DVSC: Holmanék ma megnézik, mit tud a kupaellenfél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.28. 13:30
Szerdán utazik a DVSC-Teva San Marinóba, ahol másnap megmérkőzik a La Fioritával a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. Holman Dávid, a debreceniek játékosa csapatával együtt már nagyon várja a csütörtöki mérkőzést.

„A felkészülés során elsősorban a saját játékunkra koncentráltunk, azt próbáltuk tökéletesíteni, erről szólt az elmúlt pár hét, de azért nem árt képben lenni, hogy milyen csapattal kerültünk össze – idézi a klub honlapja Holman Dávidot, akire csapattársaival együtt ma videoelemzés vár: megnézik a La Fiorita tavalyi, Vaduz elleni Európa-liga-selejtezőjét. – Még nem foglalkozunk azzal, hogy a következő körben egy fehérorosz ellenféllel találkoznánk, most csak a San Marinó-iak elleni párharcra koncentrálunk. Többször játszottam már a nemzetközi kupában, nyilván ez mindig pluszt jelent egy labdarúgónak, de a későbbi körökben tapasztalhatnánk meg igazán, milyen magasabb szinten, nagy csapatok ellen futballozni. Mindent meg kell tenni a siker érdekében, mert természetesen szeretnénk minél tovább jutni.” Holman Dávidot, akire csapattársaival együtt ma videoelemzés vár: megnézik a La Fiorita tavalyi, Vaduz elleni Európa-liga-selejtezőjét. – Még nem foglalkozunk azzal, hogy a következő körben egy fehérorosz ellenféllel találkoznánk, most csak a San Marinó-iak elleni párharcra koncentrálunk. Többször játszottam már a nemzetközi kupában, nyilván ez mindig pluszt jelent egy labdarúgónak, de a későbbi körökben tapasztalhatnánk meg igazán, milyen magasabb szinten, nagy csapatok ellen futballozni. Mindent meg kell tenni a siker érdekében, mert természetesen szeretnénk minél tovább jutni.”

Holman hozzátette: az előző napok kemény munkája miatt kicsit fáradtan mozogtak a Ruzomberok elleni csütörtöki felkészülési mérkőzésen (2–1), de már frissebbek, és természetesen győzni mennek San Marinóba.

A La Fiorita–DVSC párharc első mérkőzését csütörtök este 20.30-kor rendezik San Marinóban.

Legfrissebb hírek

NB I: Hinnünk kell benne, hogy a Ferencvárost újra legyőzhetjük – El Maestro

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:50

A pályán volt leánykérés a DVSC-meccs félidejében

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:24

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 15:56

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Női kézi: svéd válogatott irányítót igazolt a Debrecen

Kézilabda
2025.02.27. 17:26

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

Ezúttal Könyves duplázott csereként, a Paks a Debrecent is legyőzve már második a tabellán

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik