Ez a realitás – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.10.03. 23:36

 

Nem kétséges, páratlan bravúr lett volna a Ferencvárostól, ha a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában legyőzi az angol Tottenham Hotspurt a Groupama Arénában. Az FTC 2–1-es vereséget szenvedett. Hiába kockáztatott a hazai együttes többek között azzal, hogy Pascal Jansen vezetőedző Varga Barnabás mellé a brazil Matheus Saldanhát is a kezdőcsapatba nevezte, a csatárkettős csupán időnként zavarta meg a londoniak védelmét, igaz, az első félidőben lesgólt jegyezhetett a krónika, és az is tény, nem játszott rosszul a Fradi, mondjuk úgy, lehetőségféléket alakított ki. Majd jött egy gyermeteg védelmi hiba – hol a labda, komám asszony? –, és a szenegáli válogatott Pape Matar Sarr megszerezte a vezetést a vendégeknek. Tegyük hozzá, Ange Postecoglou Tottenhamje korántsem a legerősebb tizenegyével, sőt ifjabb labdarúgókkal vette fel a küzdelmet…

A Ferencváros megtette, amit a ­futballerkölcs megkövetelt: harcolt, próbálta tartani a tempót, ebből néha látványos adok-kapok kerekedett. A Fradi korábbi legendája, Gera Zoltán vágya félig teljesült: a 97-szeres válogatott a találkozó előtt azt kérte, „Élvezzük a mérkőzést, bízzunk a jó eredményben.”

Álságos lenne most azt mondani, illetve írni, több volt ebben a meccsben, hiszen ha valamelyikről, akkor a Tottenham elleniről a sorsolás után tudtuk, kevés az esély. Már csak a két bajnokság, a Premier League és az NB I közti színvonalkülönbség miatt is. Persze nem a pénz játszik, ám ez a felvetés leginkább akkor állja meg a helyét, ha nem tátong szakadéknyi különbség az ellenfelek között.

Nagy kérdés, honnan nézzük ezt az egygólos vereséget… Azzal, hogy a Fradi eljutott a sorozat alapszakaszáig, nagyjából megfelelt az elvárásnak. Az Anderlecht elleni találkozóban több volt, a Tottenham elleniben ennyi. Ám nézzünk előre: mi lesz az elkövetkező hat ellenféllel szemben? A csütörtökön látott felfogással talán nem marad el a győzelem sem.

Addig viszont marad a száraz tény: két fordulót követően az FTC nulla ponttal áll az Európa-ligában.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik