Budapest lesz a nemzetközi öttusa egyik legfontosabb helyszíne – videó

2026.06.08. 19:40
null
Balogh Gábor és Rob Stull az öttusa sajtótájékoztatóján (Fotó: Török Attila)
Hatalmas mezőny vesz részt a héten a budapesti nemzetközi viadalon, amelyen nyolc női és kilenc férfi versenyzőnk indul. Pénteken Kirsty Coventry NOB-elnök is tiszteletét teszi a BOK-csarnokban.

JÓ HANGULATBAN ZAJLOTT a világ legjobb öttusázóinak hétfői edzése a BOK-csarnokban. A közepesen hangos zene kíséretében a versenyzők gyakorolhattak a kedden kezdődő erőpróbára, a szezon harmadik világkupaversenyére, lőhettek, végigmehettek az akadálypályán, akár futhattak is körbe-körbe. Egyelőre semmiféle feszültséget nem lehetett tapintani, felszabadultan beszélgettek egymással a sportolók és a szakmai stábok tagjai, de ez hamarosan megváltozik. Telt házra számítanak a szervezők, ami 1200-1300 embert jelent, és a nagy dolgok majd pénteken a női döntőn, valamint szombaton a férfi fináléban dőlnek el. Gulyás Michelle, olimpiai bajnokunk nem indul a versenyen, nincs súlyos sérülése, de pihen, mert fontosabb az Európa-bajnokság és a világbajnokság.

Miután beleszagolhattunk a hangulatba, jöhetett a hivatalos rész, a sajtótájékoztató, amelyen természetesen hasznos információk is elhangoztak.

Balogh Gábor, a honi öttusaszövetség elnöke versenyzőkorában nem szerette a verseny előtti sajtótájékoztatót, de tudja, ez hozzátartozik a profi sportolói léthez. Elmondta, a nemzetközi sportvilág Magyarországra figyel majd, mert pénteken száz diplomata lesz itt, az élen Kirsty Coventry NOB-elnökkel, ahogyan tiszteletét teszi Albert monacói herceg is, a Nemzetközi Öttusaszövetség tiszteletbeli elnöke. A miénk a leginnovatívabb világkupaverseny, idén is törekedtek a látványra a szervezők, hogy pozitívan álljanak a sportághoz a brisbane-i döntéshozók, akik arról határoznak, ott legyen-e az öttusa a 2032-es olimpián.

Robert Stull, a nemzetközi szövetség amerikai elnöke is itt van fővárosunkban, a sportvezető vibráló hangulatra számít, arról nem is beszélve, hogy Budapest a második otthona.

Belák János sportszakmai vezető beszámolt arról, hogy a férfiaknál 137, a nőknél 103 versenyző vesz részt a viadalon, ez rekordlétszám, mindkét nemben 36-an jutnak az elődöntőbe, és 18-an a fináléba. Kilenc magyar férfi és nyolc magyar nő küzd majd a nemzetközi mezőnnyel, a szakember abban bízik, több versenyzőnk is döntős lesz és harcol majd a dobogóért.

A világkupa ranglistáját vezető Guzi Blanka egyenesen Miskolcról érkezett a sajtóeseményre, itt, Budapesten nyerte meg élete első vk-viadalát, élvezi a versenyzést a szerettei előtt, úgyhogy fontos neki a döntőbe jutás. Aerob munkát végzett az elmúlt időszakban, jó erőben érzi magát.

Férfi reménységünk, Koleszár Mihály vele ellentétben nagyon fáradtan érkezett ide, hangsúlyozta, ha valaki valami különlegeset szeretne átélni, menjen ki a BOK-csarnokba, mert fantasztikus a magyar csapat – neki is olyan barátai lesznek majd ott a lelátón, akik korábban sosem jártak öttusaversenyen.

A hazai közönség nagy előnyt jelent majd, bízzunk benne, hogy élnek is az ebben rejlő lehetőséggel kiválóságaink.

 

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: sérüléséből felépülve lépésről lépésre tervez Szép Balázs

Egyéb egyéni
5 órája

Gulyás Michelle nem indul a budapesti világkupaversenyeken

Egyéb egyéni
2026.06.06. 13:41

Világkupával debütál a kajak-kenu vadvízi szakága Magyarországon

Kajak-kenu
2026.06.04. 12:43

Guzi Blanka: Aki olimpiai érmet akar, szoknia kell az esélyességet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 10:17

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
2026.05.22. 18:41

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
2026.05.19. 11:44

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Egyéb egyéni
2026.05.17. 15:52

Öttusa-vk: Guzi Blanka ezüstérmes Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.05.17. 11:16
Ezek is érdekelhetik