El: visszatérőkkel erősödik a Dortmund a Liverpool ellen

Vágólapra másolva!
2016.04.05. 13:48
Hosszabb kihagyás után ismét számíthat a Borussia Dortmund labdarúgócsapata Ilkay Gündoganra, aki már a csütörtöki, Liverpool elleni Európa-liga-negyeddöntőben pályára léphet.

A 25 éves német válogatott középpályás, aki a dortmundiak egyik legjobbjának számít, négy hetet hagyott ki lába zúzódása miatt.

Thomas Tuchel vezetőedző nem csupán Gündogan felépülésének örülhet, hanem annak is, hogy a Werder Bremen elleni szombati Bundesliga-találkozót gyomorrontás miatt kihagyó görög Szokratisz Papasztathopulosz, illetve a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünet után sérülten visszatérő Mats Hummels kedden már együtt edzett társaival, így mindketten bevethetőek a csütörtöki El-meccsen.

A dortmundiak a második számú európai kupasorozatban a Liverpoollal csapnak össze, melyet Jürgen Klopp, a Borussia korábbi sikeredzője irányít.

 

Legfrissebb hírek

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
1 órája

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27

Guirassy négy gólt szerzett, az Union Berlin csúnya verésbe szaladt bele Dortmundban

Német labdarúgás
2025.02.22. 20:29

Lazio nincs, probléma van – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2025.02.21. 23:28

Módosított az Opta a BL-erősorrendjén a sorsolás után, csökkentek a Liverpool esélyei

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:53
Ezek is érdekelhetik