Káosz a lelátón: a „zöld szörnyek” felfordulást okoznak – bosnyák sajtószemle

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 10:51
A Fradi-tábort zöld szörnynek nevezi az egyik bosnyák portál (Fotó: Imago)
Mint ismert, az Európa-liga rájátszásának visszavágóján a Ferencváros Banja Lukában rendkívül küzdelmes mérkőzésen, tizenegyesekkel győzte le a Borac csapatát, és bejutott az Európa-ligába. A találkozóról természetesen több bosnyák portál is írt, ezekből csemegéztünk.

Káosz a lelátón: a „zöld szörnyek” felfordulást okoznak – írta címként a Nezavisne abban az anyagban, amelyikben fotós és videós formában összegyűjtötte, miként viselkedtek a ferencvárosi szurkolók a mérkőzés közben, kiemelve, hogy Bart Meijers gólját követően pirotechnikai eszközök kerültek elő, s különböző tárgyakat törtek össze.

Ugyancsak a Nezavisne idézte Mladen Zizovic vezetőedzőt, aki a meccset követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy megítélése szerint csapata megérdemelte volna a győzelmet: „Nem mondanám, hogy tapasztalatlanság miatt veszítettünk, inkább azt, hogy a tizenegyespárbaj szerencsejáték, ami ezúttal a Ferencvárosnak kedvezett. Szerintem egyenrangú ellenfél voltunk ma este, a játék több szegmensében jobban teljesítettünk, kontroll alatt tartottuk a meccset, megszereztük a vezetést, és azt hiszem, megérdemeltük volna a győzelmet. Nagyon sajnálom, nem vagyunk elégedettek. A Konferencialigába jutottunk, a srácok magasra tették a lécet, gratulálok nekik a fenomenális játékhoz. Kicsire szükség lett volna ahhoz, hogy még jobb esténk legyen, de folytatjuk a munkát, a bajnokság felé fordulunk.”

A portál kiemeli, hogy a Borac Banja Luka teljesítménye sokat jelenthet a klubnak és az egész országnak, majd ismét Zizovicot idézte: „Sokan kérdezik, mi kell ahhoz, hogy egy bosnyák csapat egyenlő legyen Magyarország többszörös bajnokával, amely néhány évvel ezelőtt még a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt. Az igazság az, hogy a klubunk folyamatosan növekszik. Remélem, hogy a következő generációk elérik, s felülmúlják az eredményeinket.”  

Hiába érezhették fél lábbal magukat az Európa-liga főtábláján, a Banja Lukának végül be kellett érnie a Konferencialiga csoportkörével. A lefújást követően a drukkerek felállva tapsolták meg csapatukat, a csoportkörbe jutás így is történelmi tett. Mladen Zsizsovics, a Banja Luka vezetőedzője érthetően csalódott volt a találkozót követően.

„Budapesten olyan eredményt szerettünk volna elérni, amely hagy esélyt számunkra a hazai visszavágóra, a tervünk első fele működött. Mindenki láthatta, a Ferencváros mennyivel komolyabb klub a miénknél, a különbség aránytalan volt. A pályán azonban eltüntettük ezt a különbséget.”

A 43 esztendős tréner úgy érzi, nem a tapasztalatlanság miatt maradtak végül alul. A tizenegyesek véleménye szerint már amolyan lottósorsolás, ebből pedig egyszerűen a Ferencváros jött ki jobban.

„Nem gondolom, hogy tapasztalatlanok lennénk a büntetőrúgásokat illetően. A játékban felvettük a harcot az ellenféllel, olykor mi irányítottuk a meccset, rászolgáltunk volna a győzelemre. A lécet magasra tettük magunkkal szemben, kis híján át is vittük.”

B. B.  

A Banja Luka vezetőedzője: eltüntettük a különbséget

A harcos a történelmi Európa-liga-szereplés küszöbén állt, de a „tizenegyeslottó” a Ferencváros javára döntött – írja a mérkőzés tudósításáról szóló cikk címében az Oslobodjenje, amely kiemeli, hogy ezen a nyáron ez már a harmadik alkalom volt, amikor a Borac Banja Luka hosszabbításra kényszerült, de ismét irigylésre méltó teljesítményt nyújtott, hiszen a játékosok az első perctől kezdve maximálisan odatették magukat, nem engedtek sok helyzetet az ellenfelüknek, s bátran vezettek támadásokat.

A Boracot tizenegyespárbajban állították meg: a Banja Luka a Konferencialiga legjobb csapatait fogadja – állapítja meg címében a Slobodna Bosna, amely érdekességként megemlíti, hogy a Ferencváros kilencven perc alatt nem találta el egyszer sem a Borac kapuját. 

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
Borac Banja Luka (bosnyák)–Ferencváros 1–1 (0–0, 1–0, 1–1) – tizenegyesekkel: 2–3
Banja Luka, Városi Stadion. Vezette: Erik Lambrechts (belga)
BORAC: Manojlovics – Vukcsevics (Kvrzic, 86.), Meijers, Carolina, Herera – Grahovac, Skorup (Pihler, 85.) – Kulasin (Hrelja, 76.), Savic, Szrecskovics (Cavic, 64.) – Lukic (Vukovic, 94.). Vezetőedző: Mladen Zizovic
FTC: Dibusz – Makreckis, Knoester, I. Cissé (Gruber, 106.), C. Ramírez (Civic, 75.) – Maiga (Zachariassen, a szünetben), Rommens – Abu Fani – Misidjan (Ben Romdan, a szünetben), Pesics (Varga B., 85.), A. Traoré (Kady, 70.). Vezetőedző: Pascal Jansen
Gólszerző: Meijers (104.), ill. Varga B. (111. – 11-esből) 
Továbbjutott a Ferencváros, tizenegyesekkel.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik