Öt nap alatt hét arany Tokióban

Az 1964. október 10-i megnyitót követően az első versenynapokon hiába szorította a fülét a magyar hajnalban a rádiójára, a hőn várt első aranyérem csak nem akart összejönni. Azt persze remélni lehetett, hogy az öttusázók egyéni versenyében korán élre álló Török Ferenc megőrzi előnyét a záró szám, a futás végéig. Így is történt. A női tőrözők egyéni versenyében pedig az 1936-ban és 1948-ban győztes Elek Ilona után állhatott ismét honfitársunk a dobogó felső fokára: Rejtő Ildikó.

„A női tőrvívásban Rejtő Ildikó bizonyult a legjobbnak, miután a győzelemért folytatott holtversenyből imponáló biztossággal került ki – lelkendezett október 16-i címlapján a Népsport. – A várakozásnak megfelelően alakult az öttusa olimpiai bajnokság sorsa. Egyéniben Török Ferenc dr. a második számtól kiharcolt vezető helyét a terepfutásban nyújtott teljesítménnyel, nagyszerű aranyéremmel fejezte be. Csapatban a szovjet fiúk kerültek a dobogó legfelső fokára. A mi együttesünk bronzérme is dicséretes teljesítmény. Török dr. aranyérme és a csapat harmadik helye azt bizonyítja, hogy a magyar öttusasport kiváló erőkkel rendelkezik, olyanokkal, akik viszonylag rövid idő alatt is pótolni tudták a nagy esélyesek kiesését.”

A sejtelmes mondatok mögött ott van a lényeg: az 1963-as magglingeni világbajnokságtól az 1968-as mexikóvárosi olimpiáig verhetetlen magyar csapat, miután csempészési ügy miatt példastatuálásból eltiltották Balczó Andrást és Móna Istvánt, Tokióban nem tudott nyerni, kész szerencse, hogy Török doktor (civilben éppen kerületi bíró volt) egyéni aranya ernyőt tartott a sportág fölé. „Évekig vártam ezekre a percekre…” – mondta a kis japán halászfaluban, Kemigavában, a hullámvasútra emlékeztető terepen lebonyolított futás után a boldog bajnok, akinek Dyrsen tábornok, a NOB tagja adta át az aranyérmet. Rajta kívül a tokiói bronzérmes triót öccse, Ottó, továbbá a négy évvel korábban egyéniben ezüst- és csapatban aranyérmes Nagy Imre alkotta, egyéniben a 37 tagú mezőnyben Nagy a 7., Török Ottó a 26. helyen zárt.

Női tőrözőink mindent vittek a japán fővárosban, ahol a magyar vívás amúgy is az olimpiatörténet legjobb szereplését produkálta a maga négy aranyérmével. (Rejtőék után a kardozó Pézsa Tibor és a férfi párbajtőrcsapat is nyert, róluk majd a jövő héten.)

A születése óta hallássérült Ujlakiné Rejtő Ildikó egyéniben holtversenyt követően lett a legjobb, miután az olasz Antonella Ragno és a német Helga Mees elleni szétvívásban mindössze egy tust kapott Ragnótól, majd sorozatban adott nyolcat – és kapott cserébe egy fényes olimpiai aranyérmet.

Tokió talán legdrámaibb magyar bajnoki címét két napra rá a Rejtő vezérelte tőrcsapat szerezte meg, mégpedig az utolsó asszóban 3:3-nál, ki-ki helyzetben a szovjetek ellen bevitt Sákovicsné Dömölky Lídia-tussal. Dömölkyn és Rejtőn kívül az egyéniben ötödik Juhász Katalin, továbbá Mendelényiné Ágoston Judit és Marosi Paula alkotta a diadalmas magyar együttest.

„Ilyen kemény, ilyen férfias, ilyen nagyszerű női versenyt még nem láttam” – jegyezte meg boldogan a felejthetetlen Kovács Pál, a magyar szövetség elnöke, aki négy évvel korábban Rómában 48 évesen nyerte meg a kardcsapattal a hatodik olimpiai bajnoki címét.

