Hazai elsőség született a Monacói Nagydíj utolsó szabadedzésén, amelyen Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak. A Ferrari versenyzője mögött Max Verstappen és Lewis Hamilton hangolódott az időmérőre, amely az egész idényt tekintve vélhetően ezen a pályán számít a legfontosabbnak.
Két ügyben azonban vizsgálatot indítottak a sportfelügyelők a harmadik szabadedzést követően. George Russell Lando Norrist tartotta fel az alagútból kijövet, míg Verstappen az edzés legvégén haladt indokolatlanul lassan a pályán. Utóbbit figyelmeztették az esetért, a két brit találkozója azonban azzal ért véget, hogy Norris bevágott Russell elé. A potenciális veszélyhelyzetet teremtő manőverért a sportfelügyelők megrovásban részesítették a McLaren versenyzőjét.
A Q1 kezdetén a versenyzők hamar birtokba vették a pályát. Néhány perc elteltével Verstappen állt az élen, majd a Haas versenyzői ugrottak az első két helyre. Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen néhány percet töltött az élen, a folytatásban gyakran változott az állás, miközben a forgalom és a feltartások továbbra is nehezítették a versenyzők dolgát.
Az első szakaszt Russell zárta az első pozícióban, mögötte Oscar Piastri és Lewis Hamilton biztosította be továbbjutását. A Q1 legnagyobb (nem éppen pozitív) meglepetését Sergio Pérez kiesése jelentette, a mexikói csupán a 18. helyről rajtolhat majd a versenyen. A Red Bull pilótája mellett Fernando Alonso, Logan Sargeant, Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü számára ért véget azonnal a kvalifikáció.
A Q2 elején Carlos Sainz Jr. diktálta a tempót, majd Verstappen vette át a vezetést. Jól ment a McLarennek is, először Piastri ugrott az élre, majd Lando Norris vette el az első helyet a csapattársától. A brit elsőként jutott tovább a Q3-ba, mögé Verstappen zárkózott fel az utolsó pillanatokban. A Q2 végén búcsúzott Esteban Ocon, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo, Lance Stroll és Kevin Magnussen.
A pole pozíció sorsáról döntő harmadik etap első próbálkozásai után Leclerc volt a leggyorsabb, mögötte Piastri és Sainz volt a sorrend. Verstappen első mért köre inkább bemelegítésnek minősült, ám amikor összerakott egy valódi gyors kört, csak a harmadik helyre jött előre.
A háromszoros világbajnoknak az időmérőből hátralévő idő még rosszabbul alakult, utolsó gyors köre elején ugyanis hibázott, s miután lekoccolta a falat, kiszállt a rajtelsőségért folyó csatából. A pole így – 2021 és 2022 után – ismét Leclerc-é lett, mellőle Piastri rajtolhat Monacóban, a második sorból pedig Sainz és Norris várhatja a piros lámpák kialvását. Verstappen a hatodik helyről vághat neki a futamnak.
Folytatás vasárnap 15 órakor a versennyel!
FRISSÍTÉS: A Haas mindkét autója elbukott az időmérőt követő technikai vizsgálaton, amely következtében Magnussent és Hülkenberget is kizárták. Mindketten a bokszutcából kénytelenek megkezdeni a vasárnapi futamot. Erről bővebben itt olvashatnak!
1. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:10.270 | átlag: 170.957 km/ó |
2. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:10.424 | 0.154 mp h. |
3. | Carlos Sainz Jr. | spanyol | Ferrari | 1:10.518 | 0.248 |
4. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 1:10.542 | 0.272 |
5. | George Russell | brit | Mercedes | 1:10.543 | 0.273 |
6. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda RBPT | 1:10.567 | 0.297 |
7. | Lewis Hamilton | brit | Mercedes | 1:10.621 | 0.351 |
8. | Cunoda Juki | japán | RB-Honda RBPT | 1:10.858 | 0.588 |
9. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1:10.948 | 0.678 |
10. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 1:11.311 | 1.041 |
11. | Esteban Ocon | francia | Alpine-Renault | 1:11.285 | 0.553 |
12. | Nico Hülkenberg* | német | Haas-Ferrari | 1:11.440 | 0.708 |
13. | Daniel Ricciardo | ausztrál | RB-Honda RBPT | 1:11.482 | 0.750 |
14. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1:11.563 | 0.831 |
15. | Kevin Magnussen* | dán | Haas-Ferrari | 1:11.725 | 0.993 |
16. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 1:12.019 | 0.527 |
17. | Logan Sargeant | amerikai | Williams-Mercedes | 1:12.020 | 0.528 |
18. | Sergio Pérez | mexikói | Red Bull-Honda RBPT | 1:12.060 | 0.568 |
19. | Valtteri Bottas | finn | Sauber-Ferrari | 1:12.512 | 1.020 |
20. | Csou Kuan-jü | kínai | Sauber-Ferrari | 1:13.028 | 1.536 |
* kizárás miatt a bokszutcából rajtol |
1. SZAKASZ | 2. SZAKASZ | ||||
1. | Russell | 1:11.492 | 1. | Norris | 1:10.732 |
2. | Piastri | 1:11.500 | 2. | Verstappen | 1:10.745 |
3. | Hamilton | 1:11.528 | 3. | Piastri | 1:10.756 |
4. | Sainz | 1:11.543 | 4. | Leclerc | 1:10.825 |
5. | Leclerc | 1:11.584 | 5. | Gasly | 1:10.896 |
6. | Albon | 1:11.623 | 6. | Russell | 1:10.929 |
7. | Verstappen | 1:11.711 | 7. | Hamilton | 1:11.056 |
8. | Gasly | 1:11.714 | 8. | Sainz | 1:11.075 |
9. | Stroll | 1:11.728 | 9. | Cunoda | 1:11.106 |
10. | Norris | 1:11.760 | 10. | Albon | 1:11.216 |
11. | Ricciardo | 1:11.785 | 11. | Ocon | 1:11.285 |
12. | Magnussen | 1:11.832 | 12. | Hülkenberg | 1:11.440 |
13. | Cunoda | 1:11.852 | 13. | Ricciardo | 1:11.482 |
14. | Hülkenberg | 1:11.876 | 14. | Stroll | 1:11.563 |
15. | Ocon | 1:11.887 | 15. | Magnussen | 1:11.725 |
16. | Alonso | 1:12.019 | |||
17. | Sargeant | 1:12.020 | |||
18. | Pérez | 1:12.060 | |||
19. | Bottas | 1:12.512 | |||
20. | Csou | 1:13.028 |
70. MONACÓI NAGYDÍJ | |
Május 24., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 1. Hamilton 1:12.169 |
2. szabadedzés | 1. Leclerc 1:11.278 |
Május 25., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 1. Leclerc 1:11.369 |
Időmérő | 1. Leclerc 1:10.270 |
Május 26., VASÁRNAP | |
A verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja: | 15.00 |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
Kanadai Nagydíj, Montreal | Június 9., 20.00 |
Spanyol Nagydíj, Barcelona | Június 23., 15.00 |
Osztrák Nagydíj, Spielberg | Június 30., 15.00 |