Gyulay Zsolt: Közép-Európa sporttörténelmi lehetőség előtt áll

A Európai Olimpiai Bizottság közgyűlésének második napjáról jelentjük…
Budapest ismét bizonyított
Az 55. Európai Olimpiai Bizottságok (EOC) budapesti közgyűlése a Vigadóban rendezett péntek esti gálaünnepség emelkedett légkörét megőrizve folytatta munkáját szombaton a budapesti Marriott Hotelben.
A hagyományoknak megfelelően a gála keretében adták át az előző esztendő legkiemelkedőbb európai fiatal sportolóinak járó Piotr Nurowski-díjakat. Az elismerés történetében tavaly először magyar sportoló, az olimpiai bajnok Márton Viviana részesült a kitüntetésben, amelyet a frankfurti ünnepségen vehetett át.
Az idei díjazottak személyét illetően szavazategyenlőség alakult ki: az EOC végül két győztest hirdetett. A 2025-ös teljesítmények alapján az észt U18-as rúdugró-világcsúcstartó Allika Inkeri Moser, valamint a román kadettvilágbajnok kardvívó és junior csapat Európa-bajnok Amalia Covaliu érdemelte ki a rangos elismerést.
A közgyűlés szombati programja ugyancsak kitüntetések átadásával kezdődött. Az EOC Laurel-díjai között tavaly magyar elismerésnek is örülhettünk: a százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nevében Sterbenz Tamás professzor, az intézmény rektora vehette át a díjat. (Külön érdekesség, hogy az egyetemi szenátus a közelmúltban ismét őt javasolta a kuratóriumnak a rektori feladatok további ellátására, miután meghallgatta a két pályázót, a hivatalban lévő rektort és dr. Rácz Leventét, a Kineziológiai Tanszék vezetőjét.)
Az elismerések sorában közvetve helyet kapott a házigazda Magyar Olimpiai Bizottság és a magyar NOB-tag, Fürjes Balázs munkája is. A felszólalók közül többen hangsúlyozták: a budapesti szervezők az európai olimpiai család számára az elmúlt évek egyik legszínvonalasabb és legemlékezetesebb többnapos rendezvényét valósították meg.
A közgyűlés ezt követően az Európai Unió sportért felelős biztosának beszámolójával folytatódott, majd a kontinentális szervezet jelentései és a soron következő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválok előkészületei kerültek napirendre. A küldöttek részletes tájékoztatást kaptak a brassói téli, valamint a lignanói nyári EYOF szervezési munkálatairól.
A bizottsági vezetők beszámolóit az európai fair play mozgalom jelentése, majd az orvosi és antidopping-bizottságok előterjesztései követték. Ezt követően a résztvevők betekintést nyerhettek a 2027-ben Monacóban megrendezendő Európai Kisállamok Játékainak előkészítésébe is.
A hivatalos napirend mellett természetesen a folyosói egyeztetések is számos érdekes témát szolgáltattak. Ezek közül kiemelkedett a 2031-es Európai Játékok kérdése. A következő, egyelőre még házigazda nélküli multisportesemény helyszínének kijelölése kapcsán több forrásból is úgy értesültünk, hogy Budapest neve is felmerült a lehetséges pályázók között.
„Nagy nemzetközi siker”
A Nemzeti Sportnak nyilatkozva Gyulay Zsolt MOB-elnök elmondta: bár minden nemzetközi esemény rendezésekor bízik a sikerben, arra nem számított, hogy az Európai Olimpiai Bizottságok közgyűlésének megszervezése ilyen összetett feladat elé állítja a Magyar Olimpiai Bizottságot.
Mint fogalmazott, a szervezőcsapat rendkívüli munkát végzett és Magyarország jelentős sportdiplomáciai sikereket könyvelhet most el.
„Jóleső érzés, hogy lépten-nyomon kaptuk a gratulációkat és a kollégáim valóban rendkívüli munkát végeztek. Sportdiplomáciai szempontból különösen fontosnak tartom, hogy az új NOB-elnök, Kirsty Coventry első ízben érkezett hozzánk ebben a minőségében, és a MOB-székházban egy roppant előremutató tárgyalást folytathattunk vele” – mondta a MOB elnöke.
Hozzátette: bár egy ilyen esemény nyilván nem mérhető egy Bajnokok Ligája-döntő vagy Formula–1-es futam láthatóságához, a magyar sport távolabbi, nemzetközi céljait tekintve komoly jelentősége van.
„Ilyenkor lehetőség nyílik arra, hogy megmutassuk Budapestet és Magyarország eseményrendezési kvalitásait. Aki még nem járt itt, gyakran meglepődik azon, milyen élhető, vonzó és vendégszerető hely a magyar főváros.”
Több mint két éve zajlik az előkészítő munka
A beszélgetés során természetesen szóba került egy esetleges magyar olimpiai kandidálás kérdése is. Gyulay hangsúlyozta: ugyan jelenleg nincs hivatalos pályázat, hanem folyamatos párbeszéd zajlik a NOB és a MOB között, ugyanakkor az is tény, hogy Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság több mint két éve tudatosan készül arra, hogy a megfelelő pillanatban készen álljon.
„Soha nem titkoltuk, hogy a fővárossal közösen dolgozunk ezen a kérdésen. Részt veszünk a NOB megfigyelői programjaiban, folyamatosan tanuljuk és követjük az olimpiai mozgalom új szemléletét. Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid is aktív részese ennek a folyamatnak.”
A MOB elnöke szerint az olimpiai mozgalom filozófiája alapvetően megváltozott az elmúlt években.
„Ma már nem a NOB mondja meg, hogy egy városnak mit kell felépítenie. Éppen ellenkezőleg: a város mutatja meg, hogy saját fejlesztési elképzeléseihez hogyan tudja hozzáilleszteni az olimpiai játékokat. Ezért hangsúlyozom mindig, hogy ma már nem stadionokról és sportlétesítményekről beszélünk, hanem közlekedésfejlesztésről, infrastruktúráról, városrehabilitációról és akár a lakhatási problémák kezeléséről. Egy olimpia ezeknek a folyamatoknak hatalmas lendületet adhat.”
Közép-Európa olimpiai esélye
Gyulay szerint a kérdés már jóval túlmutat Budapest, sőt hazánk határain. Mint mondta, Közép-Európa mindeddig kimaradt a nyári olimpiai játékok történetéből, holott a régió sporthagyományai és ötkarikás eredményei alapján régóta megérdemelne egy ilyen lehetőséget.
„Ez nem csupán Budapest ügye. Ez Közép-Európa ügye is lehet. Egy esetleges olimpia a régió központjává emelné Budapestet, és hosszú távon meghatározhatná Magyarország pozícióját a következő húsz évre.”
A szlovák olimpiai vezető, Danka Hrbeková lapunknak egyértelművé tette, hogy országa nyitott lenne egy közös olimpiai projektben való részvételre (lásd keretes írásunkat).
A MOB elnöke szerint a fenntartható olimpia gondolata természetes módon veti fel a regionális együttműködés lehetőségét.
„Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a szlovákokkal, a csehekkel, az osztrákokkal, a horvátokkal és a térség más országainak olimpiai bizottságaival is. Egy modern olimpiai pályázatban már természetes szempont a fenntarthatóság, vagyis hogy ne épüljenek kihasználatlan létesítmények kizárólag a játékok kedvéért. Ezért a regionális együttműködés gondolata teljesen logikus.”
Arra a kérdésre, hogy a környező országok támogatása miként jelenhet meg a nemzetközi olimpiai mozgalomban, rövid, de sokatmondó választ adott:
„Rendkívül jól állunk. Ez mindenképpen pozitív.”
Európai Játékok Budapesten?
A közgyűlés folyosóin egy másik jelentős sportpolitikai kérdés is felmerült: vajon Budapest szóba kerülhet-e a jövőbeni, 2031-es Európai Játékok házigazdájaként?
Gyulay nem zárta ki a lehetőséget, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy erről még korai lenne konkrétumokat mondani.
„Szpirosz Kapralosz, az Európai Olimpiai Bizottságok elnöke korábban többször is említette Budapest nevét. Mindenki szeretne ide jönni, ez kétségtelen. Az Európai Játékok rendkívül jelentős esemény, hiszen ez a multisportrendezvény számos sportágban olimpiai kvalifikációs lehetőséget kínál, de egy ilyen döntés természetesen nem egyik napról a másikra születik meg.”

Kirsty Coventry saját utat jár
A MOB elnöke végül kitért Kirsty Coventry első hivatalos budapesti, NOB-elnöki minőségében történt látogatására is. Véleménye szerint már most jól látható, hogy az ötszörös olimpiai érmes zimbabwei sportvezető saját elképzelései mentén kívánja vezetni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.
„Sokan gondolták úgy, hogy Thomas Bach örökségét egyszerűen továbbviszi majd, de szerintem már most látszik, hogy a saját útját járja. Erős karakter, aki komoly sportdiplomáciai tapasztalattal és világos elképzelésekkel rendelkezik.”
Gyulay támogatandónak nevezte Coventry álláspontját az olimpiai részvétel és a sportolók jogai kapcsán is.
„Én magam is olimpiai bojkott miatt maradtam le egy olimpiáról. A történelem azt mutatja, hogy a bojkottok még soha nem oldottak meg politikai konfliktusokat. A sportolókat nem szabad büntetni azért, mert milyen útlevél van a kezükben. Ebben a kérdésben teljes mértékben egyetértek Kirsty Coventryvel.”
A Szlovák Olimpiai és Sportbizottság teljes támogatásáról biztosította a Magyar Olimpiai Bizottságot egy esetleges közös olimpiai pályázat ügyében. Danka Hrbeková (aki leánykori nevén, mint Barteková nyert olimpiai bronzérmet sportlövőként – a szerk.), a szlovák olimpiai szervezet alelnöke a Nemzeti Sportnak adott interjújában arról beszélt, hogy a két ország közötti együttműködés folyamatos és szoros, a közös rendezés pedig egyedülálló lehetőséget jelentene nemcsak Magyarország és Szlovákia, hanem az egész régió számára. ![]() Az Európai Olimpiai Bizottságok budapesti közgyűlésén számos sportdiplomáciai egyeztetés zajlott. Milyennek látja a Magyar Olimpiai Bizottság és a szlovák olimpiai szervezet együttműködését egy esetleges közös olimpiai pályázat előkészítésében? Mennyire elkötelezett a szlovák fél a közös pályázat mellett? Mi adhatja egy ilyen pályázat erejét? A budapesti közgyűlés milyen benyomást tett Önre? Az olimpiai mozgalom más fontos kérdéseiről is szó esett a közgyűlésen. Hogyan értékeli a női kategória védelmét célzó új NOB-irányelveket? Az olimpiai pénzdíjak kérdése szintén élénk vitákat vált ki. Ön hogyan látja ezt? |











