Kimi Räikkönen: A munka meghozta a gyümölcsét, újra itt vagyunk!

Vágólapra másolva!
2007.07.02. 09:58
Mielőtt leírták volna, Kimi Räikkönen ismét bejelentkezett a világbajnoki címért folyó harcba a Formula–1-ben. A vasárnapi Francia Nagydíjon győztes, 26 esztendős finn pilóta úgy értékelt: a Ferrari újra „itt van”, a sok munka, amit elvégeztek, végre meghozta első gyümölcsét.

„Végre!” – sóhajtott a Magny-Cours-i verseny után az immár 11-szeres futamgyőztes Räikkönen, aki a második tankolásnál előzte meg az addigi éllovas csapattársát, Felipe Massát.

„Ezúttal minden a legjobban alakult, ami engem illet. Nagyon fontos volt, hogy a rajtnál meg tudtam előzni Hamiltont, és aztán próbáltaam ott maradni Felipe (Massa) nyomában.”

„Tudtam, hogy néhány körrel tovább tudok kint maradni az első kiállás előtt, de aztán egy kis forgalomba kerültem, és nem bírtam átvenni a vezetést.”

„Aztán, a második tankolásnál a helyzet megfordult, és az élre jöttem visza. A hétvége kezdete óta erősek voltunk, ez a győzelem anak a kemény munkának a jutalma, amelyet az utóbbi hetekben elvégeztünk.”

„Ugyanakkor továbbra is fejlesztenünk kell az autót, mert van még mozgásterünk.”

Räikkönen arról is beszélt, hogy a felzárkózás a McLaren-Mercedeshez talán tovább tartott, mint gondolták, most azonban a Ferrari újra ütőképes, és minden a helyére került.

„Számítottam rá, hogy lesznek nehezebb időszakok. Az emberek mindig azt gondolják, hogy ha nem érsz el jó eredményt, akkor veszítettél, de mi akkor is keményen dolgoztunk tovább.”

Räikkönent az uttóbbi időben azért bírálták, mert nem látszott elég gyorsnak, és főként elég agresszívnek, holott korábban már többször is bebizonyította, hogy képes a végsőkig elszántan harcolni a pályán.

Agresszivitásra ezúttal nem volt szüksége, hiszen általában tiszta volt előtte a levegő, és csak azért kellett harcolnia, hogy a tankolásnál Massa elé kerüljün.

A „Jégembernek” becézett finn pilóta 42 pontjával a negyedik a pontversenyben; Felipe Massa öt, Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) nyolc, a vb-éllovas Lewis Hamilton pedig 22 ponttal előzi meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik