„A patanyomok ismét Szilvásváradra vezetnek” – kezdődik a négyesfogathajtó-vb

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2024.09.04. 21:39
Lázár Zoltán (Fotó: FEI)
Az állatorvosi szemle és a megnyitó után minden készen áll arra, hogy elkezdődjön a szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokság, csütörtökön hét magyar versenyzőt láthatunk a díjnégyszögben.

 

Naplementében kezdődött, villanyfényben ért véget a négyesfogathajtó-világbajnokság megnyitója a festői szépségű Szilvásváradon. Az ünnepségnek és a csütörtökön kezdődő versenynek nem találhattak volna szebb kulisszákat a szervezők, a Bükk ölelésében, a Szalajka-völgyben elterülő Lipicai Lovasközpont olyan helyszín, amelyen még a rutinos hajtók is ámuldoznak. Amint a Magyar Honvédség Budapest Helyőrségi Zenekara elkezdett játszani, a kivetítőn megelevenedett a dicső múlt, és a pályára hajtottak az első fogatok a legutóbbi szilvásváradi világbajnokság magyar klasszisaival. Azóta eltelt negyven év, de az üdvrivalgásból kiderült, még mindig sokan emlékeznek Juhász Lászlóra, Bárdos Györgyre és a többiekre.

„A patanyomok ismét Szilvásváradra vezetnek – mondta Lázár Vilmos, az idén százéves Magyar Lovassportszövetség elnöke, aki külön köszöntötte a legendás magyar hajtókat. – A fogatsport szerelmesei méltán érezhetik otthon magukat ezen a varázslatos helyen, hatalmas elismerés a hazai lovassportnak, hogy negyedik alkalommal adhatunk otthont négyesfogathajtó-vébének. A nemzetközi szövetség korábbi elnöke, Fülöp herceg azt írta emlékkönyvébe, hogy a világ fogathajtásában Magyarország mindig úttörő szerepet vállalt. Ezzel a felelősséggel készültünk az eseményre, minden készen áll, hogy elkezdődjön a verseny.”

A díjhajtás első napjával ez is megtörténik, a kilenc magyar versenyzőből heten is csütörtökön hajtanak a négyszögbe. A szerda esti megnyitón felmérhették a terepet, a 14 nemzetből udvarias házigazdaként utolsóként sétáltak be a pályára – a lelátó egyik karéján még az amerikai küldöttséget tapsolták meg, miközben a másikon már állva hallgatták a Himnuszt.

„A ló és az ember közötti kapcsolat semmihez sem hasonlítható – hangsúlyozta beszédében Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki a kormány nevében üdvözölte a megnyitó résztvevőit. – Nekünk, magyaroknak nagy tapasztalatunk van a nemzetközi sportesemények sikeres szervezésében. Fogathajtásban évtizedes az örökségünk, a Lipicai Lovasközpont egyre ismertebb a világon, kiváló munkát végez az Állami Ménesgazdaság.”

A mieink mellett a nemzeti színű esernyőkkel bevonuló belgák, valamint az ausztrálok kapták a legnagyobb tapsot, a helyszíni műsorközlő természetesen említést tett az előző hat világbajnokságot megnyerő Boyd Exellről. Versenyzői képességeit és lovait ismerve jó eséllyel pályázik a hetedik egyéni vb-aranyára, és a csapatban címvédő, Ijsbrand és Bram Chardon mellett Koos de Rondéval felálló hollandokat sem lesz könnyű letaszítani a trónról. Igencsak veretes a mezőny, 43 hajtó, köztük nyolc világbajnok áll rajthoz.

És hogy mire számíthatunk a magyar hajtóktól? Az 1984-es tarolást lehetetlen megismételni, azóta jó néhány nemzet erősödött, de nem kérdés, hogy az ifj. Dobrovitz József, Dobrovitz József, Lázár Zoltán összetételű csapatunk az élmezőnybe tartozik. Rajtuk kívül további hat versenyzőnk indul egyéniben, míg az 1984-es világbajnokság győztesét, Juhász Lászlót teszthajtóként láthatja a közönség.

A megnyitó lovastornával, díjlovaglással, huszárokkal és lipicai fogatokkal megadta az alaphangot, lezajlott az állatorvosi szemle, a szervezők pedig elvégezték az utolsó simításokat – kezdődhet a világbajnokság!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik