Kékszalag: szinte megállt a mezőny Siófok előtt

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 12:24
Az RSM az első ellenőrzőpontnál még vezetett (Fotó: Szabó Miklós)
Az 56. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny csütörtökön reggel kilenckor rajtolt Balatonfüredről, és az időjárást elnézve szinte biztos, hogy idén nem dől meg a tavalyi versenyrekord: Siófok előtt gyakorlatilag elállt a szél, így szinte a teljes mezőny megállt, vagy jelentősen lelassult.

 

A reggel kilenc órakor kezdődő versenyen a leggyorsabb hajók nagyjából 70 perc alatt jutottak el Balatonkeneséig – elsőként az RSM, majd a Process Solutions, harmadik a Prospex ért a pályajelig, ám utóbbi Siófokra már felugrott az első helyre, s két és fél perc előnyt szerzett, miközben a Processt és az RSM-t mindössze két másodperc választotta el egymástól.

Igaz, nem sokkal az előtt, hogy a siófoki bójánál az élmezőny áthaladt volna, gyakorlatilag teljesen abbamaradt a szél, így aztán a Process fedélzetén jobb híján a vetélytársak videózásával ütötték el az időt a szélcsendben.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Ezüstérmes a Majthényi, Domokos páros a repülőhollandi-vb-n

Egyéb egyéni
2025.04.14. 08:37

Bejárták a májusi Balatonfondo útvonalát

Kerékpár
2025.04.05. 21:16

Vadnai Jonatán összetett hetedik lett a mallorcai vitorlásversenyen, Érdi Mária a 11.

Egyéb egyéni
2025.04.05. 13:38

Vitorlázás: Érdi Mária 11., Vadnai Jonatán éremfutamba jutott Mallorcán

Egyéb egyéni
2025.04.04. 22:01

Érdi Mária: A mallorcai vk egy tesztverseny, az Eb-re szeretnék csúcsformába kerülni

Egyéb egyéni
2025.03.31. 20:03

Vadnai Jonatán célja idén a világbajnoki dobogó

Egyéb egyéni
2025.03.31. 15:31

Vitorlázás: Érdi Mária újra világbajnok szeretne lenni, és megcélozza az olimpiai aranyérmet

Egyéb egyéni
2025.03.05. 17:43

Hátsó füves: Szentantalfán működik a Nivegy-völgyi modell

Hátsó füves
2025.03.01. 08:04
Ezek is érdekelhetik