Lewis Hamilton: A Monacói Nagydíj a legfontosabb számomra

Vágólapra másolva!
2008.05.13. 15:07
A május 11-ei Török Nagydíjon Lewis Hamilton hatalmas csatát vívott a győzelemért Felipe Massával, ám végül alulmaradt a küzdelemben, és a brazil nyakába akasztották az aranyérmet. A McLaren versenyzője a hét elején adott interjújában a következő futam kiemelt szerepéről beszélt.
Lewis Hamilton (balra) Monte-Carlóban már középen szeretne állni az eredményhirdetésnél
Fotó: Reuters
Lewis Hamilton (balra) Monte-Carlóban már középen szeretne állni az eredményhirdetésnél
Lewis Hamilton (balra) Monte-Carlóban már középen szeretne állni az eredményhirdetésnél
Fotó: Reuters
Lewis Hamilton (balra) Monte-Carlóban már középen szeretne állni az eredményhirdetésnél

Az angol pilóta az isztambuli verseny után elmondta, hogy a második hely ellenére, úgy érzi nagyon jól vezetett, és örül, hogy a McLarennek sikerült felzárkózni a Ferrarira.

Már ebben a nyilatkozatában is megemlítette, hogy várja már a következői futamot, hiszen nagyon kedveli Monte-Carlót, majd hétfőn kijelentette, hogy a Monacói Nagydíj a legfontosabb verseny a számára.

„Nagyon szeretnék nyerni Monte-Carlóban, számomra az a legfontosabb verseny.”

„Most úgy érzem, ha valahol nyerhetek, akkor az Monaco. Persze itt is igaz az, hogy jókor jó helyen kell lenni ahhoz, hogy győzni tudjon valaki” – tette hozzá a brit versenyző.

„Ha nem én nyernék, akkor azt szeretném, ha Kovalainen lenne a győztes. Továbbra is úgy szeretnék versenyezni ahogyan eddig, sportszerűen és becsületesen. Nem tenne jót a csapatnak, ha eltérően bánnának velünk.” – mondta a tavalyi botrány kapcsán a pilóta.

A 2007-es Monacói Nagydíjon kettős McLaren siker született, az élen a spanyol Fernando Alonso végzett, míg Lewis Hamilton a második helyre hozta be az „ezüst nyilat”.

„A Ferrarik nagyon gyorsak az éles kanyarokban, és bár mi is jó formában vagyunk, nem hinném, hogy a tavalyihoz hasonlóan tudnánk uralni a versenyt idén is” – fejezte be nyilatkozatát Hamilton.

A Monacói Nagydíjat május 25-én rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik