Norris két századmásodperccel Verstappen előtt a barcelonai pole-ban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.22. 17:09
Lando Norris második pole pozícióját szerezte meg Barcelonában (Fotó: AFP)
Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Spanyol Nagydíj időmérőjén. A McLaren brit versenyzője minimálisan múlta felül Max Verstappent, aki mellőle rajtolhat Barcelonában. A második sort a Mercedes versenyzői sajátították ki Lewis Hamilton, George Russell sorrendben.

 

A szombati nap elején is igencsak szoros volt az élmezőny a barcelonai versenyhétvégén – a harmadik szabadedzést Carlos Sainz Jr. zárta az élen alig három századmásodperces előnnyel a másodikként végző Lando Norrishoz képest. A harmadik leggyorsabb Charles Leclerc hátránya is csupán hét ezredmásodperc volt a McLaren-pilótához képest.

Mindez izgalmas időmérőre adott lehetőséget, amelyen akár négy csapat versenyzői is harcba szállhatnak a pole pozícióért. Ami az időjárást illeti, akárcsak az utolsó tréning, a kvalifikáció is nyárias viszonyok között kezdődött, s az esély csapadék érkezésére minimális volt.

Az időmérő első szakaszának kezdetén a Red Bull diktálta a tempót, majd nagyjából a szakasz felénél Charles Leclerc vette át a vezetést, ráadásul körével igencsak bement 1:13 alá. Lewis Hamiltonnak erre is volt válasza a Q1 utolsó másodperceiben, bő egy tizedmásodperces előnnyel jutva tovább elsőként a második szakaszba.

A hétszeres világbajnok mögött Leclerc, illtve Max Verstappen zárta a Q1-et, véget ért viszont az időmérő Kevin Magnussen, Cunoda Juki, Daniel Ricciardo, Alexander Albon és Logan Sargeant számára.

A Q2 elején Lance Stroll tért vissza elsőként a pályára, s egy ideig csak ő rendelkezett mért körrel. Később egy ideig meglepetés volt az első helyet tekintve, ugyanis Pierre Gasly ugrott az élre, ám amikor a topversenyzők is befejezték első gyors körüket, Verstappen volt az aktuális leggyorsabb.

A háromszoros világbajnok a Q2 leintéséig megtartotta az első helyet, mögötte a Mercedes versenyzői végeztek Hamilton, Russell sorrendben. Fernando Alonsónak, Valtteri Bottasnak, Nico Hülkenbergnek, Lance Strollnak és Csou Kuan-jünek nem sikerült a továbbjutás.

A harmadik szakasz – amelybe meglepetésre mindkét Alpine-pilóta bejutott – elején Verstappen nyitott az élen, mögötte Norris és Hamilton várhatta a végső összecsapást. Előbbi egyébként a kavicságyat is megjárta utolsó előtti gyors körén, míg csapattársánál vélhetően gondok adódtak, hiszen miután törölték a köridejét, Oscar Piastri már vissza sem tért a pályára.

Az időmérő végén Norris autózott egy Verstappenénél két századmásodperccel jobb kört, amivel karrierje második rajtelsőségét szerezte meg. Harmadikként Hamilton zárta a barcelonai kvalifikációt. Sergio Pérez csak a nyolcadik helyen végzett, Kanadából hozott rajtbüntetése miatt ráadásul csak a 11. pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását.

Folytatás vasárnap 15 órakor a versennyel!

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:11.383átlag: 234.862 km/ó
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:11.4030.020 mp h.
3.Lewis HamiltonbritMercedes1:11.7010.318
4.George RussellbritMercedes1:11.7030.320
5.Charles LeclercmonacóiFerrari1:11.7310.348
6.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:11.7360.353
7.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:11.8570.474
8.Sergio Pérez*mexikóiRed Bull-Honda RBPT1:12.0610.678
9.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:12.1250.742
10.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedesidő nélkül
11.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:12.1280.475
12.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:12.2270.574
13.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:12.3100.657
14.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:12.3720.719
15.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:12.7381.085
16.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:12.9370.794
17.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:12.9850.842
18.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:13.0750.932
19.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:13.1531.010
20.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:13.5091.366
 * 3 rajthelyes büntetés miatt csak a 11. pozícióból rajtolhat
spanyol nagydíj, az időmérő végeredménye

 

1. SZAKASZ  2. SZAKASZ  
1.Hamilton1:12.1431.Verstappen1:11.653
2.Leclerc1:12.2572.Hamilton1:11.792
3.Verstappen1:12.3063.Russell1:11.812
4.Norris1:12.3864.Norris1:11.872
5.Sainz1:12.4035.Sainz1:11.874
6.Russell1:12.4566.Piastri1:12.011
7.Piastri1:12.4607.Leclerc1:12.038
8.Pérez1:12.4778.Pérez1:12.054
9.Alonso1:12.5059.Gasly1:12.079
10.Gasly1:12.65110.Ocon1:12.109
11.Ocon1:12.69111.Alonso1:12.128
12.Hülkenberg1:12.70812.Bottas1:12.227
13.Bottas1:12.75813.Hülkenberg1:12.310
14.Csou1:12.88014.Stroll1:12.372
15.Stroll1:12.88115.Csou1:12.738
16.Magnussen1:12.937   
17.Cunoda1:12.985   
18.Ricciardo1:13.075   
19.Albon1:13.153   
20.Sargeant1:13.509   
az első két szakasz végeredménye

 

54. SPANYOL NAGYDÍJ
Június 21., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:14.228
2. szabadedzés1. Hamilton 1:13.264
Június 22., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Sainz 1:13.013
Időmérő1. Norris 1:11.383
Június 23., VASÁRNAP
A verseny (66 kör, 307.236 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00
Brit Nagydíj, SilverstoneJúlius 7., 16.00
Magyar Nagydíj, MogyoródJúlius 21., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik