Újabb McLaren-elsőség, ezúttal Kovalainen volt a leggyorsabb

Vágólapra másolva!
2008.07.19. 12:26
A Német Nagydíj harmadik szabadedzése is a McLaren győzelmével ért véget, de ezúttal nem Lewis Hamilton, hanem Heikki Kovalainen volt a leggyorsabb. A ferraris Kimi Räikkönen a kilencedik, míg Robert Kubica a BMW-vel az utolsó helyen zárt.
Heikki Kovalainen volt ezúttal a leggyorsabb
Heikki Kovalainen volt ezúttal a leggyorsabb
Fotó: Reuters
Heikki Kovalainen volt ezúttal a leggyorsabb
Heikki Kovalainen volt ezúttal a leggyorsabb
Heikki Kovalainen volt ezúttal a leggyorsabb
Fotó: Reuters
Heikki Kovalainen volt ezúttal a leggyorsabb

A pénteki nap jelentős McLaren-dominenciát hozott, így nem volt meglepő, hogy a szombati, harmadik szabadedzésen is hamar élre álltak a wokingi istálló pilótái.

Száraz pályán körözhettek a versenyzők, bár fenyegető felhők takarták az eget a hockenheimi pálya fölött.

Az edzés legelején Sébastien Bourdais, majd Nico Rosberg neve mellett szerepelt a legjobb idő. Ez az állapot azonban csak addig tartott, amíg meg nem jelentek a McLarenek.

Lewis Hamilton amint kijött, egyből átvette a vezetést, de csapattársa, Heikki Kovalainen még nála is gyorsabbnak bizonyult.

Sokáig a finn állt az élen, mígnem Felipe Massa négy tizedet javított addigi legjobbján, és megelőzte őt.

A BMW pilótái nem hajtották túl magukat és az autójukat, Robert Kubica és Nick Heidfeld is az utolsók között tanyázott.

A tréning utolsó perceiben szinte mindenki még egyszer tiszteletét tette a pályán. A leghatékonyabbnak Kovalainen bizonyult, hiszen újra átvette a vezetést, majd 1:15.621-es idejével meg is nyerte a harmadik szabadedzést. Mögötte Massa és Hamilton zárt a második, illetve harmadik pozícióban.

Robert Kubica az utolsó helyen végzett, de mindenki tudja, az igazi verseny csak délután, az időmérővel kezdődik.

FORMULA–1, NÉMET NAGYDÍJ

3. SZABADEDZÉS
1. Heikki KovalainenMcLaren-Mercedes1:15.621
2. Felipe MassaFerrari1:15.693
3. Lewis HamiltonMcLaren-Mercedes1:15.839
4. Fernando AlonsoRenault1:15.943
5. Sebastian VettelToro Rosso-Ferrari1:16.037
6. Jarno TrulliToyota1:16.133
7. Nelsinho PiquetRenault1:16.161
8. Mark WebberRed Bull-Renault1:16.196
9. Kimi RäikkönenFerrari1:16.380
10. Nico RosbergWilliams-Toyota1:16.405
11. Jenson ButtonHonda1:16.447
12. David CoulthardRed Bull-Renault1:16.515
13. Nakadzsima KazukiWilliams-Toyota1:16.530
14. Timo GlockToyota1:16.636
15. Sébastien BourdaisToro Rosso-Ferrari1:16.808
16. Nick HeidfeldBMW1:16.906
17. Adrian SutilForce India-Ferrari1:16.938
18. Rubens BarrichelloHonda1:17.189
19. Giancarlo FisichellaForce India-Ferrari1:17.312
20. Robert KubicaBMW1:17.469
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik