F1: Massa szerint a Williams megtartja jó formáját

Vágólapra másolva!
2015.07.22. 10:06
Az előző futamon remekül teljesítő és a dobogóról csak stratégiai hiba miatt lecsúszó Williams istálló pilótái bíznak benne, hogy a hétvégi 30. Magyar Nagydíjon a nagy fölényben lévő Mercedes versenyzőit is megszorongathatják.

A két és fél héttel ezelőtt rendezett Brit Nagydíjon a brazil Felipe Massa és a finn Valtteri Bottas is meglepően jól rajtolt, sőt, mindketten megelőzték a világbajnoki címvédő és az összetettben most is vezető brit Lewis Hamiltont (Mercedes), aki azonban később kihasználta a Williams stratégiai melléfogását, s megnyerte hazai versenyét. Massa negyedik, Bottas ötödik lett, a dobogóra Hamilton és csapattársa, a német Nico Rosberg mellett utóbbi honfitársa, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel (Ferrari) állhatott még fel.

A 34 éves Massa ennek ellenére biztos benne, hogy a Hungaroringen ő és Bottas is beleszólhat majd a dobogós helyezésekért folyó csatába.

„Az alacsony csúcssebesség miatt a mogyoródi pálya nem a legmegfelelőbb az autónknak, de az előző versenyen megmutattuk, hogy a fejlesztéseink beváltak, jobb teljesítményt tudunk nyújtani, s újra versenyképesebbek vagyunk” – jelentette ki a brazil pilóta, aki a 2009-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén máig emlékezetes, ritkán látható balesetben szenvedett súlyos fejsérülést, amikor az előtte haladó honfitársa, Rubens Barrichello autójáról lerepülő rugó fejbe találta.

„A baleset óta rengeteg szurkolóm van Magyarországon, akik azóta is rendületlenül támogatnak, amikor itt versenyzünk” – mondta ezzel kapcsolatban az összetett pontversenyben most hatodik Massa.

A 30. Formula–1-es Magyar Nagydíj vasárnap 14 órakor rajtol el, a nézőket a helyszínen péntektől vasárnapig számos kiegészítő programmal várják a jubileumi futamhoz kapcsolódóan.

A Magyar Nagydíjra belépők kaphatók a jegyed.hu oldalon!

 

Legfrissebb hírek

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:27

Az FIA döntött Russell DRS-ügyében – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:12

Norris csalódott, hogy miatta maradt el a kettős McLaren-siker; Russell bízik benne, hogy nem kap büntetést

F1
2025.04.13. 20:25

Piastri magabiztos sikert aratott Russell és Norris előtt a bahreini versenyen

F1
2025.04.13. 16:29
Ezek is érdekelhetik