Három szabad hétvégét követően folytatódott a TCR Wolrd Tour 2024-es kiírása, az idényzárót az autósport egyik legendás versenypályáján, Makaóban rendezik meg, ahol a csütörtöki szabadedzésekkel vette kezdetét a program. A pénteki gyakorlások meglehetősen változékony időjárást, valamint több piros zászlós megszakítást is hoztak, így messzemenő következtetéseket nem igazán lehetett levonni a látottakból.
Ami az eredményeket illeti, mindkét tréningen Néstor Girolami futotta meg a leggyorsabb kört, a Hyundai argentin pilótáját az előbbi eseményen Thed Björk és Santiago Urrutia követte, míg a másodikon Rob Huff és Marco Butti egészítette ki az első hármast. Az egyéni összetettet vezető Michelisz Norbert ötödik és tizenkettedik, míg az őt tíz pontos lemaradással követő Esteban Guerrieri hetedik és hatodik hellyel hangolódott a közép-európai idő szerint péntek reggel megtartott időmérőre.
Az első szakasz borús, esős időben vette kezdetét, és a mezőny ezúttal sem úszta meg piros zászló nélkül: Urrutia alatt szűk 21 perccel a vége előtt állt meg a Lynk & Co, ami lehetőséget teremtett egyes versenyzők, köztük Michelisz számára arra, hogy köztes esőgumira váltsanak. Ekkor a magyar pilóta a második pozícióban érkezett, előtte Mikel Azcona, mögötte Girolami foglalt helyet.
A folytatásban Girolami állt az élre, míg a gumit váltó Michelisz a tizenhatodik helyre csúszott hátra, mielőtt újabb megszakítás borzolta a kedélyeket. Ezúttal a hajtűkanyarban történt incidens, de szerencsére nem tartott sokáig az autómentés, így a versenyzők hamarosan újra birtokukba vehették a pályát. A mezőnynek nagyjából két gyors körre maradt ideje, a magyar versenyző az első próbálkozása alkalmával a hetedik helyre lépett előre, ami kulcsfontosságú volt, hiszen egy autótörés nyomán újabb kényszerszünet következett, ami egyben az első szakasz végét is jelentette, hiszen nem maradt elegendő idő arra, hogy a pilóták felérjenek újabb körre.
Az élen Ma Csing-hua zárt, mögötte Yann Ehralcher, Björk, Butti, Azcona, Borkovics, Michelisz, Guerrieri, Girolami, valamint három helyi pilóta kvalifikálta magát a Q2-be, míg többek között Björk búcsúzni kényszerült.
A második, felszáradó pályán lezajló szakaszban sem maradt el piros zászló nélkül: Butti találta el a szalagkorlátot, amikor még egyetlen versenyző sem jegyzett mért kört. A folytatásban az első próbálkozások után Björk nevével kezdődött az időlista, míg Michelisz a negyedik, Guerrieri a hatodik helyen következett.
A svédnél már senki sem futott gyorsabb kört, így megszerezte a pole pozíciót, és feljött a második helyre az összetettben. Mögötte Azcona, Ehrlacher, Michelisz, Giralomi, Guerrieri, Borkovics, Ma Csing-hua, valamint két helyi versenyző egészítette ki az első tízes sorát. Mindez azt jelenti, Michelisz továbbra is vb-éllovasként a hetedik rajtkockából várhatja a piros lámpák kialvását a részben fordított rajtrácsos versenyen.
Folytatás szombaton 5 óra 35 perckor az első versennyel.
A BAJNOKSÁG ÉLMEZŐNYE
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 280 pont
2. Thed Björk (svéd, Cyan Racing Lynk & Co) 270 pont
3. Esteban Guerrieri (argentin, GOAT Racing) 266 pont
4. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co) 259 pont
5. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 257 pont