Ha Lewis visszavonul, az F1 sok szurkolót veszít – interjú Anthony Hamiltonnal

– Amikor még szurkolóként nézte a silverstone-i versenyeket, gondolta volna, hogy fia egy nap a győzelmi örökranglista élére törhet hazájukban?
– Mindig is álmodoztunk a sikerekről, de soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen magasságokba érhetünk fel – mondta Anthony Hamiltona Nemzeti Sportnak Silverstone-ban. – Emlékszem, fiatalemberként megfogadtam, hogy a lehető legtöbbet meg fogom tenni a gyermekeimért, de akkor sem gondoltam, hogy Lewiszal ilyen sikereket érhetünk el.

– Lewis mindig hangsúlyozza, mennyit dolgozott érte az édesapja. A korai időszakban hogy lendültek át a holtpontokon?
– Mindig is azt mondtam Lewisnak, hogy csak addig csináljuk az egészet, amíg élvezzük – amikor elkezdjük túl komolyan venni a motorsportot, akkor kell abbahagynunk. Ez az egész az élvezetről, a motivációról és az eltökéltségről szól. Volt egy egyezségünk is: amíg keményen dolgozik az iskolában a jó érdemjegyekért, addig én is keményen dolgozom a karrierjéért. Amikor mások megpróbálnak elnyomni vagy ellehetetleníteni, akkor az ember még nagyobb motivációval próbálja legyőzni őket. Mindig is megpróbáltuk a negatív tényezőket pozitívvá alakítani, de közben megmaradni őszintének és szerénynek.

– Olykor négy műszakban is dolgozott Lewis gokartos karrierjének finanszírozása érdekében. Miből merített erőt, hogy aztán még kint gyakoroljon vele a gokartpályán?
– Legalább annyira élveztem, mint ő – ez sokat segített. Szülőként az ember mindig a lehető legjobb feltételeket próbálja megteremteni a gyermekeinek, én pedig úgy fogtam fel ezt mint egy gyakorlatot. Nem létezik szülők kézikönyve a tökéletes gyereknevelés szabályairól, mindenkinek a saját „használati utasítását” kell megalkotnia, hogy a gyerekének jobb lehetőségeket teremtsen, mint neki adódtak.

– Lehetséges, hogy Lewis kiemelkedő vezetési és autókezelési képességeit az alapozta meg, hogy egészen kiskora óta rádió távirányítású autókkal versenyzett?
– Egyértelműen! Amikor már ötévesen olyan benzinüzemű kisautókat terelgetsz, amelyek negyven-ötven mérföld per órás sebességgel száguldanak, az nagyon jó alapképzés, nagyon hasznos az alapképességek elsajátítása szempontjából.

– Megkönnyebbült, amikor a gokartba ültetve ugyanazt a magabiztosságot tapasztalta a fián, mint a távirányítós autók esetében?
– Lenyűgözött, milyen ügyesen alkalmazta a korábban megszerzett tudást – kapásból gyors volt a gokartban is.

– Tehetsége már a kezdetektől nyilvánvaló volt, de miként tudatosította benne, hogy a kemény munka legalább ilyen fontos?
– Érdekesen közelítek a tehetség fogalmához. Szerintem mindnyájan tehetségesek vagyunk, a kérdés csak az, miként hozzuk ki magunkból. Gyerekként úgy tűnt, hogy én semmiben nem vagyok tehetséges, de később ráleltem olyan területekre, amelyeken igazán jó lettem. Úgy vélem, ha apám hamarabb észreveszi ezeket, én is többet tudtam volna kihozni magamból. Ha elég eltökélt vagy, és elég keményen dolgozol, nagyszerű lehetsz valamiben, de a ráfordított munkát nem lehet megspórolni. Nehéz eldönteni, hogy a sikerek mögött tehetség vagy kemény munka rejlik-e. Lewis a legszorgalmasabb, a legkeményebben dolgozó ember, akivel valaha találkoztam. Szerintem a tehetséget ki lehet fejleszteni magadban. A legtöbb ember nem úgy születik, hogy tehetséges agysebész – a legjobb agysebész abból válik, aki a legkeményebben dolgozott érte. Így látom Lewist is.

– Volt, hogy a teljesítményével még önt is meglepte?
– A mai napig rendszeresen meglep, például amikor az időmérők első két szakaszában úgy tűnik, nem igazán találja a ritmust, aztán a döntő etapban pole pozíciót szerez. Mindig benne van ez a plusz két-három tizedmásodperc, csak elő kell hoznia magából, és ugyanez volt jellemző rá a gokartos időkben. Néha olyan rozoga gokarttal indult, hogy utolsónak kellett volna célba érnie, mégis nyert. Eleinte finoman szólva sem tartoztam a legjobb gokartszerelők közé, és még az én beállításaimmal is sikeres volt, aztán amikor végre kapott maga mellé egy profi szerelőt, verhetetlen lett. Lewis akkor is jó, ha rosszak a körülmények, ám ha minden stimmel körülötte, akkor nem lehet legyőzni.

– Fia egyre több területen villantja meg tehetségét – például a divattervezésben. Mire vezethető vissza ez a sokoldalúság?
– Épp arról beszélgettem nemrég egy barátommal, hogy ha Lewis visszavonul, az F1 el fogja veszíteni szurkolói bázisa egy jó részét. Lewis nem csupán versenyző, hanem nemzetközi ikon. Topkategóriás világsztár barátai csak miatta követik a Formula–1-et, és szerintem ilyen egy igazi pilóta – aki nem csupán jön, versenyez és hazamegy, hanem olyan embereket is a sportághoz vonz, akik előtte nem érdeklődtek iránta.

– Beszélgettek már arról, mihez kezd, amikor befejezi pályafutását?
– Úgy vélem, a lehető legnagyobb mértékben fel akarja építeni a saját divatmárkáját Tommy Hilfigerrel, és más területeken is sikereket szeretne elérni.

– A sajtótájékoztatókon fia gyakran meséli el azokat a történeteket, amikor még a küzdősportokban is aktív volt, és bár ellenfele jól elverte, és sírva akart hazamenni, ön mindig visszaküldte harcolni.
– Nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt, de bátorítani kell a fiatalokat, hogy ne adják fel és álljanak ki magukért. Voltak pillanatok, amikor Lewis valóban haza akart menni, de azt mondtam neki: állj fel, és győzd le a félelmeidet. Pontosan ezt tette. Nem vagyok különlegesebb szülő, mint bárki más, de nagyon eltökélt vagyok mindenben. És soha, soha nem adom fel. Ezt mondtam Lewisnak is: soha ne add fel! Ezt látom rajta a mai napig. Amikor reménytelennek tűnik a helyzete egy versenyen, akkor is apait-anyait belead. A negatívumokból is sokat lehet tanulni.

– Ezt a hozzáállást ön a szüleitől tanulta?
– Nem mondanám. Olyan időszakban nőttem fel, amikor az élet nem volt zökkenőmentes egy bevándorló családnak. Az eltökéltségem épp abból fakad, hogy mindig is jobb életet akartam biztosítani a gyermekeimnek, mint amilyen nekem adatott eleinte. Amikor megnéztem, hogy él apám, hogy élek én, arra gondoltam, nem akarom, hogy a gyerekeim is így nőjenek fel. Ezért nagyon keményen dolgoztam.

– A fiától mit tanult?
– Folyamatosan tanulok tőle. Érdekes, mert egy időben mindent tőlem tanult, aztán egy ideig semmiben nem hallgatott rám, most pedig eljutottunk oda, hogy én tanulok tőle. Nagyon bölcs lett az évek során, és biztos eljön az idő, amikor otthon ülök, ő pedig azt mondja: „apa, csináld ezt, csináld azt”, én pedig csak bólogatok. Lassan én szorulok az ő tanácsaira!

– Amikor visszagondol az önök mögött hagyott huszonöt évre, elhiszi, hogy mindez valóban megtörtént?
– A mai napig alig hiszem el. Minden egyes nap megcsípem magam, hogy biztos legyek benne, ez tényleg a valóság-e, és szerencsére igen!