Verstappen győzelmekkel térítené meg az okozott kárt

– Milyen volt a menet?
– Nagyon izgalmas, mert a hétfői esti esőzés után még kicsit nedves volt az aszfalt – mondta Max Verstappen magyar újságírók szűk csoportjának. – Kicsit csúszkáltam, de nem baj, mert így még érdekesebb volt az egész. Egyébként nagyszerű volt a hangulat, az időjárás is jól alakult, és mindig örömteli, amikor a szurkolókhoz ennyire közel száguldhatok. Szeretem szórakoztatni az embereket, s ehhez csak hozzátett, hogy a V8-as motornak rendes hangja van!

– Általában is kedveli Magyarországot?
– Igen, nagyon jó itt lenni. Hétfőn a várnál sétáltam, igazán szép volt, és Budapest este is csodálatos. A Hungaroringet is szeretem, mert kicsit olyan, mint egy gokartpálya, élvezetes rajta vezetni. Jó egyensúlyra van szükség ahhoz, hogy gyors legyen ott az ember, sok szűk kanyaron kell átszáguldanunk. Azért is szeretem, mert a Red Bullnak általában fekszik ez a pálya.

– Szinte a teljes családja versenyzőkből áll. Ez inkább előny vagy hátrány?
– Szerintem jó, hogy a családomban ilyen sokan képben vannak a versenyzéssel kapcsolatban. Édesapám és édesanyám is rengeteget segítette a karrierem, ők ketten a legfontosabbak az életemben.

– Van, hogy összejönnek egy nagy családi gokartozásra?
– Korábban volt rá példa, de már egy ideje nem. Egyszerűen nincs rá időm, és ha mégis van egy kis szünet, akkor szívesebben beszélgetek velük, minthogy gokartozni menjünk.

– Megfogadja a szülei tanácsait?
– Mindig meghallgatom őket, de az évek során egyre tapasztaltabb leszek, és a legtöbb helyzetben magamtól is tudom, miként viselkedjek. Mindenesetre édesapám mindig ott van mellettem.

– Ide is elkísérte?
– Nem. Azért egy utcai parádét talán megoldok az ő segítsége nélkül is…

– Ki a jobb? Ön vagy az édesapja?
– Éles körülmények között nem versenyeztünk, de még mindig nagyon gyors. Viszont amióta megszülettem, az a célja, hogy engem gyorsabbá tegyen. Mindig is azt akartam, hogy túlszárnyaljam a sikereit, de nehéz összehasonlítani különböző generációkat. Remélem, én vagyok a gyorsabb, mert ez közös célunk.

– Hány éves volt, amikor először F1-es futamon járt?
– Nagyjából három, amikor apám még versenyzett. Az első emlékem, hogy Malajziába utaztunk vele, de a pályára engem ki sem vittek, végig a hotelben maradtam, és a tévén néztem a versenyét. Aztán miután visszavonult, a következő alkalom 2010 körül következett, de nem volt olyan jó élmény. Sokat kellett kuncsorogni, hogy bejuthassunk a paddockba, és az ember vendégként kissé feleslegesnek is érzi magát. Most sokkal jobb!

– Milyen érzés ilyen fiatalon ennyire népszerűnek lenni?
– Minden nagyon korán kezdődött, szóval már hozzászoktam, hogy minden kategóriában én voltam a legfiatalabb, és ezért nagyobb figyelem hárult rám. Korán jöttek a sikerek, de nem szoktam azon gondolkodni, hány éves vagyok. Persze még engem is meglepett, milyen hamar mennyire sikeres lettem, de nagyon örülök, hogy így alakult.

– Mondhatjuk, hogy már olyan népszerű, mint a nagy holland futballsztárok?
– Talán most igen, mert válogatottunk ki sem jutott a világbajnokságra – így azért nagyobb figyelem övez.

– Mi volt a legkülönlegesebb ajándék, amit rajongóitól kapott?
– Kaptam már szép képeket, plüssmacit, Japánban még kanalat is – bár nem tudom, miért. De igazából nem is az számít, mit kap az ember, hanem a gesztus a fontos. Örülök, hogy ilyen lelkes szurkolóim vannak, jólesik a támogatásuk.

– Csapattársával, Daniel Ricciardóval feltűnően jó a kapcsolata, de miként kezelik az olyan helyzeteket, mint vasárnap, amikor összeütköztek?
– Azerbajdzsánban rögtön az ütközés után megbeszéltük a történteket. Mindketten azt mondtuk, ennek nem lett volna szabad megtörténnie. De szeretünk egymással versenyezni, és a futam első szakaszában nem is volt vele probléma. Egészen az ütközésig nagyon izgalmas csatát vívtunk, aztán viszont mindketten túlléptünk egy bizonyos határt. Ahogy a csapat, mi is nagyon csalódottak voltunk, ennek ellenére ugyanolyan jó maradt a viszonyunk. Rögtön az ütközés után kezet fogtunk, és megbeszéltük, hogy legközelebb sokkal jobban figyelünk rá, hogy elkerüljük a hasonló eseteket.

– Niki Lauda azt mondta, hogy önöknek, pilótáknak kellene megtéríteni a csapatnak okozott kárt. Van ennyi pénze?
– Az én autómra igen! De komolyra fordítva a szót, ennyi erővel a technikai hibákért meg a csapatnak kellene fizetni? Elkezdhetnénk egymást okolni, de az eredményeinkkel sok pénzt is szerzünk az istállónak. Mindig győzni akarunk, és a pontjainknak köszönhetően ér el az istálló jó konstruktőri helyezést és pénzjutalmat.

– Valóban beparancsolták önöket másnap a gyárba?
– Igen, de amúgy is visszamentünk volna. Tudjuk, hogy nem fordulhat elő még egy ilyen ütközés, de mindenki örül, hogy jó az autónk, így máris Barcelonára koncentrálunk, ahová remélhetőleg több fejlesztéssel érkezünk, mint a többi csapat. Nagyon remélem, hogy csökkentjük a lemaradásunkat, és harcolhatunk a győzelemért.

– Ha megtehetné, kit választana csapattársnak?
– Daniel nagyon jó csapattárs, rajta kívül édesapámat mondanám. Akkor lenne csak igazi tűzijáték az istállón belül!

– Vannak barátai az F1-ben?
– Igen, jó a kapcsolatom Stoffel Vandoornéval, Pierre Gaslyval és Brendon Hartleyval is, akivel nagy mountainbike-rajongók vagyunk. Mindig megüzenjük egymásnak, ki milyen új bringát vett.

– Alig két hét múlva következik a barcelonai futam, amelyen 2016-ban első győzelmét ünnepelte tizenhét évesen. Milyen emlékekkel tér vissza?
– Őrült hétvége volt. Az volt az első versenyem a Red Bull színeiben, így eleinte az volt a legnagyobb kihívás, hogy megszokjam az autót, amelyet korábban még sosem vezettem. A hétvége első része a tanulásé volt, aztán egyre jobban ment, és a Mercedes-pilóták ütközésével a szerencse is mellém szegődött. Gyakran előfordul, hogy hiába büszkélkedhet valaki nagyon sikeres karrierrel az F1 előtt, a csúcson nem sikerül győznie, ezért óriási megkönnyebbülést is jelentett az a diadal. Nagyon boldog voltam, és örülök, hogy édesapámmal együtt osztozhattam abban a pillanatban, mert ez volt a közös nagy célunk, amikor elkezdtük.