Népsport: Helmut Duckadam álma a tizenegyeseknél vált valóra

Ha sorrendet állítunk a labdarúgó Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőinek színvonala alapján, az 1986-os finálé, a Steaua Bucuresti–Barcelona bizonyára a hátsó régióban foglal helyet. Ugyanakkor a kupasorozat történetének egyik legnagyobb meglepetése a román bajnok sikere, s ez még úgy is igaz, hogy a spanyol aranyérmes igencsak bukdácsolt, amíg megérkezett a sevillai fináléra.

Az 1985-ös BEK-döntő (Juventus–Liverpool 1–0) nézőtéri tragédiája következtében (május 29-én a Heysel-stadionban a találkozó előtt kirobbant verekedésben 39 szurkoló vesztette életét) a következő kiírásban az UEFA kitiltotta az angol együtteseket az európai kupaküzdelmekből. A szakemberek a BEK-ben a Juventust és a Barcelonát tartották a végső győzelemre is esélyesnek, ám a Barcelona gépezete eléggé nyikorgott, a legjobb 32 között csak idegenben szerzett góllal jutott túl a Sparta Prahán, a Portóval szemben ismét csak az ellenfél otthonában szerzett gól döntött a javára. Az elődöntőben pedig a Göteborg tört borsot az orra alá, a svéd bajnokon csak 11-esekkel rágta át magát. Ezzel szemben a Steauának csupán egy rázós ellenfele akadt, a negyedöntőben a finn Kuusysi Lahti. A bukaresti első meccs 0–0 lett, a romániai árvíz miatt a Ghencea-stadionban is állt a víz, helikopterek keltette légáramlással szárították a talajt, ezek után a gól nélküli döntetlen nem számított meglepetésnek. A visszavágón Lahtiban pedig a hótól kellett letakarítani a játékteret, a Steaua csak a 87. percben lőtt góllal jutott tovább… A nyolc közé jutásért a Bp. Honvéd jött szembe a Jenei Imre által irányított, Bölöni Lászlóval a soraiban, továbbá a magyarul is tökéletesen beszélő Anton Weissenbacherrel a keretében a román bajnokkal, a Fáy utcában (a Vasas pályáján rendezték a találkozót) a hazaiak Détári Lajos góljával 1–0-ra győztek, a visszavágón a románok Victor Piturca és Marius Lacatus vezérletével 4–1-re lemosták a kispestieket.

A katalánok addig háromszor nyertek UEFA-kupát és kétszer KEK-et, de a BEK-győzelem még sosem sikerült nekik. A vezetők nem fukarkodtak a siker érdekében: Bernd Schusterék fejenként 6500 dolláros prémiumért léptek pályára. Nem sok esélyt adtak a Steauának, ráadásul a románok a meccsre készült hivatalos programfüzetnek sem örülhettek, mert a csapatot átkeresztelték Steaua de Budapest névre… A 0–0 utáni (a sorozat addigi történetében az 1974-es Atlético Madrid–Bayern München finálé nem hozott gólt a rendes játékidőben) hosszabbítás és a 11-es párbaj a lapzárta miatt nem került az NS-be, ettől függetlenül a következtetés helytállónak bizonyult: „Az esélyesebb, szinte otthon játszó Barcelona jelentős mezőnyfölénye ellenére sem tudott az első játékrészben igazi nagy gólhelyzetet kialakítani, az egyetlen Schuster-fejes kivételével. A Steaua, a kontinens egyik legjobban védekező csapata rendkívül higgadtan, okosan, a talán csak egyetlenegyszer adódó lehetőségre kivárva játszott. S ez a kép a második játékrészben sem változott.” A május 9-i elemzésében a hosszabbításra vonatkoztatva az NS kifejtette: „A románok rendíthetetlenül játszották szemre cseppet sem tetszetős, de rendkívül hatékony védőjátékukat, a gazdag kupagyűjteményből még hiányzó BEK-trófeára vágyó Barcelona viszont egyre fáradtabban küszködve még az ellenfél 16-osáig is alig tudott eljutni.”

A 11-es rúgások során a bukaresti kapus, Helmut Duckadam Alexanko, Ángel Pedraza, Pichi Alonso és Marcos Alonso lövését is kivédte (miközben a Steauában csak Majearu és Bölöni László hibázott), ezzel a szász futballista kiérdemelte a Sevillai hős elnevezést.

Jenei Imre a következőket mondta: „Helmut Duckadam bebizonyította, hogy egyike Európa legjobb kapusainak. Persze az érdem közös, a csapat minden egyes tagja a maximumot nyújtotta. A Barcelonának ezen a mérkőzésen csak veszítenivalója volt, mi pedig csak nyerhettünk. A lélektani előnyt sikerült kihasználni.” A Barcelona edzője, Terry Venables úgy vélte, edzői pályafutása legnagyobb csalódása a BEK-döntő: „Huszonöt év után jutott be ismét a BEK-döntőbe a Barcelona és megint elbukott. Hiába támadtuk végig a meccset.” Aztán reálisan hozzátette: „Százhúsz percen keresztül a játékosaim tudásuk legjavát adták. A tizenegyesekre nem panaszkodhatok, elvégre mi is azokkal jutottunk a döntőbe.”

Jenei utólag nem tagadta, mit látott a finálét megelőző edzésen: „A játékosok először a szabadrúgásokat gyakorolták – oldalról néztem őket, és szóltam is nekik, hogy rosszul rúgják –, majd jöttek a tizenegyesek. A kapusunk nagyon jól védett, ezzel együtt büntetőrúgásra játszani hazardírozás. Sevillában Mihail Majearu, majd Bölöni László állt oda a büntetőponthoz, edzéseken ők nagyon jól lőtték, a döntőben viszont mindketten hibáztak. Az volt a szerencsénk, hogy Duckadamnak nem lehetett gólt lőni. Jóllehet, nem indult jól a párbaj, a gond abból adódott, hogy le kellett adnom a bírónak a végrehajtók nevét. Anghel Iordanescu – a csapat másodedzőjeként – beállt az utolsó 15 percre (a hosszabbítással együtt majd’ 50 percet volt a pályán – a szerk.), a jó tizenegyesrúgó Victor Piturcát lecseréltem a szintén jó rúgó Marin Radura, de a becseréltek nem akarták vállalni a büntetőt. Ekkor odajött hozzám Lacatus és Balint, azt mondták, Imi bácsi, rúgjuk majd mi a 11-est – meglátja, nem fogunk hibázni, miénk lesz a BEK-serleg, és önt is ünnepelni fogják. Mindketten berúgták.” Tegyük hozzá, a szakvezetőt nem is Jeneinek nevezték, hanem Zseneinek.

Egy későbbi interjúban Bölöni elmondta: „A játékosokat nem érdekelte, hogy ki az edző, magyar vagy román, főleg, hogy a válogatottban is szerepeltek magyar nemzetiségű futballisták.”

A négy 11-est (!) is hárító Duckadam szerényen nyilatkozott: „Nem én vagyok a legjobb kapus, és nem a Steaua a legjobb csapat Európában. Úgy vélem, nálam jobb Schumacher és Arconada is. Nagy példaképem Gordon Banks, minden idők legjobb kapusa. A kontinens legjobb klubcsapatának a kijevi Dinamót tartom.” Hozzátette: „Egész életemben arról álmodoztam, hogy egy nagy európai kupadöntőben én legyek a mérkőzés hőse. Ami a tizenegyeseket illeti: ezen az estén nem a rúgók tévesztettek, sokkal inkább én találtam ki a szándékukat.” A párbajt követően a spanyol Urruti is gratulált kollégájának. A Sportul ezt a címet adta: „Drámai küzdelemben BEK-győztes a Steaua.” A cikkben kiemelte, hogy a csapat tagjai győzelmüket a Román Kommunista Párt megalakulásának csütörtöki, 65. évfordulójának tiszteletére ajánlották fel… A spanyol Diario reálisan értékelt: „A dekoncentrált Barcelona elvesztette a Steaua ellenében a kupát.” A spanyol középpályás, Victor szomorúan mondta: „Nagyon kiegyenlített mérkőzésen két, a labdarúgást ízig-vérig érző csapat harcolt egymással. A Barcelona is megérdemelte volna a kupát.” Kovács István, aki az Ajax edzőjeként 1972-ben és 1973-ban BEK-et nyert csapatával így vélekedett: „A Steaua ugyan keveset támadott, de azokban benne volt a gól lehetősége. A második félidő jobb játékot hozott. Végül is az eredmény azért igazságos, mert a pályán inkább az történt, amit a bukaresti csapat akart.”

A 102-szeres válogatott Bölöni László Jenei Imre tavalyi halálakor a Nemzeti Sportban így emlékezett meg a munkakapcsolatukról: „Négy éven át laktunk egymással szemben a román hadsereg apartmanházában, amikor az edzőm volt a Steauánál. Egymással mindig magyarul beszéltünk, hosszú beszélgetéseink, vitáink voltak. Nehezen értettem meg az edzői felfogását. (…) Csak a saját csapatával foglalkozott. Azt mondta, számomra ti vagytok a legjobbak, bízom bennetek, szabadságot adok a pályán és a pályán kívül is, mert akkor tudjátok a legjobb teljesítményt nyújtani, ha felszabadultan játszotok. És valóban, annak a csapatnak kellett ez a fajta bizalom. Jenei Imre nem akarta szabályozni minden percünket, nem tiltott meg semmit, de nem is kellett, mert mi szégyelltük a legjobban, ha nem tudtunk megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyet Imre támasztott velünk szemben, és mi, ez a különleges közösség is magával szemben.”