F1: új motorkoncepcióval jelentkezik 2017-re a Honda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.26. 17:13
A Formula–1-ben szereplő Honda teljesen új motorkoncepción dolgozik, amelyet a 2017-es idényben használhatnak a McLaren istálló pilótái.

Az Auto Motor und Sport értesülése szerint erre annak ellenére sor kerül, hogy a McLaren motorszállítója egyértelmű előrelépést tett a 2015-ös, rémálomszerű rajt óta.

„Az autót jónak érezzük, és határozottan a helyes irányba indultunk el, de tovább kell nyomnunk és keményen dolgoznunk, hogy még többet fejlődést érjünk el” – mondta az istálló brit pilótája, Jenson Button.

Bár a McLaren már nem áll olyan rosszul, mint egy évvel ezelőtt, a sanghaji hosszú egyenes megmutatta, hogy azért még jelentős a lemaradás az erőforrás miatt a Mercedesszel és a Ferrarival szemben. A lap beszámolója szerint Kanadában már erősebbek lesznek a McLarenek, mivel a Honda is lemásolja a Mercedes által kifejlesztett gyújtórendszert.

Legfrissebb hírek

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
2 órája

Gasly az élre repítette az Alpine-t a szaúdi nyitányon; Verstappen kilencedik

F1
6 órája

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
7 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
9 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
21 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
Tegnap, 15:53

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
2025.04.16. 13:12
Ezek is érdekelhetik