Hétfőn derül ki, kik közül kerül ki Thomas Bach NOB-elnök utódja

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.15. 12:36
Thomas Bach helyére többen is pályáznak (Fotó: AFP)
Hétfőn válik nyilvánossá, hogy hányan és kik pályáznak Thomas Bach helyére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki posztján.

A jelentkezési határidő vasárnap zárul – írta az orosz állami hírügynökség a NOB-tól származó értesülésre hivatkozva, amely szerint „a listát hétfőn teszik közzé”.

A NOB jelenlegi vezetője, a német Thomas Bach mandátumának lejártával jövőre távozik, utódját márciusban választják meg, s az új elnök júniusban lép hivatalba. A szakértők arra számítanak, hogy a jelöltek között lesz a zimbabwei Kirsty Coventry, a korábbi klasszis úszó, a 200 méter női hát 2008-as olimpiai bajnoka, továbbá a Nemzetközi Tornaszövetség japán elnöke, Morinari Vatanabe, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség francia vezetője, David Lappartient, s a 400 méteres női gátfutás 1984-es olimpiai bajnoka, a marokkói Naval el-Mutavakel is, valamennyien a NOB tagjai.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség brit vezetője, az ugyancsak korábbi ötkarikás aranyérmes Sebastian Coe nemrég kinyilvánította, hogy versenyezni szeretne a NOB elnöki posztjáért, de az elmúlt napokban a médiában olyan hírek láttak napvilágot, hogy jogi akadályok meggátolhatják a posztra való jelölést.

 

Legfrissebb hírek

Sportpacifikálás – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.04.11. 23:31

Los Angeles 2028: az öttusázókat meglepte a létszámkorlátozás

Egyéb egyéni
2025.04.11. 11:52

Los Angeles 2028: hat 50 méteres úszószám is bekerült a programba

Egyéb egyéni
2025.04.10. 09:27

Kirsty Coventry: Ha a gyerekeim majd visszaemlékeznek, tudni fogják, hogy bármit elérhetnek, amit csak akarnak – NS-exkluzív

Egyéb egyéni
2025.04.02. 18:55

Történelmi pillanat – Csisztu Zsuzsa tudósítása az első női NOB-elnök megválasztásáról az M4 Sporton

Egyéb egyéni
2025.04.01. 11:36

Az emberek elnökei – Deák Zsigmond publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.03.25. 23:29

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Sebastian Coe: az atlétika továbbra is jó partnere lesz az olimpiai mozgalomnak

Atlétika
2025.03.24. 12:13
Ezek is érdekelhetik