Formula–1: most a Ferrari adott ki közleményt a wokingi vádakról

Vágólapra másolva!
2007.08.03. 16:42
Címkék
Folytatódik az üzengetés a nyilvánosságon keresztül a McLaren-Mercedes és a Ferrari Formula—1-es csapat között. Ezúttal a maranellóiak voltak a sorosak újabb közleményükkel, amelyben visszautasították Ron Dennisnek azt a kijelentését, hogy az Ausztrál Nagydíjat szabályellenes autóval nyerte meg Kimi Räikkönen.
Reuters
Reuters

„Tekintettel azokra a megállapításokra, amelyeket a McLaren-Mercedes a 2007-es Ausztrál Nagydíjjal kapcsolatban küldött Luigi Macalusónak, az Olasz Autósport-szövetség elnökének küldött levelében tett, a Ferrari igen határozottan állítja, hogy az a levél olyan vádakat tartalmaz, amelyek nagyon komolyak, egyben hamisak” – olvasható az olasz kommünikében.

„A McLaren közleményével ellentétben a Ferrari soha nem szerzett illegálisan előnyt.”

„Az Ausztrál Nagydíjon használt két autóról az FIA ellenőrei megállapították, hogy a műszaki előírásoknak megfelelnek. Ez így volt a verseny előtt, a verseny alatt és a verseny után is.”

„Ha bármi szabálytalanságot tapasztaltak volna, akkor a versenyzőinket kizárják.”

„Amit az FIA ezután tett, az mindennapos – folytatódik a dokumentum. – Az FIA megragadta az alkalmat, hogy tisztázó állásfoglalást adjon ki a szabályok alkalmazásáról, és aztán felhívta a csapatokat, hogy a szükséges módosításokat végezzék el az autókon.”

„Hasonló estekre a közeli és a távoli múltban is számos példa akad, és abban más csapatoknak is részük volt. Az FIA nemzetközi fellebbviteli testületének közelgő tárgyalásán a Ferrari teeljes mértékben kifejti az álláspontját ebben a témában.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik