Szerdáig eldől Christian Horner sorsa a Red Bullnál

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.02.26. 21:52
Vajon a Bahreini Nagydíjon még Christian Horner lesz a Red Bull csapatfőnöke? (Fotó: AFP)
A Sky Sports értesülései szerint lezárult a Red Bull Christian Horner ellen indított belső fegyelmi eljárása, és még a Bahreini Nagydíj első edzésnapja előtt, azaz kedden vagy szerdán hivatalossá válik a Formula–1-ben világbajnoki címvédő csapat igazgatójának sorsa.

 

Horner ellen hetekkel ezelőtt indult belső eljárás az egyik hölgy munkatársának panasza miatt, a csapatfőnök elleni vád helytelen viselkedés volt.

A belső eljárást a csapatot birtokló Red Bull vállalat kezdeményezte, február 9-én több mint nyolcórás tárgyalást tartottak, amely során Horner tagadta az ellene felhozott vádakat. A csapatfőnök ezt követően ott volt az 2024-es autó bemutatóján és a bahreini teszten is, de a csütörtöktől szombatig tartó idénynyitón a számára kedvezőtlen döntés esetén már talán nem is ő lesz a Red Bull igazgatója.

Bár a Red Bull egyelőre jól titkolja az ügy részleteit, bennfentesek információi szerint Horner bajban van. Állítólag Bernie Ecclestone és Stefano Domanicali, az F1 korábbi és jelenlegi vezetője is azt tanácsolta neki, hogy mondjon le magától, az F1 amerikai és a Red Bull osztrák tulajdonosai ugyanis rendkívül kényesek a zaklatási ügyekre, és mindkét márkának nagy presztízsveszteséget jelentene, ha Horner megúszná az ügyet dorgálással.

Ugyanakkor a Red Bullt 51%-ban birtokló thaiföldi tulajdonosi kör Horner pártján áll.

A több mint 100 oldalas jegyzőkönyv már a Red Bull vezetőinek asztalán van, nekik kell döntést hozniuk.

 

Legfrissebb hírek

Cunoda azonnal dobogóra állna a Red Bull-lal a Japán Nagydíjon

F1
9 órája

Banki ügyintézőből az F1 mókamestere – Eddie Jordan története

F1
13 órája

A Ferrari jelentős fejlesztési csomaggal készül a Bahreini GP-re – sajtóhír

F1
2025.03.29. 16:37

Cunoda be fogja fejezni az idényt a Red Bullban – Marko

F1
2025.03.29. 12:06

Ralf Schumacher nem ültetné be Lawsont a Racing Bullsba

F1
2025.03.28. 14:09

„Tudjuk, hogy nem boldog" – Marko elismerte, hogy Verstappen nem örül a Red Bull döntésének

F1
2025.03.28. 13:08

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
2025.03.27. 22:14

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
2025.03.27. 16:39
Ezek is érdekelhetik