Leclerc magabiztosan az élen a piros zászlót hozó utolsó edzésen Monacóban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.25. 13:38
Charles Leclerc eddig erősen teljesít hazai versenyhétvégéjén (Fotó: AFP)
Charles Leclerc maradt az élen a Formula–1-es Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén. A Ferrari hazai pályán versenyző pilótája mögött Max Verstappen zárta a tréninget, harmadikként Lewis Hamilton hangolódhat az időmérőre.

Meglepetésre Lewis Hamilton nyitott az élen pénteken Monacóban, majd a második szabadedzésen a hazai pályán versenyző Charles Leclerc vette át a vezetést. A Red Bull ennek a versenyhétvégének is visszafogottan vágott neki – az első szabadedzést Max Verstappen és Sergio Pérez is a top tízen kívül zárta. 

A harmadik szabadedzés kezdetekor a versenyzők nem rohamozták meg a pályát – tíz perc elteltével sokan még nem is hagyták el a garázsukat, s csupán Lewis Hamilton és Kevin Magnussen rendelkezett mért körrel. Kicsivel később érkeztek a többiek is, ám amikor Valtteri Bottas első gyors körével próbálkozott, jobb első kerekével súrolta a szalagkorlátot, aminek következtében eltört a felfüggesztése.

A 77-es számú Sauber a pálya szélén ragadt, ezért lengetni kellett a piros zászlót. Az edzés nagyjából öt percig állt, a folytatásban mindenki a pályára hajtott, s tíz percen belül túl is voltak a versenyzők legalább az első mért körükön. Fél távnál Leclerc volt a leggyorsabb, míg Magnussen és Oscar Piastri a Mirabeau bukóterében tett rövid látogatást.

Az edzés második felében Carlos Sainz Jr. megközelítette csapattársát, hiszen bejött a második helyre, ám hátránya három tizedmásodperc volt Leclerc-rel szemben. Később Verstappen és Fernando Alono is megközelítette a monacói idejét, sőt, Sainz alig két ezredmásodperces hátránnyal állt vissza a második helyre.

Sokkal gyorsult a mezőny az utolsó húsz percben, ám Leclerc sem maradt le – negyedórával a leintés előtt 1:11.369-re javította meg a legjobb köridőt, amivel hat tizedmásodperces előnybe került. A hajrában Verstappen, Piastri és Hamilton is közelebb került a Ferrari versenyzőihez, ám az élről senkinek sem sikerült letaszítania őt.

Leclerc tehát a második szabadedzés után a harmadikat is behúzta Monacóban, mögötte Verstappen és Hamilton várhatja az ezen a pályán rendkívül fontos időmérőt. A top tízet Piastri, Pérez, Russell, Sainz, Lando Norris, Cunoda Juki és Fernando Alonso egészítette ki.

Folytatás 16 órakor az időmével!

  1.Charles LeclercmonacóiFerrari1:11.369átlag: 168.325 km/ó26 kör
  2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:11.5660.197 mp h.27
  3.Lewis HamiltonbritMercedes1:11.7100.34125
  4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:11.9010.53225
  5.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:11.9230.55424
  6.George RussellbritMercedes1:11.9680.59933
  7.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:11.9790.61026
  8.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:11.9880.61924
  9.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:11.9910.62227
10.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:12.0870.71825
11.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:12.1440.77526
12.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:12.1800.81124
13.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:12.1920.82324
14.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:12.2160.84731
15.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:12.3310.96225
16.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:12.4721.10325
17.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:12.7031.33421
18.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:12.8291.46028
19.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:13.8302.46128
20.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrariidő nélkül2
monacói nagydíj, a harmadik szabadedzés végeredménye

 

70. MONACÓI NAGYDÍJ
Május 24., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Hamilton 1:12.169
2. szabadedzés1. Leclerc 1:11.278
Május 25., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:11.369
Időmérő16.00–17.00
Május 26., VASÁRNAP
A verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kanadai Nagydíj, MontrealJúnius 9., 20.00
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Tudjuk, hogy nem boldog" – Marko elismerte, hogy Verstappen nem örül a Red Bull döntésének

F1
14 órája

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
2025.03.27. 22:14

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
2025.03.27. 16:39

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
2025.03.27. 15:23

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
2025.03.27. 10:08

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07
Ezek is érdekelhetik