Hamilton és Alonso száguldott az élre, Räikkönen csak az ötödik

Vágólapra másolva!
2007.09.28. 08:48
A nyitó teszt Ferrari fölénye után a második szaabdedzésen kettős McLaren-siker született az 58. Formula-1-es világbajnokság Japán Nagydíján: Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Fernando Alonso, valamint Felipe Massa előtt. A pontverseny harmadik helyén álló, az első gyakorlást megnyerő Kimi Räikkönen csak az ötödik lett.
Lewis Hamilton nyerte a második szabadedzést
Reuters
Lewis Hamilton nyerte a második szabadedzést
Lewis Hamilton nyerte a második szabadedzést
Reuters
Lewis Hamilton nyerte a második szabadedzést

A pénteki első gyakorlás kissé váratlan Ferrari-sikerrel zárult, hiszen előzetesen a szakemberek azt várták, hogy a két McLaren diktálja majd a tempót. Ráadásul Alonso és Hamilton nem is tudta igazán megszorítani Räikkönent és Massát, bár egyértelmű, a másfél órás nyitó száguldás inkább csak tájékoztató jellegű információkkal szolgálhatott, ugyanis a pilóták most ismerkedtek a száguldó cirkusz naptárában újdonságként szolgáló pályával.

A második szabadedzés alapos fordulatot hozott, lévén a wokingi csapat két klasszisa vette át a vezetést. Az összetett versenyt két pontos előnnyel vezető Hamilton és a kétszeres világbajnok Alonso is alaposan felgyorsult, mindketten bőven megjavították Räikkönen (1:19,119 p) korábbi legjobbját. A már újoncként is klasszis teljesítményt nyútó brit versenyző 1:18,734-gyel került az élre, míg jóval rutinosabb csapattársa 1:18,948-cal szerezte meg a második helyet.

A két Ferrari ezután következett: Massa, aki a helyi idő szerint délelőtt elért 1:19,498-as eredmény után 1:19,483-ra volt képes. Ez minimális javulást mutat, viszont csapattársa, a pontversenyben harmadik Räikkönen alaposan visszaesett. Nagy meglepetés, hogy az első gyakorláson elért 1:19,119 után a folytatásban csak 1:19,714-re volt képes, ezzel az ötödik pozíciót szerezte meg.

Váratlan és a helyi szurkolóknak kellemes meglepetést okozott a Toyota, legalábbis Jarno Trulli. A rendkívül tapasztalt olasz pilóta ugyanis beférkőzött a két ferraris közé, pedig mindenki tudja, autója közel sem olyan jó, mint a maranellói csapat konstrukciója. Csapattársa, Ralf Schumacher a tizedik helyen zárta a napot, vagyis a japán-német istálló reménykedve várhatja a szombati folytatást.

A pénteki nyitány negatív szenzációját a BMS-Sauber rossz teljesítménye okozta: a mezőny harmadik legjobb autójával száguldó Robert Kubica a 10., míg Nick Heidfeld a 15. lett. Úgy tűnik, a csapat már nem igazán összpontosít az idei szezonra, igaz nemrég Mario Theissen motorsport-igazgató el is mondta, elérték idei céljaikat és már a 2008-as idényre készülnek.

Szombaton kerül sor a harmadik szabadedzésre és a rajtsorrendről döntő időmérőre.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 23. JAPÁN NAGYDÍJ

2. SZABADEDZÉS
1. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:18.734 p 38 megtett kör
2. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:18.948 34
3. F. Massa brazil, Ferrari 1:19.483 36
4. J. Trulli olasz, Toyota 1:19.711 35
5. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:19.714 29
6. H. Kovalainen finn, Renault 1:19.789 40
7. G. Fisichella olasz, Renault 1:19.926 39
8. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 1:19.949 33
9. R. Schumacher német, Toyota 1:19.969 40
10. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 1:20.069 45
11. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:20.006 35
12. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota 1:20.233 37
13. N. Rosberg német, Williams-Toyota 1:20.270 43
14. J. Button brit, Honda 1:20.336 44
15. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:20.462 36
16. A. Sutil német, Spyker Ferrari 1:20.736 37
17. R. Barrichello brazil, Honda 1:20.889 33
18. V. Liuzzi olasz, Toro Rosso-Ferrari 1:20.985 44
19. S. Vettel német, Toro Rosso-Ferrari 1:20.997 38
20. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1:21.007 34
21. Sz. Jamamoto japán, Spyker Ferrari 1:21.305 38
22. T. Szato japán, Super Aguri-Honda 1:21.352 34
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik