Lewis Hamilton: Superman is lehetek a sisak alatt, ha épp akarok

– Miután a járvány miatt leállt a teljes motorsort, mintha egy másik életben láttuk volna legutóbb. Hogy van?
– Nagyszerűen. Igazság szerint nagyon-nagyon régóta most vagyok először hetek óta ugyanazon a helyen, nem is emlékszem, mikor volt hasonlóban részem. Normál esetben folyamatosan úton vagyunk, mindig a következő cél lebeg a szemünk előtt. Ha egyszer a szezon elkezdődik, nem állhatsz meg egy pillanatra sem. Szóval hozzá kellett szokni ahhoz, hogy most egy helyben maradok, hiszen nyolcéves korom óta minden évem a versenyzés jegyében telt. Próbálom hasznosan eltölteni az időt, más területekre fókuszálni, üzleti célokat megvalósítani, stratégiát építeni és persze megérteni az új normákat, amik várnak ránk. Közben fizikailag is igyekszem formában tartani magam, ez az időszak jót tesz a testemnek, az elmémnek és a lelkemnek. Ugyanakkor látom, milyen sokan szenvednek a világban. Szándékosan szereplek kevesebbet mostanában a közösségi médiában, próbálok kis távolságot tartani, befelé figyelni, hogy készen álljak, amikor újra versenyezhetünk.

– Sokan voltak távol a családjuktól, barátaiktól, munkatársaiktól az elmúlt hónapokban. Hogyan tudott pozitív maradni ebben a helyzetben?
– Nekem is hiányzott a családom, nem tudtam velük lenni, pedig azt kívántam, bárcsak találkozhattam volna a nővéremmel, az unokahúgommal és az unokaöcsémmel. Szerencsére a trénerem, Angela velem volt, akivel nemcsak edzeni tudtam, hanem ő az egyik legjobb barátom is egyben. Szóval szerencsés vagyok, mert tőle sok pozitív energiát kaptam, még reggelente is képes volt felrázni, pedig akkor általában nem vagyok a legjobb passzban. Fontos, hogy pozitív emberek vegyenek körül, amiért hálás is vagyok. Másfelől sokat voltam egyedül, ami jólesett, nem éreztem azt, hogy szükségem lenne külső ingerekre. Magamra és a testemre figyeltem, hogy olyan erős legyek, amilyen csak lehetek, mert még szeretnék néhány évet eltölteni a Formula–1-ben, amihez a legjobb formám kell.

– El tudjuk képzelni, ahogy a többi tizenkilenc F1-es pilóta is hasonlóan üldögélt az otthonában, csak ők azon gondolkozhattak, hogy fogják idén legyőzni Lewis Hamiltont. Motiválta ez az edzések alatt?
– Nem gondoltam a többi versenyzőre, persze remélem, hogy jól vannak. Néhányukkal tartottam a kapcsolatot, most mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk. Inspirációt nem jelentettek abban az értelemben, ahogy szólt a kérdés, szerencsére sosem voltak motivációs problémáim. Arra nincsen ráhatásom, hogy ők mit csinálnak, ezért aggódnom vagy agyalnom sem kell emiatt. Ehelyett arra koncentráltam, én hogyan tudnék erősebb lenni, hogyan tudnék egészséges és pozitív maradni, hogyan tudnék még jobb emberekkel együtt dolgozni, hogyan tudnék segíteni a csapattagoknak. Inkább ilyesmiken gondolkoztam, és szerintem ez tesz bajnokká valakit és egy csapatot egyaránt.

– Mindannyiunknak vannak pillanatai, amikor megkérdőjelezzük a saját képességeinket. Profi sportolóként, hatszoros világbajnokként önnek van ilyen?
– Nincs… Ez egyébként nagyon furcsa, mert más dolgokkal kapcsolatban néha azt érzem, hogy nem mindig én vagyok a legpozitívabb személyiség. Vannak dolgok, amikkel próbálkozol, elbuksz, és azt mondod, francba, ezt megszívtam. Abban a pillanatban végtelenül negatív tudok lenni, de aztán elkezdem mondogatni magamban, hogy „nem adhatod fel, csináld tovább, csináld tovább!” Megvan bennem az akaraterő, hogy átjussak a falon, aminek fejjel rohantam neki. De amikor vezetek, egy pillanatra sem bizonytalanodom el. Hihetetlen magabiztosságot ad nekem az autó. Beülök, felveszem a sisakomat, és az lehetek, aki csak lenni akarok. Superman is lehetek a sisak alatt, ha épp akarok. Ennek története van, mert régen a suliban sokat szekáltak, kicsi voltam és a nagyobb srácok kipécéztek maguknak. Ezért csendes és visszahúzódó voltam. Aztán beültem az autóba, és kitettem a könyököm, ott ki tudtam állni magamért. Ez adott önbizalmat, elmentem karatézni, fekete öves lettem, és utána már másokat is meg tudtam védeni a suliban. Már bárki seggét szét tudtam volna rúgni, ami fantasztikus érzés volt.

– Sokszor hallani, hogy a versenyzők elmondják egy-egy futam után, mit kellene jobban csinálniuk a jövőben. Önt azonban megtévesztheti a rengeteg siker, amit elért. Honnan tudja, hogy min kell dolgoznia, amikor így is nyer?
– Azt gondolom, ez a felvetés nemcsak nálam lehet jogos, hanem bárkinél, aki sportágtól függetlenül sikeres. Mostanában sokat olvastam Michael Jordanről, hogy milyen emberekkel vette körbe magát. Elképesztő karriert futott be, minden idők legjobbja volt. Azt látom, hogy sokkal könnyebb tanulni akkor, ha vannak hibáid, mert akkor sok tered van fejlődni. Ugyanakkor a sikerekben is meg lehet találni a javulás lehetőségét. Ez a munkamorál része a Mercedesnél. Hiába nyerünk, akkor is kielemzünk mindent, semmi sem maradhat kibeszéletlenül. Próbálok kritikus lenni, építő jellegű kritikákat megfogalmazni az autóval, a csapat teljesítményével és saját magammal szemben egyaránt. A lehető legőszintébbnek kell lennünk. Átnézem az eredményeket, az adatokat, és látom, hol lehetett volna még jobban teljesíteni. Ez lehet a bokszutcába való behajtás, az időmérős kör tökéletesítése, a futamon elkövetett hibák, mert folyton az idővel versenyzünk, és nem szeretünk veszíteni. Rengeteg terület van, amelyen a tökéletességre törekszünk, de soha egyetlen futam sem lesz tökéletes. Vannak olyanok, amelyek közel állnak hozzá, ami szuper érzés, de a végén akkor is oda lyukadsz ki, hogy á, még ez sem volt tökéletes. És olyankor még többet akarsz dolgozni.

– Hogyan talál célokat évről évre, amikor ott van a csúcson?
– A legfőbb célom mindig a győzelem. Mindig meg akarom nyerni a világbajnokságot és fejlődni szeretnék a csapattal együtt. Egyre energikusabb, fittebb, vadabb és hatékonyabb teljesítményre vágyom pilótaként és sportolóként egyaránt. Közben ott vannak az egyéb kötelezettségek, a média- és szponzori igények kiszolgálása, amiben egyre tapasztaltabb vagyok – semmi sem pótolhatja a rutint. De ami nagyon pozitív nekem, hogy még mindig fiatalnak érzem magam, mintha még mindig húszéves lennék. Ugyanaz a kölyök vagyok, mint régen, amikor a tehetségemmel érvényesültem. Közben viszont már rendelkezem mindazzal a tudással és tapasztalattal, amit felszedtem az évek során. Úgyhogy néha azt gondolom, ha ehhez hozzáadom a kemény munkát, nincsenek határok, bármeddig eljuthatok.

– A kemény munkát mindig mellé tudja tenni?
– Vannak napok, amikor nyúzottan kelek fel, és nincs kedvem edzeni. Néha a kérdést is felteszem magamnak, hogyan tovább. Kell folytatnom a versenyzést? Aztán rájövök, hogy imádom, amit csinálok, nem is lehet kérdés, hogy csinálom tovább. Sokat meditálok, ami nekem nagyon nehéz, mert nyughatatlan vagyok, egyfolytában mozgok, de minél többet csinálom, annál jobb leszek benne. Az emberek csak példaképeket látnak, akik sikeresek, és azt mondják, én is ezt akarom. Olyan akarok lenni, mint Drake, mint Madonna, mint Michael Jordan vagy Kobe Bryant. Olyanok akarnak lenni, mint a topsportolók, de csak a jéghegy csúcsát látják belőlük. Csak a sikert és csillogást, viszont a rengeteg munkát nem, ami mögötte van. Sokan elfelejtik, hogy nyolcéves korom óta versenyzek, és már huszonkét éves voltam, amikor eljutottam a Formula–1-be. Hosszú utat kellett megtennem addig. A kulcs, hogy emlékezzek mindarra, amit befektettem, és akkor mindig kibírom az edzést, mindig keményen bele tudok állni a munkába.

(Forrás: Mercedes-AMG Petronas)

A megjelent cikk a Képes Sportban is olvasható! További Képes Sport-os cikkekért kattintson adigitalstand.hu/kepessportoldalra!