Paradicsom, ahol ma is terítenek…

Hamar felismerhetjük Glasgow East Endjében, hogy a Paradise-nak (Paradicsom) becézett Celtic Parknak két arca van. Az egyiket minden futballszurkoló ismeri, hatvanezer ember, zöld-fehér sálak, pokoli hangzavar, reflektorfény. A másik jóval csendesebb… Nincs mérkőzés, nem világít az eredményjelző, a lelátó üres, mégis kinyílnak a stadion kapui.

Hétfő és csütörtök este öt és hét között, szerdán és pénteken dél és kettő között csendben érkeznek az emberek. Családok, idősek, egyedül élők, munkanélküliek. Nem kérnek tőlük igazolást, nem kell bizonyítaniuk, hogy szegények. Sőt, még csak regisztrálniuk sem kell. Bejönnek, leülnek, és kapnak egy kétfogásos meleg ebédet vagy vacsorát, valamint forró vagy hideg italt. A gyerekeknek játékokat készítenek elő, és van egy csendes sarok is, ahol akár a házi feladatukat is megírhatják.

Történelemlecke gyanánt arról is írhatnának, hogy a Celtic története tulajdonképpen nem is a futballal kezdődött, hanem egy üres tányérral. A szerzetesként, Walfrid testvér néven ismertté vált alapító Írországból került Glasgow East Endjébe, és miután azt látta, hogy ír bevándorlók ezrei itt is nyomorban élnek, szerette volna elérni, hogy ételt kapjanak, valamint segíteni nekik abban, hogy a skót társadalom részévé váljanak. A pénzszerzés lehetőségét a 19. század végére egyre népszerűbb új szórakozásban, a futballban látta meg. Az Abercromby Streeten található templomban megalapították a Celtic Football Clubot, a mérkőzések bevételének pedig máris megvolt a helye, a szegények étkeztetésére költötte.

Azóta majdnem száznegyven év telt el.

A labdarúgás közben milliárdos üzlet lett, a Celtic világhírű klub, a nélkülözés azonban nem tűnt el Glasgow utcáiról – sőt…

Az itteni gyerekek 36 százaléka él relatív szegénységben, mintegy harmincezer fiatalkorú nevelkedik alacsony jövedelmű családban. Glasgow leginkább érintett részei között van Calton, amely a Celtic Park szomszédságában található, a stadion kapuján kilépve így szemünk elé tárul a szegénység. A klub dolgozói eleinte hétfőn és csütörtökön osztottak ételt, az igény azonban akkora volt, hogy hamarosan szerdai és pénteki ebéddel bővítették a programot. Minden évben több tízezer adag meleg ételt és italt szolgálnak fel. Hetente négyszer. Egész évben. Kérdés nélkül.

És talán ez utóbbi a legfontosabb.

Mert a nélkülözés mellé gyakran szégyen társul. Az alapítvány munkatársától megtudtuk, az emberek nehezen vallják be, hogy nincs pénzük ennivalóra, ezért senkitől sem kérdezik meg, van-e jövedelme, dolgozik-e egyáltalán vagy kap-e szociális támogatást. Itt nincs ítélkezés. Az ember egyszerűen besétál, leül az asztalhoz, a tányért pedig automatikusan rakják elé. De az étel csak a kezdet, idővel kiderült, nem mindenki kizárólag az élelemért érkezik. Van, aki beszélgetni akar, másnak segítség kell a lakhatási problémáihoz, megint másnak mentális gondjai vannak, függőséggel küzd. A magány időnként éppen olyan súlyos probléma, mint az üres hűtőszekrény.

A stadionnál egy rászorulóval is beszélgetünk, Frances története (is) megdöbbentő. Testvére halála után éveken át küszködött, volt, hogy megpróbált véget vetni az életének. Barátai biztatására ment el a Celtic Parkba, ahogy fogalmazott, már az megérintette, amikor belépett, és mosolygó emberek köszöntek rá. A hely egyszerűen megmentette az életét. Megdöbbentő, de a skót sztárcsapat arénájában sokszor hajléktalanok alszanak, kapnak takarót, párnát, sőt, időnként még a füvet „napoztató” rendszert is bekapcsolják nekik. Így tele hassal, kedvenc csapatuk stadionjában hajthatják álomra a fejüket. Karácsonykor különösen felpörög az élet az arénánál, legutóbb több mint négyszáz rászorulót ültettek asztalhoz háromfogásos ünnepi vacsorára, ajándék és szórakoztató program is várta őket.

Számukra a legnagyobb ajándék mégis az, hogy december 25-én nincsenek egyedül.

És a kör itt talán be is zárul.

Walfrid testvér a viktoriánus Glasgow nyomorában azért alapított futballklubot, hogy ételt adhasson a szegényeknek. A Celtic FC csaknem száznegyven évvel később már hatalmas stadionnal, nemzetközi kupamérkőzésekkel, sztárjátékosokkal és szurkolók millióival büszkélkedhet… De amikor nincs meccs, a Celtic Park időnként visszaváltozik azzá, ami a története elején volt. Olyan hellyé, ahol kinyitják az ajtót annak, aki szükséget szenved. És bármilyen meglepő, a két legfőbb rivális, a Celtic és a Rangers szurkolói néhány éve még együtt is gyűjtöttek élelmiszert a stadion szomszédságában. A szervezői üzenet lényege egyszerű: az éhségnek nincs vallása, neme, bőrszíne – és Glasgow-ban már klubszíne sincs!

Hát, ezért is különleges ez a hely.