Gyász: meghalt a legendás testnevelő tanár, Somfai Csaba

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2025.12.28. 17:09
null
Fotó: NS-archív
84 éves korában elhunyt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium legendás testnevelő tanára, Somfai Csaba – adta hírül a Blikk.

Somfai Csaba gyermekkorában vízilabdázott, majd a Testnevelési Főiskolán testnevelő tanár és úszószakedző diplomát szerzett.

1963-ban a KSI öttusaszakosztályát megalapítva kezdte edzői pályafutását, majd 1968-ban az Újpest Dózsához került, ahol egykori versenyzője, Szombathelyi Tamás az 1980-as moszkvai olimpián egyéniben és csapatban is ezüstérmet szerzett, továbbá két világbajnokságon egyszer egyéniben, kétszer csapatban végzett a második helyen.

Somfai Csaba 1966-ban kezdett dolgozni testnevelő tanárként alma materében, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ahol 1984-ben az ő javaslatára jött létre az azóta is működő sporttagozat.

„Nevelt, minden mozdulatával, gesztusával, tettével, szavával nevelt, hosszú évtizedeken át rendíthetetlen hűséggel és alázattal a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, legendás sportolókat és lelkes amatőröket, kit fényes sportkarrierre, kit »pusztán csak« az életre. Olyan életre, melyet minden pillanatban hajt a szenvedély, ezer fokon égve, mert csak úgy tudjuk legyőzni a hétköznapok szürke sorát.” olvasható a Blikk főszerkesztője, Kolossváry Balázs nekrológjában.

A sportágak közül a labdarúgás állt legközelebb a szívéhez – általános iskolai padtársa, Albert Flórián hatására a Ferencváros szurkolója lett. A Kölcseyben edzette többek között Hajnal Tamást, Juhász Rolandot, Petry Zsoltot, Mátyus Jánost és Szűcs Mihályt is.

Somfai Csaba december 27-én hunyt el.

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
2025.12.26. 16:41

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
2025.12.24. 13:02

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
2025.12.23. 19:22

Gyász: elhunyt kollégánk, a párizsi olimpiáról is tudósító Csudai Sándor

Egyéb egyéni
2025.12.21. 13:17

Elhunyt a norvég futball egyik nagy egyénisége, Age Hareide

Minden más foci
2025.12.19. 09:10

Lelőttek egy volt válogatott ecuadori labdarúgót

Minden más foci
2025.12.18. 08:28

Elhunyt a legendás cseh jégkorongozó, Josef Horesovsky

Jégkorong
2025.12.17. 15:53

A kézilabda számomra több volt, mint sport – búcsúinterjú Mohácsi Árpáddal

Kézilabda
2025.12.13. 21:11
Ezek is érdekelhetik