El: „A Videoton mindenben felülmúlta a Genket”

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 07:19
A tegnapi Videoton–Genk (0–1) Európa-liga mérkőzést Csucsánszky Zoltán, a Videoton korábbi játékosa a Nemzeti Sport szakértőjeként értékelte. Véleménye szerint a fehérváriak kihagyott helyzeteikkel győzelmi esélyt szalasztottak el. 

„Az eddigi mérkőzéseken az ellenfelek jobbak voltak futballban, ám ezúttal mindenben felülmúlta a Genket a Videoton, mégis kikapott. Korábban a csapat helyzet nélkül is gólt tudott szerezni, ám most a semmiből kapott egyet" – kezdte értékelését a Nemzeti Sport szakértője, Csucsánszky Zoltán a két csapat tegnapi meccsét követően.

„Azért is dühítő ez a vereség, mert a játék képe alapján nemcsak az iksz, hanem a győzelem is sikerülhetett volna. Nagy energiákat mozgósított a Vidi, de ezúttal a kulcsemberek hibáztak. Elsősorban a kapus Mladen Bozsovicsra gondolok, de említhetném Sándor Györgyöt is, az olyan képességű játékosnak, mint ő, két helyzete közül legalább egyet ki kellett volna használnia" – fogalmazott a korábbi ötszörös válogatott középpályás, aki 1985 és 1991 között játszott a Videotonban.

„A lehetőségek mellett hiba is volt a játékban, amelybe a második félidőre Kovács István hozott színt. Sajnos a Videoton nem bírta el, hogy Nikolics Nemanjának nem hagytak levegőt a vendégek, a többiek pedig erőtlenek voltak támadásban. Azt is meg kell említeni, hogy két szabadrúgást is lőhetett a csapat kedvező helyről, ám a labda mögé álló játékosunk egyikből sem találta el a kaput. Ez ilyen szinten megengedhetetlen" – tette hozzá Csucsánszky.

 

Legfrissebb hírek

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

A Bodö/Glimt megverte a Laziót, nem tudott nyerni a Spurs és az Athletic Bilbao az El-negyeddöntőben

Európa-liga
2025.04.10. 23:10

Két hatalmas Onana-hiba után játszott négygólos döntetlent a Manchester United

Európa-liga
2025.04.10. 23:04

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16

Matics beszólt Onanának, miután az MU kapusa azt mondta, hogy csapata „sokkal jobb a Lyonnál”

Európa-liga
2025.04.09. 16:36

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42
Ezek is érdekelhetik