Ecclestone kezébe vette az irányítást, és az F1 elindult a profizmus útján

A Ronnie Peterson halálához vezető 1978-as monzai baleset felnyitotta a vb-sorozatot felügyelő FIA irányítóinak szemét, és a korábbi erőtlen intézkedések után az új évtizedben végre valóban a biztonság került a középpontba. E téren azonban nem volt könnyű feladat hatékony lépéseket tenni, mert az úttörő Renault által elsőként sikerre vitt turbómotorok technológiája iszonyatos ütemben fejlődött, és az erőforrások teljesítménye egy idő után már az 1500 lóerőt súrolta.

A vezetőknek most először kellett drasztikus lépéseket tenniük a teljesítményt látványosan javító, kreatív technológiai megoldások ellen, így az évtized elején előbb az őrületes kanyarsebességhez vezető szívóhatású autókat, aztán a bivalyerős turbómotorokat is betiltották. Mindeközben óriási fejlődést jelentett az is, hogy az autók karosszériája alumínium helyett immár a jóval erősebb és kedvezőbb anyagszerkezetű szénszál ötvözetből készült. Ezeken kívül is számos fontos biztonsági intézkedés valósult meg, például a pálya menti orvosi központok telepítése, a mentőhelikopterek folyamatos biztosítása vagy a védőkorlátok és -falak megerősítése. Ennek köszönhetően a halálesetek száma drasztikusan csökkent a előző évtizedekhez képest, és Gilles Villeneuve, valamint Riccardo Paletti 1982-es tragédiáját követően nagydíjhétvégén már egyetlen versenyző sem hunyt el ebben az időszakban.

A javuló biztonsági normák és az erős turbómotorok fejlődése mellett a nyolcvanas évek a Formula–1 üzleti fellendülése szempontjából is meghatározó időszak, hiszen Bernie Ecclestone szívós munkájának következtében a kategória csupán ekkor kezdett professzionális keretek között működni. A brit üzletember még az előző évtized elején vásárolta meg a Brabham-istállót, és rögtön szemet szúrt neki, hogy a financiális kérdésekben a csapatok érdekeit mennyire figyelmen kívül hagyják, miközben mégiscsak ők a sportág főszereplői. Ezért megalapította az F1-es konstruktőrök szövetségét (FOCA), és kiharcolta, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben az ő szervezete tárgyalhasson a televíziós közvetítési jogok értékesítéséről. Hosszú megbeszélések után aztán 1981-ben sikerült olyan keretszerződést (Concorde-egyezmény) is megalkotni, amely tisztázta a csapatok, az FIA, valamint a versenyrendező helyszínek jogait és kötelezettségeit – a kategória is csupán ekkor vette fel hivatalosan a Formula–1-es világbajnokság nevet. A kereskedelmi szempontból addig szervezetlenül döcögő sorozat végre professzionális üzleti vállalkozásként működött tovább, amely onnantól saját feltételeit diktálta a versenyszervezőknek, nem pedig fordítva.

A kormányrúdhoz kerülve Bernie Ecclestone hamar globális üzletté akarta tenni a sportágat, ennek első lépése pedig az volt, hogy betört a vasfüggöny mögé. Bár először a Szovjetuniót szemelte ki, a tárgyalások megrekedtek a felek között, és ekkor a Brazil Nagydíj promótere, Rohonyi Tamás felhívta a figyelmét Magyarországra. A brit üzletember első látogatásakor azonnal beleszeretett hazánkba, és miután kiderült, hogy a kézenfekvő budapesti helyszíneken különböző okok miatt nem lehet városi futamot rendezni, Mogyoródon rekordidő alatt megépült a Hungaroring, amelyen 1986-ban meg is tartották az első Magyar Nagydíjat.

A Formula–1 negyedik évtizede tehát biztonság, technológia és üzlet szempontjából óriási fejlődést hozott, és mivel mindeközben a pályán is korszakos zsenik csatáztak egymással, sokan ezt az időszakot tartják a sportág aranykorának.

AZ ÉVTIZED SZTÁRJAI

A nyolcvanas években az F1-történelem meghatározó alakjainak lélegzetelállító harcát figyelhették nagy élvezettel a rajongók. Ebben az évtizedben bontakoztak ki olyan zseniális tehetségek, mint Alain Prost, Ayrton Senna, Nelson Piquet és Nigel Mansell, miközben Niki Lauda is visszatért néhány évre.

Bár a futamokat többnyire a két brit gigász, a McLaren és a Williams uralta, a pilóták közötti versengés így is szinte végig izgalmasan alakult. Az F1-ben ritkaságnak számít, amikor ilyen sok kiemelkedő klasszis vív egy időben a diadalokért, ráadásul olykor csapaton belül, mint a McLarennél Prost és Senna, a Williamsnél pedig Piquet és Mansell. Valószínűleg az évtized egyik meghatározó klasszisává nőtte volna ki magát Gilles Villeneuve is, ő azonban az 1982-es Belga Nagydíj időmérőjén halálos balesetet szenvedett.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. január 25-i lapszámában jelent meg.)