Gróf Dávid: Fájdalmas lett a befejezés, de összességében elégedettek lehetünk

R. D. P.R. D. P.
2026.03.18. 19:20
null
Gróf Dávid sajnálja, hogy nem tudott több védést bemutatni (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencvárosnál nagy az egyetértés abban: bár a Braga elleni visszavágó rosszul sikerült a nyolcaddöntőben, az Európa-liga-menetelés egészét nézve a játékosok és a szurkolók is büszkék lehetnek.
Európa-liga
2 órája

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

A portugálok 15 perc alatt kétgólos előnybe kerültek, és négy gólig jutottak. A Ferencváros erejéből csak helyzetekre futotta.

„Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Az ellenfél teljesen más minőséget képviselt a párharc első felvonásához képest, ugyanakkor az első három góljuk a hibáinkból született. A negyedik találatuk csodálatos volt. Ha megnézzük a két klub költségvetését, akkor látjuk, hogy a Braga magasabb szinten van. A játékosaimra nem tudok rosszat mondani, végig hajtottak. Büszkék lehetünk arra, hogy idáig eljutottunk, hiszen az idény elején erre senki sem látott esélyt. Folytatjuk tovább ezt a munkát, hogy még feljebb jussunk. Az az igazság, hogy nem tudtunk sok helyzetet kialakítani, bármennyire is akartuk. Utálok veszíteni, de játékosaimtól megkaptam azt az elkötelezettséget, amit kértem, ezért jár a tisztelet nekik. Megyünk előre a bajnokságért és a kupáért” – értékelt Robbie Keane az M4 Sport riporterének a lefújást követően.

„Az első meccs sikerélménye miatt többet reméltünk a visszavágótól. Amiben az első meccsen jó voltunk, az most nem igazán sikerült. Néha olyan érzésem volt, mintha csak úton lennénk, le voltunk maradva az ellenfélhez képest, amely mindent megbüntetett. Fájdalmas és rossz lett a befejezés, de ha az egészet nézzünk, akkor büszkék lehetünk magunkra, hasonlóan a szurkolóinkhoz” – mondta Gróf Dávid, aki elárulta, hogy az első félidőben kapott egy rúgást, ezért volt szükség Varga Ádám bemelegítésére.

„Gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek, kellemetlen így négy nullára kikapni. Mintha nem álltunk volna készen erre a meccsre, már az elején sok hibát követtünk el, amit ki is használtak. A második félidőre úgy mentünk ki, hogy négy vagy öt semmiképp ne legyen belőle, de még ezt sem tudtuk elkerülni. Nehéz most pozitívumról beszélni, de úgy jutottunk el idáig, hogy rajtunk kívül senki sem hitt ebben” – ezek már Toon Raemaekers szavai.

„A meccs előtt arról beszéltünk, hogy az első negyedóra a legfontosabb, ehhez képest rengeteg labdát elvesztettünk, ami végzetesnek bizonyult. Ezen a szinten nem szabad ilyen hibákat elkövetni. A harmadik gól után megbeszéltük, hogy nem adjuk fel, küzdünk az utolsó pillanatig. Megpróbáltunk felzárkózni, önbizalmat nyerni, de nem sikerült...” – fogalmazott Júlio Romao.

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BRAGA (portugál)–FERENCVÁROS 4–0 (3–0)
Braga, Municipal de Braga Stadion. Vezette: Glenn Nyberg (Mahbod Beigi, Andreas Söderkvist – svédek)
BRAGA: Hornicek – Víctor Gómez, Lagerbielke, S. Niakaté, Arrey-Mbi – G. Martínez (Dorgeles, 76.), Grillitsch (D. Rodrigues, 76.), Gorby (Moscardo, 65.) – R. Horta (Joao Moutinho, 76.), Pau Víctor (F. Navarro, 83.), Zalazar. Vezetőedző: Carlos Vicens
FERENCVÁROS: Gróf – I. Cissé, Raemaekers, Gómez – Makreckis, Kanikovszki (N. Keita, 78.), Júlio Romao, Abu Fani (F. Kovacevic, 59.), O'Dowda – Yusuf (Cadu, 78.), Joseph (Gruber, 71.). Vezetőedző: Robbie Keane
Gólszerző: R. Horta (11., 53.), Grillitsch (15.), G. Martínez (34.)
Továbbjutott: a Braga, 4–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: Ferencváros–Győr

Kézilabda
1 órája

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
2 órája

A Braga egy félidő alatt megfordította a Fradi elleni párharcot – videók

Európa-liga
3 órája

Zachariassen helyett Júlio Romao – így kezd a Ferencváros a Braga elleni El-visszavágón

Európa-liga
5 órája

Bevették Braga utcáit a Ferencváros szurkolói – fotók!

Európa-liga
6 órája

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
10 órája

Lipcsei Péter: Egy Fradi-gól most kincset érhet

Európa-liga
14 órája

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
21 órája
Ezek is érdekelhetik