Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb az első isztambuli gyakorláson

Vágólapra másolva!
2007.08.24. 11:30
A két Ferrari volt a leggyorsabb a Formula–1-es Török Nagydíj első szabadedzésén, közülük is Kimi Räikkönen zárta az első helyen a tréninget. A pontverseny harmadik helyén álló finn pilóta négy tized másodperccel volt gyorsabb Felipa Massánál. A két McLaren-versenyző, Fernando Alonso és Lewis Hamilton a harmadik és a negyedik időt autózta.
Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb
Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb
Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb
Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb

Jól kezdődött a Török Nagydíj a Ferrari számára, ma reggel mindkét versenyzőjük gyorsabb volt, mint a nagy rivális McLaren-Mercedes párosa.

Kimi Räikkönen a „nagyok” közül elsőként hajtott ki a poros pályára, és azonnal a legjobb időt érte el, majd végig uralta a tréninget, és 1:27,988 perccel végzett a lista élén.

Az olaszok optimizmusát táplálhatja, hogy a finn klasszis már az első nekirugaszkodásnál is nyolc tizeddel volt gyorsabb a mezőnynél, végül pedig több mint 1,2 mp-cel előzte meg a McLareneket.

A másik Ferrari-pilóta, Felipe Massa a gyakorlás végén futott egy nagyon jó kört, amely csak négy tizeddel volt gyengébb Räikkönen legjobbjánál.

A vb-pontversenyben vezető Lewis Hamilton negyedik lett, de úgy, hogy csak tíz kört teljesített a pályán – fele annyit, mint riválisai. Az ok: mechanikai problémát észleltek a szerelői, így az edzés hátralévő részét a garázsban kellett töltenie az ifjú rit pilótának.

A mezőny többi tagja közül Heikki Kovalainen, a Renault újonca volt a leggyorsab 1:29,346-tal, ő is a rendelkezésre álló másfél óra végén érte el a legjobb eredményét.

Minddkét Toyota-pilóta, Jarno Trulli és Ralf Schumacher is megpördült, ennek ellenére utóbbi a hetedik, míg előbbi a tizedik helyen zárt.

Piruettet mutatott be a veterán David Coulthard is. A Red Bull brit ásza az 1-es kanyart vétette el, majd le kellett állítania a Renault motort, mert ijesztő lángcsóvák csaptak ki az erőforrásból.

FORMULA–1, TÖRÖK NAGYDÍJ, A VB-SOROZAT 12. FUTAMA, ISZTAMBUL

AZ ELSŐ PÉNTEKI EDZÉS EREDMÉNYEI:
1. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:27,988 perc
2. Felipe Massa brazil Ferrari 1:28,391 + 0,403
3. Fernando Alonso spanyol McLaren-Mercedes 1:29,222 + 1,234
4. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:29,261 + 1,273
5. Heikki Kovalainen finn Renault 1:29,346 + 1,358
6. Nico Rosberg német Williams-Toyota 1:29,403 + 1,415
7. Ralf Schumacher német Toyota 1:29,414 + 1,426
8. Giancarlo Fisichella olasz Renault 1:29,541 + 1,553
9. Nick Heidfeld német BMW-Sauber 1:29,710 + 1,653
10. Jarno Trulli olasz Toyota 1:29,685 + 1,697
11. Robert Kubica lengyel BMW-Sauber 1:29,710 + 1,722
12. Anthony Davidson brit Super Aguri-Honda 1:30,384 + 2,396
13. David Coulthard brit Red Bull-Renault 1:30,398 + 2,410
14. Jenson Button brit Honda 1:30,483 + 2,495
15. Rubens Barrichello brazil Honda 1:30,580 + 2,592
16. Vitantonio Liuzzi olasz Toro Rosso-Ferrari 1:30,612 + 2,624
17. Szato Takuma japán Super Aguri-Honda 1:30,624 + 2,636
18. Alex Wurz osztrák Williams-Toyota 1:30,876 + 2,888
19. Mark Webber ausztrrál Red Bull-Renault 1:30,917 + 2,929
20. Sebastian Vettel német Toro Rosso-Ferrari 1:31,383 + 3,395
21. Adrian Sutil német Spyker-Ferrari 1:31,445 + 3,547
22. Jamamoto Szakon japán Spyker-Ferrari 1:32,270 + 4,282

VIDEÓ – KIMI RÄIKKÖNEN ELMESÉLI, HOGY VÉCÉN VOLT, EZÉRT HIÁNYZOTT A PELÉ RÉSZVÉTELÉVEL MEGTARTOTT PREZENTÁCIÓról

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik