Csercseszov az új Dobó István – történelmi győzelmet aratott

Evés közben jön meg az étvágy – szokták mondani. Emlékszem rá, amikor a Ferencváros 2019-ben először szerepelt az Európa-liga csoportkörében, a meccsek előtt a megkérdezett szurkolók arról beszéltek, nincsenek különösebb elvárásaik a csapat szereplését illetően, a főtáblán már minden mérkőzés ajándék. Ehhez képest a Trabzonspor elleni, csütörtöki meccset megelőzően már teljesen más véleményeket hallhattunk.

Általános vélekedés volt, hogy bár a Qarabag elleni két mérkőzés nagy csalódás volt, a keret annyit erősödött az évek alatt, hogy a 3. hely és az ezzel járó, tavaszi Európa-konferencialiga-szereplés már minimális elvárás a csapattal szemben. Ugyanakkor a legtöbben arról beszéltek, hogy ebben a csoportban, amely a szurkolók szerint gyengébbnek tűnik, mint az előző évadbeli volt, a 2. hely is bőven elérhető, sőt volt, aki szerint a csoportelsőség sem lehetetlen.

Persze ha csak a selejtezős meccsekből, az azokon látott, meglehetősen hullámzó ferencvárosi teljesítményéből (a négy ellenfélből három egyszer meg tudta verni a Fradit, a Slovan és a Qarabag ráadásul Budapesten) indulunk ki, no meg a csoportellenfelek becsült keretértékeiből, abból hogy a Trabzon például a napokban igazolt a Valenciától egy 27-szeres uruguayi válogatott csatárt, Maxi Gómez személyében (aki rögtön kezdett és nem mellékesen gólt is szerzett), akkor kissé elbizakodottnak tűnhetnek a szurkolói várakozások. Ha viszont a Ferencváros első félidei, fantasztikus játékát vesszük alapul, akkor azt kell mondanunk, ebben a csoportban még tényleg bármi megtörténhet.

Pedig a Qarabag elleni két meccs vagy éppen a Slovantól elszenvedett hazai vereség azt mutatta a selejtezők során, hogy a túlságosan nyílt támadófutball megbosszulhatja magát, ezért Sztanyiszlav Csercseszovnak érdemes átgondolnia a csapat hadrendjét a csoportkörös meccsek előtt. De az orosz mester nem változtatott a felálláson. Az meglepetést jelentett ugyan, hogy a középpályán Muhamed Besic és Vécsei Bálint kezdett a selejtezők alatt alapembernek számító Aissa Laidouni, Aderson Esiti duó helyett, ám a korábbi meccsekhez hasonlóan maradt a pályán négy támadó felfogású játékos Kristoffer Zachariassen, Tokmac Nguen, Adama Traoré és Franck Boli személyében. És milyen jól tette a Fradi, hogy a támadók számán nem változtatott, illetve, hogy Vécsei bekerült a kezdőbe, ugyanis az ő mesteri beadásából már rögtön az elején remekbe szabott gólt szerzett Tokmac Nguen.

Ezek után pedig igazán értelmet nyert a ferencvárosi szurkolók meccs előtti, az Egri csillagokból kölcsönzött üzenete az egri vár képével: „Az a fő cél, hogy ne féljen a legény.”

Hát a ferencvárosi legények nem féltek támadni, akkor sem, amikor Eldar Civic kiállítás után már tíz főre fogyatkoztak. Egészen szürreális volt látni azt, amint az emberhátrányban játszó Ferencváros megkontrázza az eurómilliós játékosokkal teletűzdelt Trabzon védelmét, és a Tokamc Nguen, Traoré kettős összehozza a Fradi második gólját. Majd miután szépítettek a törökök, rögtön jött a harmadik hazai gól is az idényben a legjobb meccsét játszó (ez többekről elmondható, például Muhamed Besicről is) Nguen révén, 11-esből.

Az igazán nagy futballélmény az volt, hogy a magyar bajnok ezt követően sem akarta betolni a buszt a kapuja elé. A ferencvárosi várkapitány, Sztanyiszlav Csercseszov a szünetben sem küldött fel több védőt a csatárok helyére (egyedül közvetlenül a kiállítás után változtatott annyit, hogy Botka Endre beállt Boli helyére), és a Fradi továbbra sem volt hajlandó lemondani a gyors ellentámadásokról. Pedig sokszor látunk olyat, topligás edzőknél is, hogy még azonos létszámnál vagy döntetlen állásnál is rombolásra, a játék tördelésére rendezkednek be, nemhogy vezetésnél, emberhátrányban. Nguen és Traoré többször is szétfutották a vendégek védelmét, úgy cikáztak a törökök között, mint egykoron Bornemissza Gergely elhíresült tüzes kerekei – nagy mázlija volt a Trabzonnak, hogy nem szerzett újabb gólt a Fradi.

Mindeközben megállás nélkül énekelt a hazai tábor, zengtek az indulók és szinte nem volt üresjárat a meccsen, mindig volt valami érdekes, ami miatt időnként talpra szökkent a stadion. Hol Dibusz Dénes mutatott be egy nagy védést, hol trabzoni kollégája, máskor pedig az olasz játékvezető, Fabio Maresca hajmeresztő ítéletei (ide is, oda is tévedett nagyokat) miatt zúgolódhatott a nagyérdemű.

A törökök az emberelőnyüket kihasználva és a kimaradt ferencvárosi lehetőségeket megbosszulva 3–2-re felzárkóztak. Ekkorra már kezdett elfogyni erőben a Fradi, ezért beszorult a kapuja elé, ám Csercseszov a hajrára két cserével, Aissa Laidounival és az új szerzemény Amer Gojakkal stabilizálni tudta valamennyire a középpályát, így csapata ismét veszélyes ellentámadásokat tudott indítani.

A fejsérülése után kötéssel játszó, már valóban az egri várvédőket idéző Kristoffer Zachariassen, a gepárdokat megszégyenítő futómennyiséget produkáló Adama Traoré, a hátul rengeteget takarító Wingo, Samy Mmaee, Knoester, Botka négyes és a Fradiból tulajdonképpen mindenki hihetetlenül nagy munkát végzett. És amikor már senki sem segíthetett, akkor jöttek az égiek (mint anno Egerben), jobban mondva a VAR, és les miatt, teljesen jogosan elvette a törökök találatát.

A Ferencváros győzött és minden futballszerető nyertesnek érezheti magát, aki ezt a meccset megnézte, mert magyar pályán rég láthattunk ennyire jó, az utolsó pillanatokig kiélezett, végig lüktető mérkőzést. Az ilyen meccsek miatt kell bejutni újra és újra a csoportkörbe, hogy hétről hétre hasonló színvonalú találkozókon edződhessen az aktuális magyar bajnok és szórakozhasson sok ezer, a mérkőzésre kilátogató szurkoló. Nem mellesleg ha a Dibusz, Botka, Vécsei hármasból kettő vagy három játékos folyamatosan pályán van, nemzetközi meccsen szerepelhet, akkor ebből a magyar válogatott is profitálhat. A hazai futball történetében egyébként másodszor fordult elő, hogy európai kupameccsen az aktuális magyar bajnok megverte a török címvédőt: 59 éve a BEK-ben szintén a Fradinak sikerült ez, akkor a Galatasarayt verte meg itthon 2–0-ra, de mivel Törökországban 4–0-ra kikapott, így búcsúzott. Csoportkörben viszont az első meccsen az első győzelem született meg török gárdával szemben.

A csütörtöki teljesítményt látva már nem is tűnik annyira hajmeresztőnek az a szurkolói jóslat, mely szerint továbbjuthat az első két hely valamelyikén a magyar bajnok az El tavaszi folytatásába (amelynek az utolsó meccsét, a döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik). Erre talán csak akkora az esély, amekkora a magyar védőknek volt a győzelemre az akkor is emberelőnyben lévő törökkel szemben 1552-ben, de ilyen játékkal, ebben a csoportban bárki ellen lehet keresnivalója a magyar bajnoknak.