F1: továbbra sem mondtak le a fordított rajtrácsos futamokról?

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.01. 15:16
null
Újabb csavarok jöhetnek az F1-es sprintkvalifikációk lebonyolításában (Fotó: AFP)
Hiába ellenzik a csapatok és a szurkolók is azt, hogy az időmérő végeredménye alapján fordított sorrendben álljanak fel a versenyzők a rajtrácsra egy-egy futamon, olasz sajtóértesülések szerint a Formula–1 vezetősége ismét napirendre kívánja tűni az ötlet megvitatását.

 

Idén debütált a királykategóriában a szombati sprintkvalifikáció, azaz egy rövidebb futam, aminek a rajtsorrendjét a péntekre előrehozott időmérő határozza meg. Eddig Silverstone-ban és Monzában rendeztek ilyen versenyt, az idei utolsóra Sao Paulóban kerül majd sor. Bár az eddig látott összecsapások megosztják az F1-es világot azzal kapcsolatban, hogy a sprintkvalifikációknak helyük van-e a versenyhétvégéken, Stefano Domenicali korábban elárulta, hogy 2022-ben akár már a hétvégék harmadát tarthatják meg az új lebonyolítás szerint.

Az olasz Gazzetta Sportiva ráadásul azt írja, hogy a Formula–1 vezetőségének újabb ötletei vannak a sprintkvalifikációkkal kapcsolatban. Az egyik éppen a fordított rajtrács, amely során az időmérő első nyolc vagy tíz helyezettje fordított sorrendben vág neki a szombati futamnak. Bár ezt számtalan sorozatban, köztük az F1 betétszériáiban már jó ideje használják, a királykategória csapatai egyértelműen ellene voltak az első perctől.

A hírek szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport-világtanácsának (WMSC) decemberi ülésén azonban többek között a fordított rajtrácsos futamok ötletét is megvitatják, így még közel sem biztos, hogy a jövőben nem rendeznek ilyen viadalt a Formula–1-ben.

Legfrissebb hírek

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
3 órája

Gasly az élre repítette az Alpine-t a szaúdi nyitányon; Verstappen kilencedik

F1
7 órája

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
8 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
9 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
22 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
Tegnap, 15:53

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
2025.04.16. 13:12
Ezek is érdekelhetik