F1: folytatódik a Racing Point-ügy – két csapat fellebbezett

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.07. 21:52
null
Nincs vége a Racing Point másolós ügyének (Fotó: AFP)
A Ferrari és a McLaren péntek este megerősítette, fellebbez a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Racing Point-ügyben hozott döntése ellen.

 

Mint ismert, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) péntek délelőtt megerősítette, hogy helyt adott a Renault óvásinak, aminek következtében pénzbírsággal és pontlevonással is sújtotta a Racing Pointot. A szankció mértékét több csapat is kifogásolta, s bár leginkább a Renault irányából volt várható fellebbezés, végül a Ferrari lépett elsőként. Az olasz gárdát nem sokkal később a McLaren is követte.

„Megerősíthetjük, hogy jeleztük a fellebbezési szándékunkat az FIA délelőtti döntésével kapcsolatban, amely a Racing Point ügyében született" – áll a maranellóiak közleményében.

A csapatok rendelkezésére a mostani ügy összetettsége miatt 24 óra áll, hogy jelezzék a fellebbezési szándékukat, és 96 óra arra, hogy megerősítsék azt.

Legfrissebb hírek

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
9 órája

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
11 órája

Az FIA döntött Russell DRS-ügyében – hivatalos

F1
11 órája

Norris csalódott, hogy miatta maradt el a kettős McLaren-siker; Russell bízik benne, hogy nem kap büntetést

F1
12 órája

Piastri magabiztos sikert aratott Russell és Norris előtt a bahreini versenyen

F1
16 órája

Piastri mindenkit leköröz a bahreini versenyen?

F1
18 órája

A második sorból támad az Alpine – megszerzi az idei első pontjait?

F1
21 órája

Nem végzek elég jó munkát. Bocsánatot kérek a csapattól – Hamilton

F1
22 órája
Ezek is érdekelhetik