeptemberében elindítottuk az Úszó Nemzet Programot, amelynek keretei között mára már negyvenezer gyereket taníthatunk hétről hétre úszni – valóban azt mondtam, életem fő műve ez a program, amelyért érdemes élni. Eddig is úgy gondoltam, tartozom a hazámnak azzal, hogy szolgáljam, a Nemzet Sportolóinak döntése után még inkább így gondolom.

– Az édesanyját említette, s talán nem árulok el azzal titkot, ha felfedem, szoros kötelék fűzte hozzá: mit gondol, most mosolyog az anyukája ott, fönt?
– Ahogy mondtam, a telefonhívást követően nem jöttek a könnyek, de most mégis jönnek: köszönöm az édesanyámnak, hogy az vagyok, aki. Ő mindvégig mellettem volt és mindenben támogatott. Az biztos, hogy kimegyek hozzá a temetőbe, és elmesélem neki, milyen megtiszteltetés ért.