Irány az első nyolc! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2025.10.23. 23:04

 

Az EURÓPA-LIGA alapszakaszának harmadik fordulójában a Ferencváros idegenben 3–2-re legyőzte az RB Salzburgot. A kupasorozat sorsolása után Salzburgban nyilván úgy ítélték meg, az első két kört, a Lyon és a Porto elleni találkozót követően a Fradi ellen van valós esélyük a pontszerzésre, akár győzelemre is. Az osztrák csapat két vereséggel, azaz nulla ponttal nyitott, az FTC a cseh Plzen elleni 1–1-es döntetlennel és a belga Genk 1–0-s legyőzésével négy ponttal és kellő önbizalommal vágott az Európa-liga harmadik fordulójának.

Az előző két idényben a Bajnokok Ligája főtábláján szereplő, elsősorban a fiatal tehetségekre építő salzburgiak meglepték a Fradit, a 19 éves ghánai Edmund Baidoo 16 méteres lövése utat talált Dibusz Dénes kapujába. Nem lett volna ez baj, ha Varga Barnabás berúgja a tizenegyest, ám a csatár lövését – akárcsak Genkben – kiütötte a kapus… Azt tartja a mondás, kétszer ad, aki gyorsan ad, nos a zöld-fehérek nemhogy kétszer, egyszer sem adtak. A továbbiakban sem ment jobban: már a második, harmadik átadásba hiba csúszott, igaz, ezt követően biztosabbá vált a labdabirtoklás, de a fölény meddő maradt.

Hogy a szünetben mi történt az öltözőben, nem tudjuk, de tény, a második félidőben egészen más mentalitású Ferencváros játszott. Semmi szöszmötölés, abszolút támadó szellem, nyolc perc alatt nemcsak egyenlített a Fradi, hanem kétgólos előnybe került. 

S noha ebből egyet leadott, összességében a magyar bajnok nem az NB I-ben látott, hanem a kupasorozatban megszokott formáját hozta, győzelmének köszönhetően hét ponttal áll. Ha azt vesszük, hogy az előző kiírásban 12 ponttal a nyolcaddöntőbe jutott, minden remény megvan rá, hogy a hátralévő öt fordulóban a zöld-fehérek annyi pontot szerezzenek, hogy a 36-os főtábla első nyolc helyezettje közé kerüljenek.

A 3–2-es győzelem tudatában talán megjegyezhető: a védősor darabossága feltűnő, továbbá egy erősebb ellenféllel szemben a mérkőzés végi szerencsétlenkedés nem fér bele, hogy a kihagyott helyzetekről ne is beszéljünk. Mégis, az első három Európa-liga-forduló szép reményekre jogosít.
Olyannyira szépre, ha élne, Mozart megzenésítené.

Európa-liga
2025.10.23. 20:40

Hátrányból felállva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Varga Barnabás ezúttal is tizenegyest hibázott, Kristoffer Zachariassen gólt szerzett és gólpasszt adott – a zöld-fehérek sorozatban másodszor arattak bravúros győzelmet idegenben az El-ben.
Legfrissebb hírek

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
9 órája

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.01. 23:57

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.30. 23:28

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05
Ezek is érdekelhetik