F1: Grosjean után Kubica jövőjére is fény derült

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.09.19. 14:57
null
Kubica a szezon végén távozik a Williamstől (Fotó: AFP)
Robert Kubica az idény végén távozik a Williamstől. Bár arra nem sok esély van, hogy az F1-es mezőny tagja lesz 2020-ban is, az könnyen lehet, hogy tartalék versenyzőként marad a királykategóriában.

 

Idén tért vissza a Formula–1-be 2011-es balesete után Robert Kubica, ám elképzelhető, hogy egy év versenyzés után búcsút is int a királykategóriának – legalábbis a mezőny állandó tagjaként. Az ugyanis biztossá vált, hogy jövőre nem ő lesz a Williams egyik versenyzője.

Az, hogy Kubica hol folytatja, egyelőre nem tudni, de elképzelhető, hogy a német túraautó-bajnokságban (DTM) kap lehetőséget az Audinál. Az is lehet viszont, hogy Kubica marad az F1-ben, mégpedig a Racing Pointnál. Bár a brit alakulat már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy nem változtat a pilótafelállásán, és jövőre is a Lance Stroll, Sergio Pérez párossal indul, az elképzelhető, hogy Kubica lesz az istálló tartalék versenyzője.

A lengyel pilóta számára nem sikerült a legjobban a visszatérése, és folyamatosan alulmarad újonc csapattársával, George Russell-lel szemben. Igaz, a Williams egyetlen pontját idén Kubica szerezte, de ehhez az is kellett, hogy az Alfa Romeo párosát kizárják a kaotikus Német Nagydíj után.

A Williams később a közösségi médiás felületein megerősítette, hogy a távozás Kubica döntése volt.

 


 

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29

Bemutatkozott a 2025-ös Red Bull, az RB21-es – képek

F1
2025.02.25. 10:45
Ezek is érdekelhetik