F1: új csapat indul jövőre? Brawn válaszolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.20. 13:55
Megvan rá az esély, hogy néhány éven belül kínaiak által finanszírozott istálló indulhat a Formula–1-ben, az érdeklődők már meg is kezdték alkalmazottaik toborzását.

Még a Kanadai Nagydíj hétvégéje alatt röppent fel a hír, mely szerint kínai befektetők érdeklődnek a Formula–1-ben való indulással kapcsolatban. A német Auto Motor und Sport már azt is tudni vélte, hogy az új csapat székhelye az angliai Oxfordshire lesz.

Ross Brawn, a Formula–1 sportigazgatója elismerte, hogy több érdeklődő is akadt, aki szívesen szállna be a sportágba, ennek ellenére a jövő évi mezőnynek nem lesz újonccsapata.

„Az elmúlt néhány hónapban tízen is megkerestek minket, de mindannyian tudni szerették volna, hogy változtatunk-e azon a szabályon, mely szerint az új csapatok az első évben nem részesülnek a sportág bevételeiből. Elmondtuk nekik, hogy a 2020-ig érvényben lévő megállapodás miatt meg van kötve a kezünk ezzel kapcsolatban” – mondta Brawn.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elárulta, hogy az osztrák istálló néhány alkalmazottját már megkeresték azzal, hogy új csapat van alakulóban, amihez munkatársakat keresnek. Bár valószínűleg a Red Bullnál nem jártak sikerrel a toborzást illetően, állítólag az idei szezon kezdete előtt csődbe ment Manortól többen komolyan érdeklődtek a lehetőség iránt.

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29

Bemutatkozott a 2025-ös Red Bull, az RB21-es – képek

F1
2025.02.25. 10:45
Ezek is érdekelhetik