Kettős McLaren-sikert hozott a keddi barcelonai gyakorlás

Vágólapra másolva!
2008.02.26. 17:57
A két McLaren volt a leggyorsabb a Formula-1-es bajnokságban szereplő csapatok keddi, barcelonai tesztelésén. Lewis Hamilton nyerte a gyakorlást, megelőzve Heiki Kovalainent.
Lewis Hamilton sikerét hozta a keddi tesztelés
Reuters
Lewis Hamilton sikerét hozta a keddi tesztelés
Lewis Hamilton sikerét hozta a keddi tesztelés
Reuters
Lewis Hamilton sikerét hozta a keddi tesztelés

A március közepén Ausztráliában kezdődő szezont megelőző utolsó kollektív gyakorlás hétfői nyitánya nagy harcot hozott, végül a tavalyi pontversenyben második Lewis Hamilton minimális különbséggel előzte meg a címvédő Kimi Räikkönent és a hétszeres világbajnok Michael Schumachert. Kedden már nem szerepelt a német sportlegenda, helyét Felipe Massa vette át, így is borítékolható volt az újabb érdekes gyakorlás.

Kedden reggel kiderült, David Coulthard nyakfájással küszködik, ezért nem ülhet autóba. A rutinos brit pilótát a Red Bull fiókcsapatának számító Toro Rossóban szereplő Sebastian Vettel vette át.

A délelőtt mozgalmasan kezdődött, alig több mint két óra alatt hatszor kellett leállítani a tesztelést. Robert Kubica autója kétszer állt meg, mindkétszer a 10-es kanyarban, majd Giancarlo Fisichella, Heikki Kovalainen, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen küzsködött különböző problémával.

Eleinte a Ferrari két klasszisa állt az eredménysor élén, majd jött a McLaren brit versenyzője és 1:21,234-gyel vette át a vezetést. Mögötte Kovalainen (1:21,434) és Räikkönen (1:21,722) következett. A kétszeres világbajnok Fernando Alonso most sem villogott, két és fél órával a befejezés előtt csak a tizedik helyen volt, 1:23,112-vel.

A tesztelés végül kettős McLaren-sikert hozott, Hamilton zárt az első helyen, őt Kovalainen követte. A harmadik helyet Kimi Räikkönen szerezte meg, Alonso nem tudott javítani, sőt, visszacsúszott a tizenharmadik helyre.

FORMULA-1-ES TESZT, BARCELONA (MONTMELO)

2. NAP
1. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 81 kör 1:21.234
2. H. Kovalainen finn, McLaren-Mercedes 68 1:21.434
3. K. Räikkönen finn,Ferrari 72 1:21.722
4. N. Rosberg német, Williams-Toyota 75 1:22.309
5. F. Massa brazil, Ferrari 102 1:22.513
6. G. Fisichella olasz, Force India-Ferrari 102 1:22.516
7. S. Vettel német, Red Bull-Renault 109 1:22.558
8. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 94 1:22.625
9. J. Button brit, Honda 67 1:22.659
10. V. Liuzzi olasz, Force India-Ferrari 89 1:22.942
11. K. Nakadzsima japán, Williams-Toyota 100 1:22.977
12. J. Trulli olasz, Toyota 98 1:23.023
13. F. Alonso spanyol, Renault 77 1:23.112
14. R. Barrichello brazil, Honda 74 1:23.169
15. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 77 1:23.254
16. S. Bourdais francia, Toro Rosso-Ferrari 98 1:23.323
17. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 58 1:23.458
18. N. Piquet brazil, Renault 45 1:23.467
19. T. Glock német, Toyota 80 1:23.561
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik