Örömteli hancúrozás a levegőben – Besenyei Péter 70 éves

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2026.06.08. 06:52
null
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
A flik-flak nevű elem írja le leginkább a személyiségét, ha lenne „G-húzó” verseny, ő biztosan indulna, és a legjobban még mindig azt imádja, amikor fülig érő mosollyal hancúrozhat a levegőben. A műrepülő-legenda Besenyei Péter hetvenévesen fittyet hány az idő múlására, mert szerinte a kor csak egy szám.

 

– Besenyei Péter hetvenéves – önt elnézve kicsit furcsán hangzik, de mondjuk, hogy elhiszem. Mi az, amiben az elmúlt ötven évben a legtöbbet változott, és mi az, amiben szinte semmit?
Önmagában az, hogy hetvenéves vagyok, semmit sem jelent, mert nem is érzem annyinak magam, meg nem is igazán érdekel – mondta mosolyogva Besenyei Péter. – Szerintem nem az a fontos, hogy kinek mi van a személyi igazolványában, hanem az, hogyan érzi magát és hogyan éli a mindennapjait. Én semmiben sem érzem magam korlátozva a korom miatt, ugyanúgy repülök, mint ezelőtt, és kis túlzással bármennyit bírok. Ami egy kicsit zavar, az a repülést körülvevő nyüzsgés, de hiába próbálok lassítani, valahogy nem akar sikerülni. Nehezen mondok nemet, pedig komolyan mondom, hogy élvezem a nyugis időszakokat.

– Mennyit számít a tapasztalat? Mi az, amit ma jobban tud a repülésről, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt?
Erre elég nehéz válaszolni, mert már harminc éve is tapasztalt pilótának számítottam…

– Akkor úgy kérdezem, mi az az érzés, ami miatt újra meg újra felszáll a gépével?
Önmagában a műrepülés és főleg egy szabad repülés – ha szép idő van, jók a körülmények és a motor is megy – hatalmas örömet szerez. Azt szoktam mondani, ez örömteli hancúrozás a levegőben. S hogy meddig még? Amíg megvan a repülőgépem, az egészségem megengedi, van mögöttem támogató és kapok meghívásokat, én megyek.

– Emlékszik arra a repülésre, amely során először érezte, hogy „ez az, egész életemben ezt akarom csinálni”?
Arra így konkrétan nem, de tudom, hogy amikor tizenöt-tizenhat évesen elkezdtem repülni, csak az járt a fejemben, hogy hú, ha egyszer ez lehetne a munkám, és ebből tudnék megélni, az nagyon jó lenne. Mit bánom én, ha keveset is fizetnek, csak repülhessek. És részben sikerült is, hiszen az egész életemet végigkísérte a repülés.

– Ha választhatna egy, csak egyetlenegy műrepülőelemet, amely leginkább kifejezi a személyiségét, melyik lenne az és miért?
A flik-flak. Ez egy nagyon dinamikus, látványos figura, amely a tengely körüli pörgés és egy hirtelen bólintás kombinációja. A gép ilyenkor látszólag összevissza pörög a levegőben, egy kicsit olyan, mint amikor eldobsz egy falevelet, és azt felkapja a szél – ez a tökéletes szabadságérzés.

– A világért sem akarnám újból a korát emlegetni, de milyen edzésre vagy felkészülésre van szüksége ahhoz, hogy ugyanolyan pontosan repüljön, mint korábban?
A helyzet az, hogy a repülés valójában abszolút nem esik nehezemre, de ez azért is van, mert a gép még mindig kevesebbet tud, mint én magam. Ha akarnám, túlhúzhatnám. Visszatérve a kérdésére: a bemutatókon nincs sok értelme nagyon nagy G-ket „fogni”, ha mégis belelendülök, meg se kottyan. Ha lenne „G-húzó” verseny, még mindig kiállnék, hiszen április végétől október elejéig majdnem minden hétvégén repülök. Ez a legjobb edzés.

– A repülésről az emberek egy részének a veszély, a félelem, a kockázat jut eszébe. Meg lehet tanulni ezzel együtt élni?
A repülés önmagában veszélyes üzem, de autóba ülni is az, mégis beülünk mindennap. Én azt mondom, egy látszólag veszélyes tevékenység is lehet tökéletesen biztonságos, és igaz ez fordítva is, ha az ember nem a megfelelő felkészültséggel, tisztelettel, alázattal fog hozzá. Ha erre kíváncsi, én nem élem meg veszélyként a repülést.

– Mi az a tévhit, ami a legtöbb ember fejében él Besenyei Péterrel kapcsolatban?
Hogy nem tudok a fenekemen megülni, és hiányzik az állandó pörgés. Pedig ez egyáltalán nem igaz.

– Ha találkozhatna a húszéves önmagával, milyen tanácsot adna neki?
Hát… Nem is tudom. Igazság szerint nem érzem, hogy olyan nagyon nagy hibákat követtem volna el. Biztos tévedtem sok mindenben, biztos lehetett volna sok mindent másképp vagy jobban csinálni, de olyan nincs, amit mindenképpen meg kellene változtatni. Úgy jó minden, ahogy van.

– Rengeteg embernek mutatta meg, milyen látványos sport is a műrepülés. De mi az, amit a repülés tanított önnek az életről? Mi az, amit nemcsak a levegőben, de két lábbal a földön is hasznosítani tudott?
Az, hogy bármit is csinálsz az életben, csináld teljes odaadással, odafigyeléssel, profi módon a tökéletességre törekedve.

 

Legfrissebb hírek

Az 50 éves Székely Bulcsú három fiára még büszkébb, mint az olimpiai aranyérmére

Vízilabda
2026.06.02. 08:38

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
2026.05.23. 10:51

Tököli Attila: Engem aztán nem lehetett lerángatni a futballpályáról – ötvenéves lett a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 08:24

A ma 100 éves Sir David Attenborough-nak nem csak a sárga teniszlabdákat köszönhetjük

Tenisz
2026.05.08. 12:05

Hatvanesztendős a kőkemény védőből lett sikeres edző, Pintér Attila

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 07:52

80 éves lett Vanyus Attila, az MKSZ korábbi alelnöke, az ETO ügyvezetője

Kézilabda
2026.04.30. 16:09

Hatvanéves lett Hódosi Sándor, olimpiai és világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
2026.04.28. 13:35
Ezek is érdekelhetik