Sakkolimpia: három magyar női csapat indulhat Budapesten

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.08.13. 22:08
Fotó: Getty Images
A Magyar Sakkszövetség a hivatalos oldalán bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem kettő, hanem három magyar csapatot indít a nők mezőnyében.


A sakkolimpiákon a rendező országnak megvan a joga, hogy a nyílt tornán és a nők mezőnyében is három-három együttest szerepeltessen. A magyar szövetség eredetileg csak két női csapatot regisztrált, ám a Nemzetközi Sakkszövetség jelezte az MSSZ-nek, hogy a páratlan számú nevezés miatt indíthatna még egy csapatot. Az MSSZ elfogadta a lehetőséget.

A magyar szövetség közleménye:

„Az Elnökség döntése nyomán a harmadik női csapatot a férfi (open) kategóriához hasonlóan 25 év alatti sakkozók alkotják. A szövetségi kapitányi posztra – még 2023. decemberi pályázata nyomán – Csonka Balázs nemzetközi mester kapott felkérést, aki a feladatot elvállalta. A harmadik női csapatot – a játékerőt és az aktivitást egyaránt figyelembe vevő kiválasztás alapján – az alábbi játékosok alkotják (2024. augusztusi értékszám-sorrendben): Tóth Lili (WFM), Sulyok Eszter, Gömböcz Zsófia (WFM), Nandin-Erdene Davaademberel, Sipos Stefánia (WCM).”

A sakkolimpiát szeptember 10. és szeptember 23. között rendezik meg a BOK-csarnokban.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik