F1: Rosberg szerint Michael Schumacher minden idők legjobbja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.06. 19:23
A 2016-os világbajnoki cím megszerzése után visszavonuló német Nico Rosberg összeállította minden idők legjobb öt F1-es pilótáját tartalmazó „álomötösét″, amelyről azonban gyerekkori példaképe hiányzik.

A pályafutása egyetlen világbajnoki címe után 2016-ban meglepetésre visszavonuló versenyző a Sky Sportsnak adott videointerjújában állította össze„álomötösét″, amelynek első helyére a hétszeres világbajnok legendát tette, aki 2013-ban szenvedett súlyos síbalesetet.

„Ott voltam vele, egyszerűen mindent tudott. Számomra ő minden idők legjobbja″– jellemezte Michael Schumachert Nico Rosberg, aki a Mercedesnél volt csapattársa a rekordernek.

Rosberg a második helyre az argentin Juan-Manuel Fangiót, a harmadikra a brazil Ayrton Sennát, a negyedikre a brit Lewis Hamiltont, az ötödikre pedig a francia Alain Prostot tette, ugyanakkor kijelentette, hogy gyerekkori példaképe a finn Mika Häkkinen volt.

Legfrissebb hírek

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:27

Az FIA döntött Russell DRS-ügyében – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:12

Norris csalódott, hogy miatta maradt el a kettős McLaren-siker; Russell bízik benne, hogy nem kap büntetést

F1
2025.04.13. 20:25

Piastri magabiztos sikert aratott Russell és Norris előtt a bahreini versenyen

F1
2025.04.13. 16:29
Ezek is érdekelhetik