Nem egyszer nyertek a magyar sportlövők olimpián meglepetésaranyat – Hammerl Lászlóé feltétlenül ezek közé tartozik. A 22 éves orvostanhallgató első jelentősebb felnőtt versenyén vett részt Tokióban, előtte azt mondta, miatta nem kell aggódni, mert ő sem izgul – és jobb utolsó sorozatával (597 körös világ-és olimpiai csúccsal!) az amerikai Lones Wigger előtt meg is nyerte a kisöbű sportpuska 60 fekvő lövéses számát.

És ha egy üzlet beindul: az ötödik aranyat a férfi (női persze akkor még nem volt) vízilabdacsapat szerezte meg, amely a római bronz után foglalta el újra a helyét a világ tetején. A tokiói volt a magyar póló ötödik ötkarikás aranya, egyszersmind a már Helsinkiben és Melbourne-ben is győztes Gyarmati Dezsőnek és Kárpáti Györgynek egyaránt a harmadik. (A múlt századelő két triplázó brit pólósán kívül azóta a Kemény-féle aranycsapat hat tagja, Benedek Tibor, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Biros Péter, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán is felzárkózott melléjük.)

A bajnokokat bemutató Népsport-írásban Kárpáti György (a cikkben: „Gyujika”) akkori felesége, Tímár Éva, a Nemzeti Színház művésznője is megszólalt: „A drámai szerepkört szeretem a legjobban… Emlékszem, Debrecenben alakítottam Mária királyasszonyt, kedvenc szerepemet… Mondanom sem kell: most nem cserélnék egy királyasszonnyal sem… Hiszen háromszoros olimpiai bajnok felesége vagyok!”

Az utolsó meccsen bősz gólarány-számolgatást követően sikerült 5:2-re megverni a nagy rivális szovjeteket (úgy, hogy 2:2-nél Rusorán Péter négyméterest rontott…), és ezt Szepesi György felülmúlhatatlan tolmácsolásában („Dömötör, lőj…!”), már az egész ország hallhatta.

Másnapra, október 19-ére két arany jutott, mindkettő birkózásban. A pehelysúlyú Polyák Imre három ezüstérem után ért fel a csúcsra (szédületes akaraterejét is fényesen bizonyító sorozata páratlan a magyar sportban!), az ifjú nehézsúlyú Kozma István pedig széttörte a világ legerősebb medvéit, és lépésben lett olimpiai bajnok. (Hogy aztán Mexikóban ismételjen, majd 1970 áprilisában egy fatális közlekedési balesetben, mindössze 30 évesen életét veszítse…) „Kevesen tudják az országban, hogy Kozma István olimpiai szereplése csak egy hajszálon múlott – írta a már bajnok birkózóról a Népsport. – Közvetlenül az indulás előtt ugyanis kiújult a kellemetlen térdsérülése és nehézsúlyú világbajnokunk a repülőtér helyett a kórházba vonult. Ott olvasta az első tokiói tudósításokat, s kicsit remegő hangon kérdezgette az orvosokat, hogy a második csoporttal vajon kimehet-e ő is? »Én nem azért akarok kimenni Tokióba, hogy lássam a Fudzsijamát – mondogatta bánatosan. – Győzni szeretnék, hiszen olyan jól felkészültem«.”

A szovjet Anatolij Roscsin elleni utolsó meccsen a döntetlen is elég volt Kozmának az aranyhoz: „Amikor a bíró mindkét versenyző kezét felemelve kihirdette a döntetlen eredményt, Zsivótzky, Varjú, Eckschmidt és a birkózók berohantak a szőnyegre, hogy Kozmát is a magasba dobálják. Ez azonban még ennyi erős embernek sem sikerült. Még jó, hogy el nem ejtették…”

Az utolsó mérkőzésén nem mindennapos izgalmak után ugyancsak döntetlent birkózó, ám ezzel is révbe érő Polyákkal ilyen gond nem volt, Varga János a nyakába kapta és úgy szaladt vele körbe a csarnokban. A Népsport pedig látogatást tett Polyák munkahelyén, a Vadász utcai rendőrkapitányságon: „A kapu alatt érdeklődünk, hol dolgozik Polyák Imre rendőrőrnagy?… A kedélyes válasz: »Már fényesen ledolgozta Tokióban a tíz percét…«”

És hogy miként lett a hét aranyből végül tíz? A jövő héten Pézsa Tibor, az első ízben győztes párbajtőrcsapat és labdarúgó-válogatottunk tokiói diadalát is felidézzük.