F1: cáfol a Ford, egyelőre nem tér vissza a sportágba

Vágólapra másolva!
2017.02.01. 17:00
Címkék
Újabb nagy autómárka Formula–1-es visszatéréséről lehetett hallani az elmúlt napokban – de a Ford hamar tiszta vizet öntött a pohárba.

Az F1 új többségi tulajdonosa, a Liberty Media céljai között szerepel többek között, hogy minél több nagy autógyártó indítson csapatot a királykategóriában, esetleg motorszállítóként legyen jelen.

A Ford 2004-ben hagyta el a sorozatot, Dave Pericak, a Ford Performance igazgatója szerint egyelőre biztosan nem is tér vissza a Formula–1-be.

„Nem igazán gondolkodunk erről a lehetőségről, és kétlem, hogy a közeljövőben ez változna – vélekedett Pericak. – Az F1 túl drága. Ha megnézzük azokat a sorozatokat, amelyekben jelenleg versenyzünk, fontos célokat tűztünk ki magunk elé, ráadásul fejlődni akarunk technikai téren, hogy az újdonságokat átültethessük az utcai autóinkba.”

„Jól működik ez a programunk, és a versenyzést szeretnénk arra használni, hogy közöljük az emberekkel, miről is szól a márkánk” – ecsetelte a cég terveit Pericak.

 

Legfrissebb hírek

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
2 órája

Gasly az élre repítette az Alpine-t a szaúdi nyitányon; Verstappen kilencedik

F1
6 órája

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
7 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
9 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
21 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
Tegnap, 15:53

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
2025.04.16. 13:12
Ezek is érdekelhetik