Lewis Hamilton egyelőre a mezőny előtt jár a sanghaji aszfaltcsíkon

Vágólapra másolva!
2008.10.17. 09:47
A vb-pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton mind a két szabadedzésen első lett a Kínai Nagydíj pénteki napján. A McLaren pilótája az első edzésen több mint fél másodperccel volt gyorsabb az összetettben második helyen álló Felipe Massánál, míg a második edzésen Fernando Alonsót előzte meg mintegy három tizedmásodperccel.
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb mindkét szabadedzésen
Fotó: Reuters/ Nir Elias
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb mindkét szabadedzésen
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb mindkét szabadedzésen
Fotó: Reuters/ Nir Elias
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb mindkét szabadedzésen

Lewis Hamilton az első két edzésen nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott Kínában. Az első edzésen legnagyobb riválisát, Felipe Massát, és a 3. helyen végző másik Ferrarist, a finn Kimi Räikkönent több mint fél másodperccel előzte meg.

A második edzésen már a tréning első felében 1:35.775-ös időt repesztett a McLaren versenyzője, amit sokáig megközelíteni sem tudtak a többiek. Egy ideig csapattársa, a finn Heikki Kovalainen és a Toro Rossót vezető német Sebastian Vettel állt a második, illetve a harmadik helyen, de több mint egy másodperccel maradtak el Hamilton idejétől.

A folytatásban kissé átrendeződött az állás, Vettel és Kovalainen is hátrébb csúszott, az olasz Jarno Trulli pedig a Toyotával fél másodpercen belülre került Hamiltonhoz képest.

A végén azonban mégsem ő, hanem a legutóbbi két futamot megnyerő Fernando Alonso végzett a második helyen 1:36.024-es idejével, a harmadik helyre pedig csapattársa, a szintén Renault-val versenyző Nelsinho Piquet jött fel, Trulli végül a negyedik lett.

A Ferrarik csalódást okoztak, hiszen azt követően, hogy az első edzésen jól szerepeltek, a második tréningen Massa a 6., Räikkönen pedig csak a 8. helyen végzett.

KÍNAI NAGYDÍJ

2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:35.750
2. Fernando Alonso Renault 1:36.024 0.274
3. Nelsinho Piquet Renault 1:36.094 0.344
4. Jarno Trulli Toyota 1:36.159 0.409
5. Mark Webber Red Bull-Renault 1:36.375 0.625
6. Felipe Massa Ferrari 1:36.480 0.730
7. Sébastien Bourdais STR-Ferrari 1:36.529 0.779
8. Kimi Räikkönen Ferrari 1:36.542 0.792
9. Nick Heidfeld BMW Sauber 1:36.553 0.803
10. Nico Rosberg Williams-Toyota 1:36.556 0.806
11. Timo Glock Toyota 1:36.615 0.865
12. Robert Kubica BMW Sauber 1:36.775 1.025
13. Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:36.797 1.047
14. David Coulthard Red Bull-Renault 1:36.808 1.058
15. Sebastian Vettel STR-Ferrari 1:36.925 1.175
16. Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:36.975 1.225
17. Giancarlo Fisichella Force India-Ferrari 1:37.473 1.723
18. Adrian Sutil Force India-Ferrari 1:37.617 1.867
19. Jenson Button Honda 1:37.800 2.050
20. Rubens Barrichello Honda 1:37.904 2.154
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik