„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Matty Cash, az Aston Villa védője az UEFA-nak értékelt: „Csodálatos, egyszerűen fantasztikus. Rengeteg kemény munkát fektettünk ebbe, és ma remekül teljesítettünk. Már van néhány éves tapasztalatunk az európai kupaporondon, és ma este mindent beleadtunk ebbe a döntőbe. A szurkolók fantasztikusak voltak, a hangulat pedig hihetetlen – és most végre hosszú és kemény bulit csaphatunk!”
„Nagyszerűen érzem magam. Kicsit elment a hangom, de minden rendben van. Keményen dolgoztunk, csúcsformában teljesítettünk és remek idényünk volt. Hogy mindezt ezzel koronázzuk meg, az elképesztő. Csak egy napunk volt gyakorolni ezt a variációt, hétfőn gyakoroltuk, és ma este remekül sikerült” – mondta az első gólt szerző Youri Tielemans.
Morgan Rogers a TNT Sportsnak értékelt: „Nagyon keményen dolgoztunk ezért, teljesítettük a feladatot, és sikerült. Nagyszerű pillanat ez a szurkolóknak és a klubnak egyaránt. Történelmet írtunk. Az edző folyamatosan nyaggatott, hogy szerezzek könnyű gólokat, és érkezzek meg a tizenhatoson belülre. Örülök, hogy a lábujjammal hozzá tudtam érni a labdához, és gólt szereztem. Fáradt vagyok, de nem annyira, végül is megérte.”
„Úgy éreztem, hogy tényleg mi irányítottuk a mérkőzést, és a végén meg is büntettük őket. Néha vannak hullámvölgyek, de végül sikerült átvészelnünk, tovább küzdöttünk, és kiharcoltuk a Bajnokok Ligája-szereplést. Ez valami egészen különleges” – vélte Ollie Watkins.
John McGinn, az Aston Villa csapatkapitánya így értékelt: „Ez karrierem legbüszkébb estéje. Megpróbálom kiélvezni. Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak. Harmincegy évesen, az első európai döntőmben különleges érzés. Láttam, ahogy a barátaim, Jack Grealish és Andy Robertson megnyerték az európai trófeákat. Most rajtam a sor. Ez olyan különleges, minden percét meg fogom becsülni. Nem kezdtünk jól, de Austin MacPhee személyében nagyon jó szakemberünk van, aki segít a pontrúgásoknál. Ez áttörést jelentett és megnyugtatott minket. Youri rendkívüli volt, ha én lövöm, akkor a labda elszállt volna a kapu felett.”
„Nemrég is arról beszéltem, milyen hosszú utat tettem meg – hét évet töltöttem el ebben a klubban. Sok hullámvölgyön mentem keresztül. Csodálatos érzés, hogy végre trófeát hozhatok a klubnak és a szurkolóknak. Ezt nem is tudom igazán leírni, de nézzék csak meg, mit jelent ez a szurkolóknak, a játékosoknak és azoknak közülünk, akik már olyan régóta itt vagyunk. Ők végig velünk voltak a jóban és a rosszban is – ez nekik szól” – mondta Ezri Konsa, az Aston Villa védője.
Természetesen az ötödik Európa-ligáját nyerő Unai Emery is nyilatkozott: „Mindig nagyon hálás vagyok Európának. Minden versenysorozatért, de különösen az Európa-ligáért. Ugyanígy azokért a klubokért is, ahol dolgozom, mert ők mutatják az utat, valamint a támogatásért, amit a Valenciától, a Sevillától, a Villarrealtól és itt a Villától kaptam... Azt mondtam a játékosoknak az öltözőben, hogy komolyan kell vennünk ezt a versenysorozatot. Az kellett, hogy a pályán megmutassák, ők a főszereplők – és meg is tették! Nehéz nyerni, a döntőben játszani mindig nehéz. A Freiburg egy jó csapat, egy elszánt csapat, remek edzővel. Ez mindig nehéz. Megérdemelte, hogy idáig eljusson, és mi soha nem éreztük magunkat favoritnak. Tudtuk, hogy a pályán kell bizonyítanunk.”
Az Aston Villa trénere a következő idényre is előretekintett: „Jövőre a Bajnokok Ligájában játszunk, és ez kihívás lesz. Jövőre is a Premier League lesz a világ legnehezebb bajnoksága. A legjobb hét, öt vagy négy helyért folytatott küzdelem nagyon nehéz feladat. Legyünk reálisak, van hat nagycsapat plusz a Newcastle a hetedik. Próbálunk konzisztensek maradni, arra törekszünk, hogy tartósan odaérjünk. Tavaly elbuktuk az FA-kupa elődöntőjét, az is egyfajta tapasztalat volt. Ezzel a trófeával tapasztalatokat gyűjtünk, és ezek a tapasztalatok fontosak a játékosok számára. Jövőre is harcba szállhatunk néhány trófeáért. Ez a döntő megerősíti, hogy milyen fejlődést értünk el. Nagyon fontos ez a játékosoknak és természetesen a szurkolóknak is, mert a szurkolók egész idényben velünk utaztak, eljöttek az idegenbeli mérkőzésekre, hatalmas erőfeszítéseket tettek, hogy velünk lehessenek, és átadták nekünk az energiájukat.”
A mérkőzés legjobbjának választott Emiliano Buendía először a góljáról beszélt. „Jó helyzetbe kerültem. Körülnéztem, és rájöttem, hogy van időm célozni és lőni. Ezt már régóta gyakoroltam, és egy perccel a félidő előtt megpróbáltam. Szépen eltaláltam a labdát. Nagyon örülök a csapatnak és a klubhoz tartozó mindenkin dolgozónak. Ez egy folyamat volt a menedzser érkezése óta. Mindannyian együtt fejlődtünk idényről idényre. Fantasztikus volt az Európa-liga-idényünk, és ez a csapat minden tagjának köszönhető.”
Julian Schuster, a Freiburg vezetőedzője az UEFA oldalán értékelt: „A mai hangulat hihetetlen volt. Nagyon hálás vagyok a szurkolóinknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Freiburgot bemutathassuk Európának. A szurkolók az ilyen helyzetekben mutatják meg igazi arcukat, és mellettünk álltak, annak ellenére, hogy a dolgok nem a terv szerint alakultak. Még kettő-nullás állásnál is volt esély, és hittünk benne, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést. Az Aston Villa azonban nagyon profi csapat. Semmit sem adnak ajándékba, egy ilyen ellenféllel szemben tökéletesen kell játszani. Nyilvánvalóan nagyon szomorúak vagyunk, de tanulhatunk ebből az élményből, és jobb formában térhetünk vissza. Tudjuk, mire vagyunk képesek. Ez az élmény csak jobbá tesz bennünket. Gratulálok az Aston Villának – egész idényben remekül teljesítettek. Mindkét csapat keményen küzdött a kezdetektől fogva, és egy Morgan Rogers-féle helyzetet leszámítva egyik csapat sem alakított ki sok lehetőséget. Tudtuk, hogy a rögzített helyzetek döntőek lesznek, és valójában mi alakítottuk ki az elsőt; aztán egy tökéletesen kivitelezett helyzetből hátrányba kerültünk. Ilyenkor nyugodtnak kell maradni, de aztán jött a második gól, és onnantól kezdve nehezen boldogultunk. Az egyből kettő lett, a kettőből három.”
„Őszintén be kell vallanunk, hogy az Aston Villa volt a jobb csapat. Sajnos ma nem sikerült veszélyt jelentenünk rájuk. Minden téren rendkívül hatékonyak és tapasztaltak voltak. Soha nem sikerült igazán nyomás alá helyezni őket, és ezért úgy gondolom, hogy az Aston Villa megérdemelten nyerte meg a mérkőzést” – vélte Vincenzo Grifo, a Freiburg csapatkapitánya.
Igor Matanovic, a Freiburg csatára a klub szurkolóiról emlékezett meg: „Nagyon sokat adnak nekünk, minden nap támogatnak minket. Ha kimozdulsz a városba, láthatod, mit jelent ez a klub a szurkolóknak, a város lakóinak. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen szurkolóink vannak, és nagyon szerettük volna valamivel viszonozni nekik. Úgy gondolom, igazán jó idényt nyújtottunk nekik, de igen, szerettünk volna még többet adni. Nagyon jól teljesítettünk az Európa-liga-idényben. De ma – őszintén szólva – csak a második gólig játszottunk jól. Utána elszalasztottunk néhány könnyű labdát, és nem koncentráltunk százszázalékosan.”
EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
FREIBURG (német)–ASTON VILLA (angol) 0–3 (0–2)
Isztambul, Besiktas Stadion, 37 324 néző. Vezette: Letexier (francia)
FREIBURG: Atubolu – Kübler (Makengo, 73.), Ginter, Lienhart (Rosenfelder, 61.), Treu – M. Eggestein, Höfler (Höler, 61.) – Beste (Günter, 86.), Manzambi, Grifo (Scherhant, 73.) – I. Matanovic. Vezetőedző: Julian Schuster
ASTON VILLA: E. Martínez – Cash, Konsa, Lindelöf (Amadou Onana, 66.), Pau Torres (Mings, 88.), Digne (Maatsen, 81.) – McGinn, Rogers, Tielemans (Douglas Luiz, 88.), Buendía (Sancho, 81.) – Watkins. Menedzser: Unai Emery
Gólszerző: Tielemans (42.), Buendía (45+3.), Rogers (58.)











